Szakértő: van lehetőség a további béremelésekre
Folytatható az első fél évben tapasztalt bérnövekedés, ugyanakkor az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek van határa - mondta Regős Gábor, a Századvég elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
A közgazdász kifejtette, a bérnövekedés lehetőségét mutatja, hogy Magyarország régiójában a bérhányad, vagyis az a rész, amit a megtermelt jövedelemből a bérek kitesznek, mintegy 10 százalékponttal marad el a nyugati értékektől. Ugyanakkor a magyar tulajdonú vállalatoknál a bérhányad magasabb, így ezeknél a cégeknél nehezebb kigazdálkodni további emelést, ahhoz a termelékenységet növelő beruházásokra, fejlesztésekre van szükség - fejtette ki.
Regős Gábor emlékeztetett, júniusban 11,2 százalék volt az éves béremelkedés üteme, amit a piaci tényezők közül elsősorban a munkaerőhiány segített, míg kormányzati oldalról a hatéves bérmegállapodás munkáltatók terheit csökkentő lépései.
A Századvég elemzője beszélt arról is, hogy a magasabb bért fizető ágazatokban az átlagnál kisebb mértékben nőtt, míg az alacsonyabb bérű területeken jobban emelkedtek a bérek. A bérolló csökkenése ugyanakkor félrevezető adat is lehet, mivel a leggazdagabbak jellemzően nem bérből és fizetésből élnek, a legszegényebbek pedig nem rendelkeznek teljes munkaidős állással, így ezen két csoport helyzetéről nem ad információt a bérstatisztika - mondta.
Regős Gábor hangsúlyozta még, hogy a béremelkedésnek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom első fél évben mért 6,8 százalékos növekedése is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


