Puskás-díj: Zsóri Dániel gólja is a jelöltek között
Az év góljáért járó Puskás-díj történetében először magyar labdarúgó is szerepel a 10-es jelöltlistán: a debreceni Zsóri Dániel Ferencvárosnak lőtt februári találatára is lehet szavazni a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján.
A FIFA hétfőn délután hozta nyilvánosságra a díj tíz jelöltjét, a voksolás pedig máris elindult.
A DVSC 18 éves futballistája, Zsóri Dániel február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.
Zsóri az M4 Sport csatornán hétfőn elárulta: nem gondolta volna, hogy esélyes lehet a nemzetközi díjra.
"Meglepett, noha a RangAdó gáláján megnyertem a díjat a bajnokság legszebb góljáért. De nem gondoltam volna, hogy erre is jelölni fognak" - fogalmazott Zsóri. Hozzáfűzte: bár többen is mondogatták neki, hogy esélye lehet a jelölésre a Puskás-díjért, ő kinevette őket.
Felidézte, kissé mögé érkezett a labda, amellyel így nem tudott volna mást csinálni, megpróbálta a kapunak háttal állva ellőni, és sikerrel járt.
Mint mondta, igyekezett túllépni a találaton, inkább a játékra koncentrált, és arra, hogy továbbra is gólokat szerezzen.
Zsóri gólján kívül a brazil Matheus Cunha (RB Leipzig), kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate), a svéd Zlatan Ibrahimovic (Los Angeles Galaxy), az argentin Lionel Messi (FC Barcelona), az olasz Fabio Quagliarella (Sampdoria), az angol Andros Townsend (Crystal Palace), valamint három női játékos, a kameruni Ajara Nchout (Valerenga), az amerikai Amy Rodriguez (Utah Royals) és az északír Billie Simpson (Cliftonville Ladies) jelölt az elismerésre.
A találatok kiválasztásánál a 2018. július 16. és 2019. július 19. közötti időszakot vették figyelembe.
"Nagyszerű születésnapi ajándék a FIFA-tól Magyarországnak, hogy az idén tízéves Puskás-díjnak végre magyar jelöltje is van. Álomszerű történet, hogy egy magyar szurkolói ötlet megvalósítására sikerült annak idején rábeszélnünk a FIFA-t, amely azóta az Aranycsapat zseniális kapitányáról elnevezett díjjal kitüntette mások mellett Cristiano Ronaldót, Neymart, Zlatan Ibrahimovicot vagy a legutóbb Mohamed Szalah-t." - mondta az MTI-nek Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki fontos szerepet játszott a Puskás-díj létrejöttében és egyedüli magyarként az eddigi összes díjátadó gálán ott volt.
"Ha lehetett hiányérzetünk az elmúlt évek csillogó díjátadó gálái után, akkor annak legfeljebb az volt az oka, hogy az eddigi száz jelölt között egy magyar sem akadt. Az első NB I-es meccsén a Fradi ellen a 93. percben győztes gólt ollózó Zsóri Dániel azonban gondoskodott róla, hogy ez az álom is valóra váljon: a földkerekség szurkolói mostantól egy magyar játékos Puskás-díjára is szavazhatnak, egy olyan gól révén, amely tökéletesen megfelel az elismerés klasszikus követelményeinek, hiszen az esztétikum, a pazar technikai kivitelezés mellett a gólt a körülményei is különlegessé teszik" - fogalmazott Szöllősi György hangsúlyozva, hogy mindenkit köszönet illet, aki lobbizott a gól jelöltségéért, és azoknak is köszönet jár, akik majd szavazni fognak rá.
A Puskás-ügyek nagykövete hétfőn (ma) 22 órától az M4 Sporthíradójának a vendége lesz.
A FIFA honlapján szeptember 1-én éjfélig lehet voksolni. A korábbi évekhez képest változás, hogy a három legtöbb szavazatot kapó gól közül egy legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában sorra kerülő FIFA-gálán veheti majd át az elismerést.
hírek innen, onnan
Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról
Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...
Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara
Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...
A novemberi nyugdíjat már így utalják
Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...
A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond
A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...
Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója
A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...
Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról
A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
A miniszterelnök a dolgozószobájában adott interjút.
Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt
Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.
Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk
Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.
BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények
Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...
Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...
Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


