Ezt olvasta már?

Új lendületet kaphat a gazdaság újraindítása az új Széchenyi Kártya Programmal

A megújult Széchenyi Kártya Program magasabb sebességfokozatba kapcsolja a gazdaság talpra állítását azzal, hogy még kedvezményesebb finanszírozáshoz juthatnak a c...


Politikusok megölését is tervezték, elfogták a bandát

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának" nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.


hirdetés

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

 

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során - amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is - a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, "hogy ha ölnek, öljenek szépen" - közölte a főügyész.

 

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy "hadiállapot van", és az igazságszolgáltatás tagjaira - így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra - az ítélete "halál".

 

Ezt követően a "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága" nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

 

A magát bírónak nevező férfi - akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek - felszólította "a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására", azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek - írták.

 

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

 

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

 

Képünk illusztráció.

MTI








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Drasztikus mértékű kamatemelés kéne a lengyel jegybank egyik döntéshozója szerint

Nem lenne túlzás 2 százalékra emelni a jegybanki irányadó kamatot és a zloty árfolyamának ezt követő természetes erősödése...

Agyrém a benzinkutakon.

Nekünk már nincs jobb szavunk az üzemanyagok drágulására. Neked? A benzin átlagára is közelít az 500 forinthoz.

Kiderült mire használják a magyarok az internetet

A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, de a cégek is előszeretettel...

Három ember halt meg a helikopterbalesetben

Három ember meghalt egy helikopterbalesetben a nyugat-németországi Baden-Württemberg tartományban vasárnap. A rendőrség szerint a...

Könnyebb lesz bejelenteni a vállalati korrupciót

Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül...

A FIFA nem adja fel a tervét: ezúttal Wenger moderálásával konzultálnak a kétévenkénti vb-rendezésről

Ezúttal a szövetségi kapitányok véleményére kíváncsiak, ugyanis a hozzájárulásuk elengedhetetlen.

A világon először vitt tüdőt egy drón beültetésre

A műtét sikeres volt, egy 63 éves mérnök kapta a donorszervet.

Hatalmas mennyiségű koronavírus-oltást adományozott az EU

Az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosság elé tárta, merre indultak vakcinák az unióból.

Legnagyobb sztárjukat kitették a csapatból, de még így is favoritok

Botrányokkal teli holtszezon után indul az NBA történelmi, 75. szezonja.

Árat emel a Netflix

Az új előfizetők már többet fizetnek.

Sport

Tizenöt percig tartott a szlovák rangadó, mert inkább a drukkerek játszották le – pusztakezes bunyóval

Félbeszakadt a Spartak Trnava–Slovan Bratislava szlovák bajnoki meccs, mert a pályára rohantak verekedni az ultrák.

Leszakadt a lelátó az ünneplő szurkolók alatt - videó

A holland csapat szurkolói önkívületben ünnepelték a győzelmet.

Állva tapsolták a szabadnapos orvost, aki megmentette a haldokló szurkoló életét

A lelátón összeeső szurkoló időben kórházba került, az állapota stabil.

Kiütéses győzelemmel kezdett a női kézilabda-válogatott kapitányának klubja az Európa-ligában

Az előző NB I-es szezon fiatal gólkirálynője 12 gólt dobott a mérkőzésen.

Agydaganattal küzd a Tokióban aranyérmes Playboy-modell sportolónő

Addig akarta elmondani a vele történteket, amíg még tudja. A betegség miatt az esküvőjét is előrébb hozná.

Az utolsó vár is összedőlt, nincs veretlen csapat a La Ligában – videó

A Villarreal együttese otthon zakózott az Osasuna ellen, így utolsóként a mezőnyben elveszítette a veretlenségét.

Rangadó nincs, kiütés van – ötöt rámolt be egy félidő alatt a Bayern

Esélyt sem adott a riválisnak a címvédő, könnyedén győzött idegenben.

Lewandowskinak kapásból, sarokkal is megy a gólszerzés

Nyilván, ha valakinek megy, akkor az Robert Lewandowski.

A pályán rugdosták egymás fejét a szurkolók a szlovák focirangadón - videó

A Trnava-Slovan Bratislava találkozó negyedóráig tartott.

Tovább épül a legújabb kézilabdás szupercsapat

Újabb tehetséges fiatal játékos leigazolását jelentette be a lengyel együttes.

Megjött az erősítés, nagyszerűen hangolt az El Clásicóra a Barcelona

A katalánok nem kegyelmeztek, hiába vezetett a Valencia, végül nem örülhetett.

0

Bulvár

Ezért kellett házassági szerződést kötnie Mészáros Lőrincnek Várkonyi Andreával?

Bár friss házastársakként Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea úgy érzik, a szerelmük örökké tart majd, idővel előfordulhat, hogy úgy döntenek,...

Elhunyt Kálmán György – alig egy héttel testvére után

Egy héttel azután, hogy testvére, Kálmán László elhunyt, sajnos a 67 éves Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista is követte vasárnap hajnalban.

„Egy éjszakáról volt szó. Hat hónap lett belőle. És egy életre megsebezték” – Anyák karjaiból kitépett babák é...

És a gyermekvédelemtől ki védi meg a családokat? Szabó Anna Eszter írása az anyák karjaiból kiszakított babákról és a családokról, akik egy rasszista rendszer áldozataivá váltak.

Olyan besorolást kapott a Gyurcsány film az NMHH-tól, hogy az ország összes mozija vetítheti

Művészfilmként kategorizálta a médiahatóság az Elk*rtuk című játékfilmet.

Borkai matrózlánya nem tudta, hogy Orbánéké a kastély

Közösségi oldalán reagált lapunk cikkére a hölgy, rögtön megcáfolt valamit, amit mi nem is állítottunk.

Az Egri csillagok Bornemissza Gergője volt: a 77 éves Kovács István ma így néz ki

Az Egri csillagokban Bornemissza Gergelyt alakító Kovács István kizárólag szép emlékeket őriz a film forgatásáról.

Élet-halál között a 22 éves fiú, akit hajnalban vertek meg egy debreceni szórakozóhely előtt

Szóváltás követően vertek meg egy 22 éves fiút szombat hajnalban Debrecenben, a Kossuth utca 19. szám alatt található szórakozóhely előtt. Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A feltételezett elk

Ez most a leghamisítottabb forintbankjegy: nálad is lehet egy, megütheted a bokád

Egyetlen év alatt rengeteg bankó és érme került be a magyar gazdaság körforgásába. Azt is megtudtuk, hogy melyek a leghamisítottabb bankjegyek Magyarországon.

Orbán Viktor reagált arra, hogy folytatná-e köztársasági elnökként

“Fake news, nem foglalkozunk vele” - reagált a miniszterelnök sajtófőnöke az atv.hu-nak arra a ma megjelent cikkre: Orbán Viktor azt mérlegeli, hogy ő legyen Áder János után az új köztársasági elnök.

Joshi Bharat bevallotta, új párja van: Mészáros Lőrinc volt feleségével jött össze a 66 éves műsorvezető

Joshi Bharat is megerősítette, hogy új párja Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix.

blogmorzsák

Az egriek diadala 1552-ben

A 16. század egyik legjelentősebb magyar hadtörténeti eseménye volt Eger ostroma és a magyarok győzelme 1552-ben.

Popzene a terhességről és a szülésről

A gyerekvállalás örömeiről és rémségeiről írt konceptalbumot saját élményei alapján Halsey, az eredmény minimum érdekes.

Egyre kevesebb fiatal beszél katalánul Barcelonában

A spanyol hódít, a katalán már nem annyira, de persze nem mindenhol. És van más is, ami miatt többen beszélnek spanyolul.

Hogyan lesz pénz és fenntartható divat a megunt ruhákból?

Milyen felületeken lehet és érdemes eladni a porosodó ruháinkat, és miért is jó ez nekünk?

Közeledik-e Makó Jeruzsálemhez?

„Egy bejegyzés erejéig visszatérek a miniszter­el­nök tegnapi interjújához.“

Ne ingatlanozz, ha...

Szigorú követelmények mindenkinek, akik a szakmában helyezkednének el.

Különleges játékok a hétre

Lemezárugyár rendőrautó, Rába kamion, és egy lendkerekes IL-62 repülőgép.

A pogácsakészítés alapjai, avagy a sajtos pogácsa

„Ebben a második részben megmutatom, min változtattam az alaprecepthez képest.“

Az USA legszebb helyei

Olyan hiánypótló helyek, melyeket a legtöbb turista nem tud helyileg beazonosítani.

Egység és kormányzóképesség

Miért nyer az egyik, s miért nem a másik?Mi alapján döntöttek a szavazók Kor­mány­zó­képesség, pártszimpá­tia?

„Vitézy éppen megöli Csepel jövőjét“

Miért történik mindez most - és miért éppen így?

A sötét XIV. század, filmek és valóság

A XIV. századról mindig a sötét középkor jut eszünkbe, de való­ban annyira kegyetlen világ volt az?

0