Ezt olvasta már?


Rétvári: a nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva

A nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Mosonmagyaróváron, a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitóján.

Rétvári Bence a piarista iskolában rendezett ünnepségen kijelentette: a trianoni békediktátum következtében az elmúlt száz évben a magyarság nem az összeomlásról, hanem az élni akarásáról, az újrakezdési képességéről és az alkalmazkodni tudásáról tett tanúbizonyságot. Az Alaptörvény - folytatta - a legmagasabb szintre emelte a nemzeti összetartozás eszméjét, ami azért volt fontos, mert 2004-ben a magyar politika jelentős része a határon túli magyarok ellenében politizált. Mindnyájunk közös felelőssége, hogy a határon túli magyarok érdekeiért kiálljunk, mert ha mi magunk nem állunk ki a magyarokért, akkor ezt senki nem fogja megtenni - fogalmazott.

Az elmúlt száz év két fontos tanulsága, hogy az ország szuverenitását és autonómiáját meg kell őrizni - mondta az államtitkár.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy a nemzeti összetartozás évébe nem előkészületek nélkül érkezünk, mert tavalyelőtt, az első világháború centenáriumi évében a kormány már számos ide is tartozó intézkedést tett. Egyebek mellett 609 emlékművet újítottak fel az első világháborúban harcoló vagy elhunyt katonák emlékére, 62 olyan könyv jelent meg, amelyek a világháborúról és a trianoni békeszerződés előtti időszakról szólnak, három számítógépes játékot alkottak és filmforgatókönyvek készültek. A történelemtanárok számára pedig olyan képzési programot indítottak, amely révén az első világháborúról és a hatásairól olyan megközelítésben és szabadon beszélhetnek a diákoknak, amire a rendváltás előtt nem volt lehetőség - fogalmazott. Ezeken a képzéseken 214 csoportban 5250-en vettek részt - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a békeszerződés egy elhibázott diktátum volt, mert nem a megbékélést szolgálta, hanem újabb konfliktusokat és nézeteltéréseket eredményezett, teret engedett a kommunizmus és a nácizmus eszméinek és végső soron a második világháborúhoz vezetett.

Az ünnepség részeként Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az iskola udvarán leleplezte a nemzeti összetartozás évének alkalmából elhelyezett emléktáblát. Avatóbeszédében a politikus azt emelte ki, hogy az összetartó erőt, az összetartozás élményét 2010-ig számtalan eszközzel gyengítették, rombolták, de a mai nap is bizonyíték arra, hogy elpusztítani nem tudták. Az összetartozás évének legfontosabb üzente az, hogy "a szellemiekben összeépült haza úgy erősít bennünket, hogy senki ellen nem irányul, példát mutat, és bizonyítja, hogy csak a múltját ismerő, biztos jövőképpel bíró nemzetek lehetnek egyenrangú partnerei egymásnak" - mondta.

Hozzátette: a múlt sérelmein úgy lehet túllépni, hogy feldolgozzuk és kibeszéljük, a szomszédos országokkal való együttműködésnek pedig nincs alternatívája.

Kitért arra is, hogy a nemzeti összetartozás éve nem csak a határokon belüli magyarságnak jelent sokat, mert az elszakított nemzettársainknak azt üzeni, hogy nincsenek egyedül, egyek vagyunk, sorsközösségben élünk. Véget értek az egyedüllét évtizedei és végképp magunk mögött hagytuk a meg- és kitagadás korát - jelentette ki.

A miniszter hozzátette, hogy Mosonmagyaróváron, az egykori Moson vármegye központjában még gyógyítóbban hat az emlékév, mert a "háborús béke" a vármegye kétharmad részét csatolta két másik országhoz.

Az emléktábla arra hívja fel a figyelmet, hogy együtt vagyunk csak képesek újraépíteni közös hazánkat, Európát és benne a Kárpát-medencét - fogalmazott.

Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármester azt mondta, hogy közösségként részesei lehetünk a kárpát-medencei magyarság életének és ezzel az összetartozást erősítjük.

Matus Mónika, a felvidéki Szenc - Szenczi Molnár Albert nevét viselő - alapiskolájának igazgatója azt emelte ki, hogy a magyarság múltját meg kell óvni, de tovább is kell építeni. Kiemelte, hogy a mosonmagyaróvári piarista iskolával több éve aktív kapcsolatban vannak, amivel az összetartozásra épülő új értékeket tudnak létrehozni.

Zsódi Viktor, a Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója pedig arról beszélt, hogy a szenci iskola diákjaival tartott programokon túl az iskola diákjai Erdélybe és a Felvidék más részeire is kirándulnak, amivel az önazonosság elmélyítéséhez járulnak hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0