Ezt olvasta már?

Az MSZP volt elnöke a DK jelöltjeként indul az előválasztáson

Molnár Gyula Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson, írja az atv.hu. A szombat reggeli sajtótájékoztatón továbbá bejelentették, h...


Pécsi bankfiók alkalmazottait ítélték el sikkasztás miatt

Jogerősen tizenhat vádlottat ítéltek el szerdán a Pécsi Ítélőtáblán abban a büntetőügyben, amelyben tizenkilenc ember ellen emeltek vádat sikkasztás miatt.


hirdetés

Az ügy elsőrendű vádlottja egy országos pénzintézet dél-dunántúli régiójának vezetőjeként dolgozott 2010 és 2017 között Pécsen, míg a – szerdán jogerősen elítélt – másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlott a pénzintézet jóváhagyási és aláírási jogkörrel rendelkező, a vezető irányítása alatt dolgozó munkatársai voltak.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott régióvezetői pozíciójával visszaélve és magánéleti szükségleteinek fedezésére fokozatosan olyan munkahelyi légkört és ügyviteli gyakorlatot épített ki, ami jelentős részben a pénzintézet anyagi és humán erőforrásainak magáncélú felhasználásán alapult.

Számos alkalommal vásárolt – a pénzintézet nevére, de saját felhasználására – lakástextiltermékeket, vett igénybe szállással, vendéglátással kapcsolatos szolgáltatásokat, de saját ingatlanait is hasonló módszerrel újíttatta fel.

A vádlott beosztottjai útján megállapodott az érintett szolgáltatást nyújtó cégek képviselővel, hogy a magáncélú fogyasztásáról kibocsátott számlákat a pénzintézet nevére állítják ki, cselekményeinek leplezéséhez pedig a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak nyújtottak segítséget.

A pénzintézet régiós vezetője emellett további gazdasági társaságokkal a rendelkezése alatt álló marketing-, reprezentációs keret terhére is valótlan tartalmú okiratokat kötött és köttetett beosztottjaival, a számlákkal érintett pénzösszegeket pedig eltulajdonította és a saját céljaira fordította.

Az elsőrendű vádlott a társai segítségével rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el cselekményeit, amivel a pénzintézetnek csaknem 260 millió forintos kárt okozott.

A szerdán kihirdetett jogerős határozattal tizenhat vádlottat bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt mondták ki bűnösnek. Közülük kilenc vádlottat egytől két évig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre és félmilliótól kétmillió forintig terjedő pénzbüntetésre ítéltek.

A bíróság közleménye szerint három vádlott – köztük a volt pénzintézeti vezető – ellen még folytatódik a büntetőeljárás.

 

(MTI)








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A cég, amely alapítása után rögtön növekedési pályára került - Bét50

Az exportorientált vállalatnak, az Autoflex csoportnak ma már Oroszországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban is van saját...

Vigyázat, dinoszaurusz a vízben.

Devonban jelent meg a tengerben ez a dinoszaurusz.

Vasárnaptól hatalmas dugók lesznek Budapesten: a BKK ezeken a helyeken rendelt el lezárásokat

Még durvább lesz a közlekedés a fővárosban az újabb lezárások miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentette, hogy a...

Hazug nosztalgia és szenvedéspornó – végletek közt hullámzik a rabszolgatartás filmes feldolgozása

Ahogy az európai filmművészetben a holokauszt, az amerikai filmművészetben a rabszolgatartás az a téma, amivel nem lehet eleget foglalkozni....

Szijjártó Péter és Kis Grofó közös képe a legfurcsább dolog, ami ma szembejöhet a neten

Egyes kommentelők szerint ideje lenne minőségi zenét is hallgatnia.

Kína zöld utat adott: beadható a Sinopharm-vakcina a gyerekeknek is

Peking jóváhagyta a Sinopharm nevű vakcina alkalmazását a 3-17 éves korosztályban.

Rendkívül igazságtalan a magyar autósok helyzete - Adjunk vissza évi 325 ezer forintot 8 millió szegényebb magyarnak.

Rendkívül komoly társadalmi igazságtalanság jellemzi a személygépkocsi-használatot, azonban lehetséges az egész társadalomnak kedvező...

Itt a friss időjárási előrejelzés, ne most tervezzen kerti partyt.

Szombat estig a gomolyfelhőkből helyenként számíthatunk záporra, zivatarra, majd estétől egy érkező hidegfronti felhőzetből kiterjedt,...

Brazília nem akarja a Copa Américát, Bolsonaro mégis megrendezi

A legtöbb brazil ellenzi, a legnagyobb szponzorok megfutamodtak, sőt, még a játékosok is visszautasították az ötletet. De akár készek...

Ők képviselik hazánkat az asztalitenisz Eb-n

A szövetségi kapitányok kijelölték kereteiket.

Csodálatos pici konyha inspirációk, 10 négyzetméter alatt

A konyha sokak szerint a lakás lelke, itt készülnek azok a finomságok, amik aztán az egész családot az asztal köré gyűjtik.

Sosem látott migrációs nyomás alatt Amerika - Beválhat Joe Biden mesterterve?

"Ne jöjjetek! Ne jöjjetek!"- ezt az üzenetet küldte Kamala Harris Latin-Amerika lakosainak Guatemalában tett látogatása alkalmával. Az...

Sport

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Szexuális zaklatás miatt nem indul az olimpián Kapás Boglárka egyik nagy riválisa

Madeline Groves már hazája válogatóversenyén sem fog rajthoz állni.

Mourinho szerint Cristiano Ronaldo szerelmes volt Benzemába

A portugál edző ezúttal is tőle megszokott sajátos stílusban nyilatkozott.

Orbán Viktor: „Nem térdelhet le, állva kell meghalnia, azért képviseli ő a nemzetet”

Orbán Viktor egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely a Kossuth rádió stúdiójában készült. A felvételen a magyar-ír meccsen történtekről fejti ki a véleményét.

Nadal szerint ezért kapott ki a Roland Garros elődöntőjében Novak Djokovicstól

A spanyol teniszező nyilatkozata valószínűleg senkit sem fog igazán meglepni.

Novak Djokovic legyőzte Rafael Nadalt a Roland Garroson

Djokovic az egyetlen teniszező, aki kétszer is legyőzte már Nadalt Párizsban.

A Manchester United sztárját felajánlották a Real Madridnak

Nincs túl jó szezonon túl a francia támadó.

Az Eb legdögösebb WAG-jei: a Fradi ukrán szélsőjének csinos felesége, Anna

A hamarosan rajtoló Európa-bajnokság előtt és alatt bemutatjuk az Eb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma Olekszandr Zubkov bájos feleségét láthatod.

Mezey György: Tudjuk, melyik ország futballja a legerősebb - de ki nyeri meg az Eb-t?

A válaszra július 11-ig várni kell. Az elmúlt 40 év legjobb magyar edzője, az Origo szakértője végigveszi az esélyeseket.

Ők az Eb titkos favoritjai?

Százszázalékos teljesístménnyel zárták a selejtezősorozatot és most már azt is tudjuk, ohgy kiválóan kezdték az Euórpa-bajnokságot.

0

Bulvár

Koronavírus: az mRNS-vakcinák váratlan mellékhatása

Az izraeli egészségügyi tárca után az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ is jelezte, hogy a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a beoltott fiatal férfiak körében.

10 étel, amit enned kell, ha hasra hízol: ha a máj nem jól dolgozik, nem fogysz le

A máj működése szorosan kapcsolódik az anyagcsere-folyamatokhoz. Könnyen hasi elhízáshoz vezet, ha valami zavar áll fenn.

Gondban lehetnek a Pfizer és Moderna vakcinával oltottak?

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) előzetes adatai alapján a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a fiatal férfiak körében az mRNS-oltások második adagjának beadása ut

Agyonverte randipartnerét egy amerikai kamasz, miután rájött, hogy „a nő” valójában férfi

A fiatal amerikai focistát annyira feldühítette az átverés, hogy ott helyben végzett a 40 éves férfivel.

Kiadták a figyelmeztetést, ítéletidő közeleg

A napsütés és meleg után óriási fordulatot vesz az időjárás.

Dagad a botrány: Galla elismerte, hogy elővette a színpadon, sőt, pucérra is vetkőzött – Íme, a magyarázata

Galla Miklós elismerte: nemrég egy előadás közben elővette a nemi szervét, majd fel is húzta rajta a bőrt.

Miért jó összegyűrni a sütőpapírt sütés előtt? 4 praktikus trükk az alátéttel, ami sok bosszúságtól megkímél

Sütőpapírral könnyebb a sütés, de ezekkel a trükkökkel még egyszerűbb lehet.

Elszólta volna magát Novák Katalin, hogy végig elképzelésük sem volt, hogyan alakul a koronavírus-járvány Magy...

A családokért felelős miniszter érdekesen fogalmazott, amikor az ország bezárásáról beszélt, és hogy milyen jó, hogy visszatért az élet.

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Ő lenne Harry herceg igazi apja? Megdöbbentő a hasonlóság

Régóta pletykálják, hogy valójában nem is Károly walesi herceg nemzette a 36 éves Harry-t.

Várkonyi Andrea mellett csodát tett a szerelem Mészáros Lőrinccel: elképesztő a változás

Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte.

Te jártál már ott? Íme a magyar „tengerpart”, amiről sokan nem is tudják, hogy létezik

Meglepő módon nem a Balatonon található ez a lenyűgöző, homokos partszakasz.

blogmorzsák

Mindenkinek ilyen pozicióban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

A világ második legjobb utcája Barcelonában található

A katalán főváros számtalan elismerésben ré­szesül évről-évre, most is sikerült a legjobbak közé kerülni.

Rád hozza a frászt!

A Disney alkotott egy gyerekmese alapján egy felnőtt közönségnek szóló, megdöbbentően elborult filmet.

Itt a kerti locsoló­csővek királya: 60 m hosszú, sosem törik meg

Készülj a kánikulára - öntözéshez, kocsimosás­hoz is remek ez a locsolócső.

Értelmes tabudöntés: a bántal­mazásról hitelesen

Az Apád előtt ne vetkőzz című könyv borzalmas jelenteken keresztül mutatja be a bántalmazás örök körforgását.

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

Orbán torzult kereszténysége

„Ne az igazságot nézzed, ne legyél együttérző.“

Vádlottá tenné az orbánista elitet

A magyar alkotmányos alapintézmények többsége már a kezdetektől üres kulissza volt – állítja Enyedi is.

Tíz furcsaság a foci Eb-ről

Tényleg több gólja van Ronaldó­nak, mint 18 csapatnak össze­sen? Tényleg egyetlen német kerettag sem lőtt még Eb-n gólt?

Különleges tanösvények – Kirándulás tippek hétvégé­re

A Megyer-hegyen található Ma­lom­kő tanösvény és a Tatai Fényes tanösvény informatív és szórakoztó élményt nyújtanak.

(Használható) jegyeket, bérleteket!

Tömegközlekedés vs. home of­fice: tennivalók a tömegközleke­désben az utasok elvesztésének elkerülésére.

A Blaha Lujza téri villamosátvezetés – háború poraira?

Lefutott a tender. Két dolog bizonyo­san nem zöld benne: a verseny nél­küli közbeszerzés és a felesleges (káros) építés.

0