Ezt olvasta már?


Pécs: NEM KŐBŐL-BRONZBÓL – EMLÉKALAP LÉNÁRD KATÁNAK, DÍJAK A HOZZÁ HASONLÓKNAK

A Lénárd Kata Emlékalapot négy ötletgazda-szervező segítségével egy 150 fős, barátokból, rokonokból, kollégákból, ismerősökből álló Facebook-csoport alapította Kata emlékére és az iránta való tiszteletből.

A Dajer szerkesztői, szerzői és bizonyára olvasói közül is többen ismerték Dr. Lénárd Katalint, a tavaly, 48 éves korában elhunyt pszichológust, kutatót, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatóját. Az űrt, amit a mindig és mindenkire kíváncsi, nyitott, érzékeny, kedvesen szétszórt, csillogó elméjű és fékezhetetlen energiájú Kata maga után hagyott, nem lehet betölteni. Barátai, tisztelői, kollégái mégis megpróbálkoztak továbbvinni és átadni belőle valamit: létrehoztak egy közösségi emlékalapot és két díjat, amelyekre most január 31-ig lehet jelölni olyanokat, akik hasonló értékek mentén dolgoznak, mint amik Katát is vezették életében és munkájában. A kezdeményezést Szentirmai Dóra szerkesztőnk és az emlékalap tagja mutatja be, az alapító dokumentum felhasználásával.

 

„Emlékalapunk és a hozzá kapcsolódó díj egy kicsit olyan, mint egy emlékmű, de nem kőből-bronzból készült mozdulatlanság, hanem egy dinamikusan alakuló közösségi gesztus. (…) az emlékezés cselekvése: hordozza az együtt-lét nagyszerűségét és a lehetőséget a rítusra, adásra, hagyományra” – írja az alapító dokumentum.

 

És valóban, ha valami távol állt Katától, az a mozdulatlanság, minden értelemben. A pszichológus, az alkotó értelmiségi, a világra nyitott ember életében és munkájában különböző területek és diszciplínák értek össze. Életének és szakmai elköteleződésének legfontosabb motívuma a lélektan, a művészet, a társadalmi és kulturális érzékenység, a segítő attitűd és a hátrányos helyzetűek támogatása volt.

 

Ennek szellemében az alapítók az elmúlt évben a Pécsi Közösségi Alapítvány segítségével rendezett adománygyűjtésből befolyt összegből évente olyan emberek – személyek vagy csoportok – munkáját szeretnék elismerni, akik szakterületeket integráló perspektívával rendelkeznek,akik számára érték a társadalmi felelősségvállalás és a kirekesztett, bármilyen szempontból hátrányos helyzetű csoportok felkarolása,akik értőn reflektálnak az egyéni és társadalmi traumákra, segítik ezek áldozatait,akik alkotó módon állnak hozzá a lélektani, művészeti kezdeményezésekhez.

 

Mivel azonban Kata egyáltalán nem kedvelte a szigorú kategóriákat, sőt szerette magát azokon kívül vagy azok metszetében elhelyezni, a Lénárd Kata-díj mellett létrehoztak egy Különc díjat is. Erre olyanokat lehet jelölni, akik fontos tevékenységet végeznek, „csak valahogy máshogy”, s akik a nézeteik, elgondolásaik, cselekedeteik alapján több elismerést, figyelmet érdemelnének.

 

A díjakra bárki felterjeszthet bárkit néhány méltató mondat, rövid bemutatás és a jelölés indoklása kíséretében. Az elismerések odaítéléséről az alapítók és az emlékalap támogatói döntenek, a díjakat Kata születésnapján, február 18-án adják át. Minthogy pedig a felsorolt elvek, amelyekben Kata hitt, és a hozzáállás, amelyet képviselt, a Dajer számára is fontosak és szimpatikusak, mi is arra buzdítjuk kedves olvasóinkat, hogy nézzenek körül jól, és jelöljék a díjakra érdemeseket!

 

A jelölés határideje: 2022. január 31.

 

A jelöléseket erre az e-mail-címre kell elküldeni: emlekalap@pecsikozossegialapitvany.hu

Részletek és további információk a 2022. évi Lénárd Kata-díjra és Különc díjra jelöléshez a Pécsi Közösségi Alapítvány oldalán a Lénárd Kata-Díjak menüpontban.

További részletek ITT!

forrás: dajer.hu

fotók: Facebook







0
0
0

hírek innen, onnan

Nagyon messzire indultak a kínaiak

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai...

Tavaszi hűtő nagytakarítás: még nem késtél el vele, így csináld.

Talán nem meglepő, hogy a hűtő tisztán tartása nem csak esztétikai okokból fontos, hanem az egészségünk megőrzése szempontjából is...

Till Attila egy eddig soha nem látott, megható videóval emlékezett Scherer Péterre – videó

Megható sorokkal emlékezett meg Scherer Péterről Till Attila, aki egy eddig még nem látott Kincsvadászok VIP epizódot is megosztott a...

A divatbirodalom alapítója lezuhant egy szikláról, ami körül egyre több a gyanús jel. És csak a fia volt vele

A Mango ruhaüzletlánc milliárdos vezetője, Isak Andic 2024 decemberében fiával túrázott Barcelona közelében, amikor egy szakadékba...

A magyar válogatott jégre sem lépett vasárnap a világbajnokságon, mégis elérte a célját, bent maradt az A csoportban

Két meccse még van a csapatnak a svájci tornán, de mivel a közvetlen rivális britek kikaptak a lettektől, így eldőlt, hogy Magyarország...

Könnygázzal és gumilövedékkel rohanták le a török ellenzék székházát

A török rohamrendőrség vasárnap behatolt a Köztársasági Néppárt (CHP) ankarai központjába. Az akcióval egy bírósági döntést...

Drámai hajrá az NB III-ben: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd

Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.

„A fejét a felismerhetetlenségig széttrancsírozta” – Zokogva beszélt az óbudai rollergázolás áldozatának lánya

Börtönbe kerülhet az óbudai rolleres gázoló? Sokkoló részleteket mondott a kómában fekvő idős férfi lánya

Gálvölgyi János: Érzem az utcán a boldogságot, a felszabadultságot

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a parlamenti választás éjszakájáról is mesélt a Népszava-estek szezonzáró...

Nagy Ervin az államtitkári kinevezése után: „A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol”

Facebook-bejegyzésben reagált kinevezésére Nagy Ervin, miután a Magyar Közlönyben megjelent a kormány új államtitkári névsora. Mint...

Gyors beavatkozásra van szükség, ha ilyen hangot hallasz éjszaka – súlyos károkat előzhetsz meg

A családi házakban élők éjjelente alkalmanként furcsa zajokat észlelhetnek a fejük felett. A padlásra beköltöző állatok néha...

0

Sport

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott

Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.

Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben

Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

Lewandowski góllal köszönt el a Barcelonától, de elrontották a búcsúját + videó

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 38., utolsó fordulójában a bajnok Barcelona 3-1-re kikapott a Valencia otthonában.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok

Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

0