Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben megjelent, „Fókuszban a vármegyék” kutatása alapján a lakásépítési kedv továbbra is Közép-Magyarországra koncentrálódik: az összes átadott új lakás közel 60 százaléka Budapesten és Pest vármegyében található. Minden harmadik új lakás Budapesten és az agglomerációban épült fel, miközben a lakosságnak csak 18 százaléka él itt. Eközben a 2025-ös év egészét nézve az országos lakásépítés évtizedes mélypontra került: az év során összesen 12 062 új lakást adtak át, ami 9,3 százalékkal marad el az előző évitől.

Balatoni pörgés és északi megtorpanás

A százezer lakosra jutó átadások számát tekintve Somogy vármegye végzett az élen 170 lakással, amit a főváros (149) és Pest vármegye (143) követ. A Balaton-parti fejlesztések és a budapesti agglomeráció vonzereje továbbra is töretlen a beruházók körében, Somogyban például az építkezések 90 százaléka a Balaton-parti településekre koncentrálódik. Ezzel szemben az ország keleti és északi részein drasztikusan alacsony a kínálat bővülése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében százezer lakosra mindössze 4, Békésben 11, Nógrádban pedig 17 átadott lakás jutott.

„Ahol sok az új lakás, ott általában a használt ingatlanok is drágábbak. Egyrészt az építkezések eleve a népszerűbb környékeken sűrűsödnek, másrészt az új építésűek magas árai a használt lakásokét is magukkal húzzák. A tulajdonosok ugyanis az új lakások árához mérik a sajátjukét, ami sokszor túlárazáshoz vezet – főleg a régebbi, korszerűtlen lakásoknál” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A kínálat bővülése várható

A 2026-os várakozások szerint a lakásépítések száma a tavalyi évtizedes mélypont után lassú növekedésnek indulhat. Biztató jel, hogy 2025 negyedik negyedévében már több mint 5800 új projekt indult el országszerte, és az építési engedélyek számának megugrása miatt középtávon akár a húszezer feletti éves átadás is lehetséges.

„A jelenlegi trendek alapján a lakásállomány megújulása továbbra sem lesz egyenletes: a turisztikai központok és a gazdaságilag erős térségek ingatlanvagyona egyre többet ér, ahol viszont nincsenek új beruházások, ott a használtlakás-piac is lomha marad. A vidéki városok közül főként Debrecenben, Győrben és Szegeden pörög a piac, ahol az ipari fejlesztések miatt folyamatos az igény az új lakásokra” – mondta Szegő Péter.

Forrás: Duna House







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ismét azonnal reagált az olajpiac – így áll most a helyzet

Az olajhelyzet továbbra is nagyon ingatag lábakon áll.

Elúszott a remény? Neymar ismét kimaradt a brazil válogatottból

Franciaország és Horvátország lesz a brazil csapat két ellenfele.

Szijjártó Péter: A lengyel külügyminiszter sajnos hazudik

Szerinte Radoslaw Sikorski nem mond igazat, de ez nem is csoda, hiszen magyarellenes.

Magyar Péter: Ha valaki a jövőben egy forint közpénzt elemel, akkor velem találja magát szemben, és nem lennék a helyében

Országjárásának orosházi állomásán Magyar arról beszélt, a Tiszánál félmillióan voltak, míg a „Végemeneten” talán 80 ezren.

Felmondott a rendőr, akinek a képét politikai célokra használta Rétvári Bence

Laponyi most közzétett videójában azt mondta: számára a tavalyi ügy egy olyan folyamat kezdete volt, amelyben azt tapasztalta, hogy a...

„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba

Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes...

A mágikus küszöb: ettől a külső hőmérséklettől kezdve kapcsolhatod ki a fűtést

A tavasz beköszöntével minden háztartásban felmerül a kérdés: mikor jön el a pillanat, amikor végleg elzárhatjuk a csapokat? Nem...

A háború kitörése óta nem volt erre példa: újra kommunikál egymással Irán és az Egyesült Államok

Az Axios értesülései szerint az elmúlt napokban újraéledt a közvetlen kommunikációs csatorna Steve Witkoff amerikai különmegbízott és...

Egy közgazdász szerint a Tisza Párt rendezvényén háromszor annyian voltak, mint a Békemeneten

Baranyi Imre közgazdász előzetes becslése szerint a fideszes eseményen körülbelül 45-55 ezer ember hallgatta Orbán Viktort a...

Meghalt az Antall-kormány első közlekedési minisztere, Siklós Csaba

Magyarország első szabadon választott közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere 85 éves volt, hosszú betegség után hunyt el.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Szoboszlai teljesen összetört, örülhetnek, ha a Konferencia-ligában indulhatnak

A magyar válogatott csapatkapitánya az újabb csodagóljának sem tud örülni.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0