Ezt olvasta már?


Pély Barna és Szabó Mariann énekel Petiért

A Hajrá Peti! Alapítvány 19 ismert, és kitűnő énekest kért fel arra, hogy énekeljék el együtt a Váltsd valóra című dalt. Az együtténeklés célja, hogy felhívják a figyelmet Varga Petire és sorstársaira.

A példátlan összefogást mi sem jellemzi jobban, hogy az X-Faktor és a Megasztár szereplői is vállalták a közös vokálozást. A számhoz hamarosan elkészül egy klip is.

Peti kétévesen, 2006. december 2-án vacsora közben félrenyelt, rövid idő alatt leállt a légzése és a keringése. A gyorsan kiérkező mentőknek sikerült újjáéleszteniük a kisfiút, ám hamarosan kiderült: Peti megvakult, végtagjai lebénultak. Hetekig kizárólag orrszondán keresztül lehetett táplálni, légzésének biztosításához gégekanül beültetése vált szükségessé. Peti komoly javulását csakis költséges külföldi kezelésekkel lehetett elérni. Akkor a család barátai létrehozták a Hajrá Peti! Alapítványt, és a befolyt pénzekből kiutaztatták Petit Kínába a kezelésekre. A kisfiú állapota rohamosan javult, visszanyerte látását, már orrán veszi a levegőt, beszélni, járni ugyanakkor még nem tud. Az alapítvány jelenleg több, hasonló sorsú gyermek gyógyíttatását segíti. A közhasznú szervezet számos jótékonysági akciót, koncertet szervezett. Most 19 ismert énekest állított az ügy mellé, hogy közösen elénekeljenek egy dalt, és ezzel felhívják a figyelmet a segítségre szoruló gyermekekre. A produkcióban részt vesz Schodeinde Dorka (X-Faktor), Szabó Mariann (X-Faktor), Mező Misi (Magna Cum Laude), Bartók Eszter, Pély Barna, Galambos Dorina, Szolnoki Péter, Gerendás Péter, Váczi Eszter, Nagy Laci (Gitano), Veress Mónika (Babos Project, Nika), Kolipka Évi, Pripojszki Mátyás, Kovács Gréta (Soho Music Band), Kállai-Kiss Zsófia (X-Faktor), Petrik György (Mr. PapaGiorgio), Nagy Adrienn és Hajdu Klára.

A dalhoz – melynek zenéjét Galambos Dorina és Nánási Péter, szövegét Petrik György írta - klip készül, a felvételeket január 4-én vették fel a Pannónia Stúdióban, ahol az énekesek mind megjelentek.

- Ismerősök útján értesültem Petiről, és nagyon tetszett az ötlet, hogy énekeljünk közösen egy dalt – mondta Pély Barna. – Jelenlétemmel én is szeretnék segíteni abban, hogy felhívjuk a figyelmet az agykárosodott gyerekek megsegítésére.

- Jó ügynek tartom, ezért vállaltam a közös produkciót – magyarázta Szabó Mariann, az X-Faktor döntőse. – Ráadásul egy jó társaságban, példaképeimmel, köztük Szolnoki Péterrel, Roy-jal, Bartók Esztivel és Somló Tamással énekelhettem.

Bővebben: hajrapeti.com, hajrapetialapitvany.com







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a...

Újraválasztották Orbánt elnöknek, csupán nyolcan nem szavaztak rá

A párt alelnökei Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lettek.

Nem várt jelenetek Mucsi Zoltán telt házas előadásán: percekkel a kezdés előtt le kellett fújni a műsort

Az utolsó pillanatban maradt el péntek este Mucsi Zoltán EgyÉletem című előadása a MOMkultban. A szervezők közlése szerint a nézőtér...

Súlyos, ami kiderült a boltban kapható szúnyogriasztókról: ezt mindenkinek tudnia kell a leggyakoribb hatóanyagokról

A nyári szúnyogszezonban sokan automatikusan nyúlnak a polcon található első rovarriasztó után, pedig nem mindegy, milyen hatóanyagú...

„Semmi kedvem megváltozni” – mondta Orbán Viktor, miután ismét ő lett a Fidesz elnöke

A Fidesz ismét megválasztott elnöke azt mondta, nem érdekli sem a dicsőség, sem a hírnév, vagyona sincs, van viszont egy jó életrajza,...

Bajban a Google, az OpenAI, az Nvidia: egyre többen, egyre jobban tiltakoznak Amerikában az adatközpontok ellen

Míg egyfelől roppant kényelmes, hogy kérdéseinkkel azonnal a mesterséges intelligenciához fordulhatunk, azonban „ingyenebéd” ezúttal...

Varga Judit is megszólalt, miután Orbán vele példálózott

Magyar Péter volt felesége egy korábban már használt idézettel reagált.

Indul az Adria InterCity: idén is közlekedik a MÁV tengerparti járata

Idén nyáron is közlekedik a MÁV-csoport Adria InterCity járata, amely közvetlen vasúti összeköttetést biztosít Budapest és Split...

A sejtekre is hatással lehet a szaunázás: ezt teszi a testünkkel

A rendszeres szaunázás a sejtek egészségét is támogathatja, ám nem mindenkinek ajánlott: mutatjuk, mire figyelmeztet a szakértő. A A...

Jóga a nyári napfordulón: ingyenes közös gyakorlás Budapesten az indiai nagykövetség szervezésében

Jövő héten a 12. Nemzetközi Jóganapot ünneplik Budapesten. A szervezők mindenkit várnak (kezdőket és gyakorlott jógázókat is) egy...

0

Sport

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

0