Ezt olvasta már?

A turizmusban is prioritás lett a biztonság

A turizmusban is nagyon fontos lett a biztonság - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli...

0

Oscar-díj: négy kategóriában diadalmaskodott A víz érintése

Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is.


hirdetés

A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.

A legjobb filmért járó Oscart a tavalyi borítékcserés fiaskó után idén ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át. Del Toro a díjat megköszönve arra bátorította a fiatal filmeseket: "használják arra a képzeletüket, hogy olyan történeteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban".

Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. "A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágazatunk tesz, hogy kitörli a homokba rajzolt vonalakat" - utalt a magáról migránsként beszélő rendező nemzetközi karrierjére.

A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplőét pedig Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért.

McDormand másodszor lett Oscar-díjas, ezúttal egy lánya gyilkosát kutató anya szerepéért. A 60 éves színésznő a színpadra lépve családját és a Három óriásplakát Ebbing határában rendező-forgatókönyvíróját, Martin McDonaghot köszöntötte, majd minden női Oscar-jelöltet felállított a Dolby Színház nézőterén. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket.

"Nézzenek körül, hölgyeim és uraim, mert mindannyiunknak vannak elmesélni való történekeink és finanszírozásra szoruló filmterveink" - hangsúlyozta McDormand, aki befejezésül a "befogadási záradékot" ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, amely egy szerződésben garantálhatja egy film szereplőinek és alkotóinak sokféleségét.

A díjátadó gálán a 90. évfordulót ünneplő filmes idézetek mellett Hollywood forró témája, a nemek közötti egyenlőség kérdése és a filmipart megrázó zaklatási botrányok áldozatai melletti kiállás, a változások sürgetése is kiemelt szerepet kapott. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel is többször célzott a szexuális zaklatásokra és az áldozatoknak hangot adó MeToo-mozgalomra.

A mellékszereplők közül Allison Janney (Én, Tonya) és Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) vehette át az aranyszobrot.

A chilei Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) című transznemű főszereplővel forgatott alkotás vitte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Sebastian Lelio, a film rendezője a főhőst alakító Daniela Vegának mondott köszönetet a színpadon.

Tizennegyedik alkalommal jelölték - volt olyan év, hogy két filmért is -, de most először nyert Oscar-díjat Roger Deakins. A brit operatőr a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését.

"Szeretem a foglalkozásomat" - vallotta meg az Oscar-szoborral a kezében. Hozzátette: ennek egyik oka azokban az emberekben rejlik, akikkel a hosszú idő alatt együtt dolgozott a kamera előtt és mögött.

James Ivory kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szólíts a neveden! című filmért, Jordan Peele-t pedig a Tűnj el! eredeti forgatókönyvéért jutalmazták. Ivory korábban három rendezéséért kapott jelölést, és 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében.

Peele elsőként vehetett át Oscart afroamerikai forgatókönyvíróként. A közönség zajos tetszésnyilvánítással köszöntötte, amit igyekezett lecsillapítani, hogy elmondhassa: hússzor hagyott fel a forgatókönyv megírásával, de végül mégis befejezte, mert azt akarta, hogy az emberek hallhassák és láthassák. Ezért azoknak ajánlotta filmjét, akik lehetővé tették, hogy felemelje a hangját.

Három technikai díjat nyert a Dunkirk. Chistopher Nolan második világháborús filmjét a vágás, a hangvágás és a hangkeverés kategóriában díjazták. A vizuális effektusokért a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fit jutalmazták. A legjobb smink és frizura díját A legsötétebb óra, a jelmeztervezését pedig a Fantomszál című film kapta. A látványtervezés kategóriájában A víz érintése nyert.

A legjobb dokumentumfilm díját a sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló, Icarus című produkció, a legjobb rövid dokumentumfilm díját pedig a Heaven Is a Traffic Jam on the 405 című alkotás kapta, amely Mindy Alper művészről szól. A rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Silent Child alkotói vehették át.

A legjobb animációs film díját a Coco című alkotásnak adták, a legjobb rövid animációs film elismerését pedig a Los Angeles Lakers egykori legendás játékosa, Kobe Bryant szövege alapján készült Dear Basketball nyerte el, amelyet Glen Keane rendezett.

A legjobb filmzenéért Alexandre Desplat vehette át az Oscar-szobrot. A francia komponista A víz érintése című filmhez írt zenéjéért kapta meg a díjat. Kilencedszer jelölték, egyszer már nyert.

A legjobb betétdal a Coco című rajzfilmből a Remember Me, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez szerzeménye lett.

A 90. Oscar-gálán a filmet szerető közönséget is ünnepelték. Jimmy Kimmel a műsor egy pontján egy maroknyi sztárral, köztük Guillermo del Toróval, Mark Hamill-lal és Emily Blunttal átvonult a szomszédos Kínai Színházba, és nassolnivalóval lepte meg az ott mozizó nézőket.







0

hírek innen, onnan

Ez nem Nikolicsék éve

A magyar csatár csapata legjobbja, a Chicago Fire viszont így is az MLS egyik legrosszabb csapata.

Trollkodott egy kicsit a Huawei az idei iPhone-ok megjelenésekor

Viccesen trollkodott a Twitteren a Huawei, kihasználva a múlt pénteki eseményt, az idei iPhone-ok piacra kerülését.

Durván elverték Bud Spencer unokáját ketrecharcban

Carlo Pedersoli Jr. ezúttal nem ütött a nagyapjára... Videó is készült a vereségről.

Rács mögé került Donald Trump csillaga a hollywoodi Hírességek sétányán

Állandóan megrongálják vagy kidekorálják, ez már a sokadik alkalom.

Az első rajthelyről indul ugyanott a srác, ahol egy évvel korábban elvesztette mindkét lábát

Billy Mongerről már mi is többször írtunk, mert elképesztő példája, hogy nem szabad feladni.

Trollkodott egy kicsit a Huawei az idei iPhone-ok megjelenésekor

Viccesen trollkodott a Twitteren a Huawei, kihasználva a múlt pénteki eseményt, az idei iPhone-ok piacra kerülését.

Ha jön a medve, le a földre

Egyre több a medve Magyarországon. A szakemberek azt tanácsolják ne próbáljunk meg szelfizni velük, inkább feküdjünk a földre.

Külföldi sajtó: Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból

Orbán Viktor migránsellenessége a magyar demokrácia leépítésének elfedésére szolgál, s az Európai Unió értékrendje alapján...

MC Hawer: Úgy még nem volt sose, hogy ne lett volna valahogy

Ezen a héten is kiválogattuk a celebek legjobb aranyköpéseit.

Amiről a lottómilliárdosok nem beszélnek: tragédia a pénz nyomában

Tegnap elvitték az Ötöslottó főnyereményét, 1 846 186 825 forintot.

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Csodanap a Bundesligában: gálázott a Hertha, Sallai 7 perc alatt gólt lőtt

Történelmi bemutatkozás Freiburgban, Dárdaiék vezetik a bajnoki tabellát!

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

Megunta a szakállat: alig lehet ráismerni Messire - fotók

Hosszú idő után levágta szakállát Lionel Messi, a Barcelona 31 éves sztárcsatárja.

Puskás-díjas gól Angliából, ennél tökéletesebb lövés nincs

Az Aston Villa szurkolók egy ideig nem felejtik a csodát, aminek szemtanúi lehettek.

Továbbra is hibátlan a Liverpool, botlott a Manchester United

A címvédő Manchester City a Cardiff vendégeként győzött 5-0-ra.

Joshua ezúttal is KO-val védte meg vb-címeit

A nehézsúlyú bokszvilágbajnok álmosan kezdett, de a hetedik menetben kiütötte Povetkint.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Luka Modric

Fizethet is egy csinos összeget a világbajnoki ezüstérmes.

0

Bulvár

Szomorú hírt közölt Kállay-Saunders András

Váratlan bejelentést tett Kállay-Saunders András. Nagyon sajnálja, és rajongói megértését kéri.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Szoboszlói fürdőtörténelem: nagy robajjal tört fel a 72 Celsius-fokos termálvíz

Hajdúszoboszló korabeli városvezetése nagyon gyorsan felismerte, hogy hatalmas lehetőséget jelenthet számukra az 1925 őszén feltört termálvíz.

300-900 ezer forintot ér egy kód annak, aki jól írja meg

Hetedik alkalommal rendezi meg az NNG a C++ Grand Prix-t. A programozóversenyen tavaly bebizonyosodott, hogy a tapasztalat nem minden harmadik helyen egy középiskolás csapat végzett.

Társasházkezelők: új világ jön 2019-től

A Vállalkozói Tudástár szakértői cikkében a 2019. január 1-től hatályos fontos változásokra és az azokkal járó kötelezettségekre hívja fel a figyelmet Soósné dr Gáspár Gabriella ügyvéd.

Mikor ne együnk szőlőt?

A szőlő is lehet tiltott gyümölcs. A szőlő egyike lehet a nem kívánt gyümölcsöknek. Most kiderül, miért tiltakozhat ellene a szervezet.

Egy tányér gulyásleves miatt rúgták ki a MÁV egyik dolgozóját

Állítólag feketén adott ki egy tányér gulyáslevest a Budapest-Varsó vasútvonalon a büfés.

10 dolog, amit teljesen elvesztettünk, amióta van internet és mobil

Mutatunk tíz alapvető szokást, amiben felnőttünk, de többé már nem létezik, a digitális kor ugyanis elsöpörte.

Török Gábor: ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük

A magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban. A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.

Lesz egy új kapcsoló a Gmailben, érdemes lesz átpöccinteni

A tavasz nagy ráncfelvarrással érkező egyik funkció az "okos válaszok" volt, ami azonban sokkal inkább zavarja a felhasználókat, mintsem örülnének neki.

5 csillagjegy, akinek Tilos visszamennie az exéhez

A próbálkozásnak keserű vége lesz

blogmorzsák

Így cselezz a buda­pesti repülőtéren

Spórolj időt és pénzt már az utazás elején. Gyémánt Balázs hivatásos világutazó saját kárán tanult tippjei és trükkjei a stressz-mentesebb induláshoz a Budapest Airportról.

Ennek az apácának négy unokája van

Miután meghalt a férje, Barbara pályára állította a két lányát, majd kolostorba vonult.

Lana Del Ray tízperces új dalt és klipet mutatott be

A kritikusok szerint világsláger.

Látványos felvételek a Kelenföldön pusztító tűzről

A beszakadt födém nehezítette az oltást, a lebontásra váró raktár üresen állt, nem sérült meg senki.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Leszedték az Il-20-ast

Az izraeli akció következménye: az oroszok tartják ellenőrzés alatt a szíriai légteret.

Része vagy a NER-láncnak

Ez a nemzet ilyen, sőt nemcsak ilyen, hanem nincs minimálisan akcióképes alternatív ideája sem a politikai közösségnek.

A migráns és a kovászos uborka

A magyarok megszokták, hogy pa­rancs­ra valakit gyűlölni kell.

Miért imádják ennyire a magyarok Terence Hillt és Bud Spencert?

Mert ők a gonoszt legyőző népmesei hősök? Mert folyton ismétli a filmjeiket a tévé?

Orbánnal rio­gatják majd a nyugati polgá­rokat az uniós válasz­tási kampányban?

Saját fegyverét fordítják most az eu­ró­pai liberálisok Orbán Viktor ellen.

Bulgária nem csak a tengerpartból áll!

Itt található a Balkán legmagasabb csúcsa, rengeteg gleccsertó, sziklás hegyoldalak és fenyők.

0