Ezt olvasta már?


Párás vízi világot fedezett fel a Hubble-űrteleszkóp

Új típusú bolygót, egy párás vízi világot fedeztek fel amerikai kutatók a Hubble-űrteleszkóp segítségével - a GJ 1214b katalógusjelű planéta nagyobb, mint a Föld, de kisebb, mint az Uránusz.

A felfedezésről az Astrophysical Journal online kiadásában jelent meg tanulmány.

A bolygót még 2009-ben figyelték meg először a Hubble segítségével, de csak most sikerült megismerni összetételét és légkörét - olvasható a Space.Com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.

"GJ 1214b egyetlen ismert bolygóra sem hasonlít, hiszen nagy részét víz teszi ki" - hangsúlyozta Zachory Berta, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Eddig a csillagászok 700 exobolygót fedeztek fel, és további 2300 jelöltet térképeztek fel. Ezek a planéták igen nagy változékonyságot mutatnak, hiszen van közöttük "habkönnyű, és olyan sűrű is, mint a vas. Felfedeztek már olyan idegen világot is, amely egyszerre két nap körül kering, hasonlatosan a Tatuinhoz, amelyen Luke Skywalker felnőtt.

A GJ 1214b, amely mindössze 40 fényévnyire van a Földtől a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben, teljesen új kategóriát képvisel. A szuperföldekhez tartozik, mivel átmérője 2,7-szer haladja meg a Földét, a tömege pedig hétszer nagyobb. Egy vörös törpe körül kering 2 millió kilométeres távolságra, s felszínén a hőmérséklet eléri a 230 Celsius-fokot, vagyis túl forró, hogy élet legyen rajta.

A tudósok 2010-ben vetették fel először, hogy a GJ 1214b javarészt vízből áll, bár egyértelműen nem sikerült bizonyítaniuk az állításukat.

Zachory Berta kutatócsoportjával a Hubble széles látószögű kameráját használták vizsgálataikhoz. Mivel ismerték a bolygó tömegét és méretét, kiszámolták sűrűségét, amely mindössze 2 gramm köbcentiméterként. A Föld sűrűsége 5,5 gramm köbcentiméterként, a vízé 1 gramm köbcentiméterként.

Ebből arra következtettek, hogy a GJ 1214b bolygón sokkal több a víz és sokkal kevesebb a kőzet, mint a Földön. Az idegen világ belső szerkezete is jelentősen különbözhet a Földétől.

"A magas hőmérsékletnek és a magas nyomásnak köszönhetően egzotikus anyagok képződhettek - forró jég, vagy szuperfolyékony víz, ami teljesen különbözik a mi tapasztalatainktól" - magyarázta Zachory Berta.

A GJ 1214b valószínűleg sokkal távolabb alakulhatott ki napjától, ahol bőségesen volt jég, majd közelebb vándorolt a vörös törpéhez.

Mivel a bolygó oly közel van a Földhöz, elsőszámú célpontja lesz a további kutatásoknak, például a NASA James Webb-űrteleszkópjának, amelyet a tervek szerint 2018-ban állítanak pályára.

 

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Valami elindult: egyszerre három európai diplomata kopogtatott be Szergej Lavrov ajtaján

Egyszerre három európai ország nagykövete is találkozót kért az orosz külügyminisztertől, Szergej Lavrov ma fogadja a diplomatákat a...

Itt a kormány döntése a babaváró hitelről, sok tízezren lélegezhetnek fel egy időre

A diákhitelek 7,99%-os kamatstopja mellett meghosszabbítja a babaváró hitel 2026. június 30-án lejáró gyermekvállalási határidejét is a...

A magyar szakszervezetek is „ránéznének” az Európai Unió pénzeire

Egyeztetést kér a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet tíz pontban fogalmazta meg a koncepcióját.

A szamóca mulcsozása nyáron sokkal fontosabb, mint hinnéd - a termés minőségét is befolyásolja

A nyári mulcsozás nem csupán a szamóca termésének mennyiségét, hanem annak minőségét is jelentősen javíthatja. A mulcs alkalmazása...

Egészen elképesztő kereslet volt a tízéves magyar kötvényekre

Kötvényaukciót tartott csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), melyen az eredetileg tervezett mennyiség majdnem...

Rendkívüli szabály lépett életbe Magyarországon a pusztító állatbetegségek miatt

Szigorították az élőállat-szállítás szabályait a Törökországban, Bulgáriában és Görögországban kialakult járványhelyzet miatt....

Döntött a kormány a Diákhitel-kamatstop sorsáról

Még legalább fél évig marad a kamatstop.

Ambrus Attila lehet a következő Nagy Ő, a producer szerint nagyon jó jelölt lenne

Rubin Kristóf szerint a frissen elvált Viszkis izgalmas főszereplője lehetne a párkereső realitynek. A felvetés azután hangzott el, hogy a...

Történelmi jelentőségű jogszabály jön Magyarországon – bejelentést tett a kormány

Történelmi jelentőségűnek nevezte a kedden benyújtott jogállamisági és korrupcióellenes törvénycsomagot Szondi Vanda kormányszóvivő...

Orbán Anita bejelentette, Magyarországon tartanak csúcstalálkozót a V4-ek vezetői

Októberben magyar–német tárgyalások is lesznek Berlinben.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0