Ezt olvasta már?


Szárny alakú terelővel és gumi pulikutyával védenék a madarakat az áramütéstől

Izgalmas és újszerű ötleteket hoztak az E.ON Vigyázz a madárra! című 24 órás madárvédelmi innovációs ötletversenyén az egyetemista és start-up csapatok. Gumiból készült pulikutyával és intelligens madárgyűrűvel is próbálkoznának a fiatal egyetemisták a madarak védelme érdekében.

Az energiavállalat több ötlet megvalósíthatóságát kezdi vizsgálni a közeljövőben. Az E.ON és a Design Terminál közös szervezésű 24 órás hackathonján, vagyis innovációs ötletversenyén nyolc csapat mérte össze a tudását és ötleteit, hogy hatékony, újszerű megoldást találjanak a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi problémákra.

A rendkívül összetett problémát az állatvilág megóvásáért küzdő szakemberek, a sajtó és a közvélemény is egyaránt nagy figyelemmel kíséri évtizedek óta. Az E.ON meggyőződése, hogy az ügyben tenni tudó és akaró érintetteknek – áramhálózat üzemeltetőknek, hatóságoknak, döntéshozóknak, valamint civil szervezeteknek – kiemelt felelőssége és közös szívügye a probléma rendezése.

Az energiavállalat fontosnak tartotta, hogy a jövő szakembereit is bevonja a probléma megoldásába, ezért rendezte meg hazánk első madárvédelmi ötletversenyét. A versenyen a 2-4 fős csapatoknak egy teljes napjuk volt, hogy kidolgozzák és bemutassák azt a villamos hálózatra vonatkozó madárvédelmi megoldásukat, amely egyszerre csökkenti a madarak sérülésének kockázatát, miközben biztosítja a zavartalan és biztonságos villamosenergia-ellátást. A hackathon résztvevőit az E.ON-nál dolgozó és máshonnan érkező szakértők is segítették mentorként, a zsűriben a Földművelésügyi Minisztérium viselkedésökológusa és a Design Terminál szakma i vezeője is helyet foglalt az energiavállalat munkatársai mellett.

A versenyt az Architectmen nevű csapat nyerte, akik madárszárny alakú, szigetelőanyagból készülő terelőket tennének a villanyoszlopokra. Ezüstérmes a Torus nevű páros lett, ők autógumikat hasznosítanának újra úgy, hogy egy pulikutyára emlékeztető bevonattal óvnák a madarak életét a vezetékeken. A bronzérmes Greenformatics csapat több ötletet is hozott, a zsűri leginkább a kúpos madárvédő papucsot és az állatokat a veszélyre figyelmeztető intelligens madárgyűrűt értékelte. A csapatok sokrétű javaslatokat adtak elő a drónos, szoftveres, a madarakat hangriasztással elterelő megoldásokon keresztül, a sérült gólyafészkek bejelentésére szolgáló alkalmazásokig.

Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója, a zsűri tagja, nagyra becsülte a fiatalok kreativitását. „Ez a mai nap is bebizonyította, hogy Einsteinnek igaza volt, amikor azt mondta: ′Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja′. A versenyre összegyűlt fiatalok az előzetes várakozásokon felüli, remek új gondolatokat hoztak, annak ellenére, hogy a madarak védelme áramhálózati szempontból régóta fennálló, nemzetközi szintű összetett probléma. A most születetett ötletek közül többet részletesen megvizsgálunk, hogy kiállják-e a gyakorlat próbáját. Bízunk benne, hogy a teszteléseket követően sikerrel alkalmazhatjuk az új megoldásokat a madarak védelme érdekében” - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Egyik csapat sem maradt jutalom nélkül. A győztes 350.000, a második csapat 250.000, a harmadik pedig 150.000 forint értékű repülőjegy-utalványt nyert, valamint minden helyezett csapata tagja egy-egy egynapos belépőt kapott a Brain Bar jövőfesztiválra, valamint az E.ON vendégei a hazánk leginnovatívabb fenntarthatósági projektjeit felvonultató E.ON Energy Globe Magyarország díjátadó gálájára a Várkert Bazárban május 7-én.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért tér vissza minden nyáron Ibizára a Madridtól elbúcsúzott sztárfutballista

A spanyol futballista több mint 50 stranddal rendelkező Ibizán pihen családjával a Real Madrid utáni időszakban.

Könnygáz és kordonbontás a szerb diákok tüntetésén – Galéria

A szerb főváros egyik legfontosabb csomópontján, a Slavija téren szombaton több tízezren gyűltek össze előrehozott választásokat és...

Nagyon fáj valami Orbán Viktor kormányának, a tagjai nyílt levélben árulózzák Orbán Anitát

 E szerint Orbán Anita „belülről” láthatta, hogy az Orbán-kormány vezetői hűek maradtak a kormánytisztviselői esküjükhöz.

Úgy kellett mindent kiharcolni maguknak – élet Budapest peremén

Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek...

Tragédia Csepelen: felszállás közben hunyt el egy utas a buszon

Sajnálatos eset történt Budapesten egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon. Az utast egy tinédzser fiú próbálta megmenteni, de nem...

Elindult egy szuper tanker a Hormuzi-szoroson át

Fontos jelzést kapott az olajpiac vasárnap, miután egy iraki nyersolajat szállító szuper tanker sikeresen elhagyta a Perzsa-öblöt és...

Apja meggyilkolásával gyanúsítják a Mango-alapító fiát, egymillió euró az óvadék

Egy katalán bíróság hivatalosan is gyanúsítottként nevezte meg Jonathan Andicot apja halálának ügyében. A nyomozók szerint a férfi...

Barcelonából már elhajtanák a turistákat – betelt a pohár, vége a dalnak

Fenntartható turizmusért felelős biztost neveztek ki Barcelonában, hogy megreformálják a várost és azt, mennyien látogathatják. Sőt, azt...

Hiába a rengeteg jelentkező, egyre nehezebb diákmunkást találni

A vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák...

Világsztárok, akik leszerepeltek apaként: Anthony Hopkins azt sem tudja, vannak-e unokái

A filmekben és a vörös szőnyegen zseniálisak lehetnek ezek a sztárok, de apaként bizony többen megbuktak már. Anthony Hopkins, Tom Cruise...

Atomhatalom intette Lukasenkát

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, ennek során felszólította hivatali...

A legendás 7-es

  Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas...

0

Sport

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott

Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben

Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó

A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok

Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

0