Ezt olvasta már?

0

Szellemi tulajdon világnapja

Előtérben a kreatív és innovatív nők.


hirdetés

Budapest, 2018. április 26. csütörtök – Bátor, alkotó magyar hölgyek projektje is Millenniumi díjban részesült idén a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából, amelynek idei mottója: „A változás előmozdítói: kreatív és innovatív nők.” A nemzetgazdasági miniszter és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke által átadott díjjal a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézményeket, valamint innovatív projekteket és társaságokat tűntetett ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

„Magyarország egyik legfontosabb érdeke egy olyan gazdasági és társadalmi környezet biztosítása, amely kedvez az új tudományos eredmények, innovatív megoldások megszületésének, és ezzel együtt alkotóik számára megfelelő védelmet is teremt” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a leendő kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a vállalati innováció erősítése, az egyetemi és a vállalati kutatás-fejlesztés támogatása és a közöttük lévő kapcsolati rendszer erősítése áll.

„Csak a szellemi tulajdonjogok által védett technológiának van gazdasági relevanciája. Ami mindenki által szabadon másolható, nem bír piaci értékkel. Az innováció csak megfelelő szellemi tulajdonvédelem mellett növeli a GDP-t és az exportot, tesz elérhetővé ezen keresztül magasabb profitot és béreket. Kizárólag így biztosítható a kutatás-fejlesztés és a kreatívipari erőfeszítések megtérülése” – hangsúlyozta Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Hozzátette: az innovációból és kreatíviparból származó gazdasági haszon mindig annál a gazdasági szereplőnél fog megjelenni, aki a szellemi tulajdonjogok tulajdonosa.

Łuszcz Viktor szerint Magyarország magas jövedelmű országgá válásában kulcselem az, hogy ezek a jogok hazai jogosultaknál jöjjenek létre. Ehhez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a maga részéről minden támogatást megad, kezdve a csekély összegben megszabott bejelentési díjaktól az ingyenes tanácsadásig. Emellett a magyar állam az Iparjog pályázatokon keresztül nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szabadalom, design, védjegyoltalom megszerzését is támogatja.

„A Szellemi Tulajdon Világnapjának megünneplése egyben kiváló alkalmat is kínál annak bemutatására, hogy a szellemitulajdon-védelem rendszere hogyan segítheti az innovatív és kreatív nőket és mindenki mást abban, hogy remek ötleteiket a piacon is kamatoztatni tudják” – tette hozzá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A Millenniumi Díj kitüntetettjei 2018-ban:

Ivócsap Projekt - Az Ivócsap Projekt egy olyan innovatív és kreatív kezdeményezés, amit a köztéri ivókutak hiánya hívott életre. Az ivócsapokat négy magyar egyetemista lány találta ki és valósította meg, gépészmérnökök és kivitelezők segítségével. A szerkezet bármely magyarországi tűzcsapot képes másodpercek alatt ivókúttá alakítani ott, és amikor éppen szükség van rá, anélkül, hogy annak eredeti tűzbiztonsági funkciója sérülne. A csapokat a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemelteti. Alkotók: Zétényi Zsófia, Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zoletnik Zsófia.

Innovatív Térburkolatfejlesztő Kft.- A cég által kifejlesztett “Platio” egy elsődlegesen kültéri, moduláris energiatermelő térburkoló rendszer, igény szerint különböző információs technológiai eszközökkel is felszerelhető. Hálózatfüggetlen, környezetbarát energiaellátást biztosít kültéri eszközök számára. A nagyteljesítményű napelemcellákat olyan esztétikus térburkoló elemekbe integrálja, melyeknek az alapja újrahasznosított műanyag. A napsütéses órákban megtermelt áram a közvilágítás, közlekedési irányítás működtetésére használható. Alkotók: Sziszák Imre, Cseh József, Ilyés Miklós

Copy21. com blog - A Szerzői jog a 21. században c. blog 2009-ben indult. Eredendő célkitűzése a digitális szerzői joggal kapcsolatos legfrissebb hírek feldolgozása és elemzése volt, terepet adva kritikai gondolatoknak, vendégposztoknak egyaránt. Mára – köszönhetően a szerzői kör bővülésének is – a szerzői jog számos területéről ismertet aktuális jogeseteket, cikkeket, foglal össze szakvéleményeket. A blog kiemelkedő szerepet játszik a szerzői jogi tudatosság erősítésében és szerzői jogi műveltség terjesztésében. Alkotók: dr. Mezei Péter, dr. Békés Gergely, Gyömbér Béla, dr. Harkai István, dr. Újhelyi Dávid.

EGIS Gyógyszergyár Zrt. - A társaság több mint nyolcvan éves kutatási tapasztalattal rendelkezik, a kutatás-fejlesztésben jelenleg mintegy 500 fő dolgozik. Regionális szinten is kiemelkedően innovatív vállalat: a közép-kelet-európai vállalatok közül az egyik legnagyobb összeget fordítja kutatás-fejlesztésre: a 2016/2017-es üzleti évben 13 milliárd forintot költöttek erre a célra és 10 új termékcsaládot hoztak forgalomba. Az elmúlt két évben itthon és külföldön összesen 17 szabadalmi bejelentést tettek, 29 szabadalmat szereztek.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Tulajdona hagyományosan minden évben ezen a napon publikálja Éves jelentését, amely itt érhető el.

A Millenniumi Díjjal kitűntetettekről rövid riportfilmek itt tekinthetők meg.







0

hírek innen, onnan

Jégesővel, felhőszakadással megérkezett a vihar

Már 16 megyében van érvényben szombat éjfélig a meteorológiai szolgálat figyelmeztetése.

Fogamzásgátló trombózis után - Mit válasszunk?

A hormonális fogamzásgátló köztudottan megnöveli a vérrögök kialakulásának esélyét, ezért ha már valakinél előfordult mélyvénás...

Aranyérmet szerzett a női öttusa-csapat

Kovács Sarolta egyéniben a bronzérmet jelentő harmadik helyen végzett.

A hivatal szerint nem lesznek kórházbezárások

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) határozottan cáfolja a kórházbezárásokról szóló híreket. Az ÁEEK MTI-hez szombaton...

Lecsapott a vihar az országra, cseresznyenagyságú jégdarabok esnek

16 megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Itt vannak a 29. heti ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Felhőszakadás és jégeső kíséri a viharokat

A zivatar idején életveszélyesek lehetnek a villámcsapások, ezért lehetőleg épületen belül tartózkodjunk ilyenkor!

Itt az allergiaszezon - korábban jött, mint várták

A szokásosnál két héttel korábban jelent meg a parlagfű virágpora a levegőben - mondta Nékám Kristóf, a Magyar Allergia Szövetség...

Egy 16 éves fiú agyonlőtte egy kecskeméti család díjnyertes kutyáját

A fiú először tagadta, majd később beismerte tettét. Akár 3 évet is kaphat.

Jól teljesítenek a győri járműépítők - FS East 3. nap

Július 18-án kezdődött a Formula Student East hallgatói járműépítő verseny, ahol magyar hallgatók is megmutatják, mit tud az autójuk.

Egykori NB I-es játékosra hajt a Barca

Nagy lehetőség kapujában a futballista.

0

Sport

Szaúd-Arábiába igazolt a Fradi egykori közönségkedvence

Franciaország után Ázsia felé veszi az irányt a 29 éves támadó.

Vettel nyerte az időmérőt, Hamilton nagyot hibázott

A brit pilóta csak a 14. helyről kezdheti meg a vasárnapi futamot.

Kitudódott, tényleg Messi állította-e össze az argentin válogatottat

Ariel Seniosain, az argentin TyC Sport, illetve az Olé magazin munkatársa nyilvánosságra hozta Messi és Sampaoli vitáját.

A Barcelona görcsösen akarja a Chelsea szélsőjét

A Sky Sports szerint a Barcelona harmadszor is bepróbálkozott a Chelsea-nél, ezúttal 55 millió font az ajánlat Willianért.

A Chelsea kirúgta Contét, most be is perli

Talán nem ezt érdemelné a két év alatt bajnokságot és FA-kupát nyerő olasz menedzser.

Tajti Mátyás elmondta, miért nem jött össze a barcelonai kaland

A Diósgyőr új igazolása szerint szüksége volt a barcelonai pofonra.

Szárnyalj, büszke turul, az NBI.-en át.

Még el sem kezdődött, már túl is vagyunk a legmagyarfocibb pillanaton. Hanta megmondja, mi vár ránk idén.

Neymar reagált a fetrengős poénokra

A PSG brazil világklasszisa szerint a szabálytalanságok fájdalmasak.

Nem igazolják le a védőt, akinek a bőrszíne miatt tiltakoztak az ultrák

A Torpedo Moszkva szerint ennek semmi köze a rasszizmushoz.

Buffont felavatták, a Bayern simán verte a PSG-t - videó

Neymarék még nagyban nyaralnak, a Paris Saint-Germain csikócsapattal állt ki.

Hosszú Katinka: napszemüveg, piros ruha - fotó

Az Iron Lady ragyog Amerikában.

Vignjevic: Talán meg sem állunk az Európa-liga-döntőig

Érthető az újpesti edző jókedve, de ő is tudja, a Sevilla már egészen más szintet képvisel.

0

Bulvár

Azokról, akiket a civil rendőrautó kényszerít szabálytalanságra

Egyre többet hallani a jelöletlen rendőrautók akcióiról, de álljunk meg egy szóra!

Botrány, megbukott a magyar énekesnő: minden kiszivárgott az orgiáiról

Rengetegen kiakadtak az erotikával fűszerezett buli után. Itt vannak a részletek!

Gigabírság szedi áldozatait az Adrián: sokan nem is sejtik, hogy ez tilos!

Ezt nem árt tudnod, ha a tengernél nyaralsz idén, 132 ezer forint is lehet a büntetés.

Nagyon szexi: Bugyiban alkot a Jóban Rosszban színésznője

A sorozat Steiner Dórája új hobbit talált magának, és úgy tűnik, hogy nagyon jó úton halad: a kommentelők imádják a magáról feltöltött képet, és nem véletlenül: Végh Judit egy szál bugyiban ül a képkeret előtt.

Próbálja ki, hogy nem eszik 24 órán át - úgy tűnik, megéri

Már egynapi koplalás erősítheti a belek őssejtjeinek gyengülő regenerációs képességét. Erre egérkísérleteket követően amerikai kutatók hívták fel a figyelmet a Cell Stem Cell tudományos folyóiratban.

Kiszámoltuk: Ennyibe kerül egy hét balatoni nyaralás

Bejártuk a legkedveltebb nyaralóhelyeket. Voltunk a Balaton parton és Horvátországban is. Mindenhol számoltunk. Nem árulunk el nagy titkot: a külföldi nyaralás a legtöbb embernek csak álom marad.

Will Smith felesége a szexfüggőségéről vallott

A színésznő saját talkshow-jában tett meglepő bejelentést.

Koszorúslánynak hívták el az esküvőre, de végül ő lett a menyasszony

A fiatal nő azt hitte, egyik barátnője házassági fogadalmának a megújítására hivatalos, közben a saját esküvőjére csöppent.

A tévében szürke kisegér, valójában szexi bombázó

Amanda Brugel kanadai, A szolgálólány meséjéből is ismerős lehet. Húsz éve van a pályán.

Így lehetett már észrevétlenül szívrohama

Sokan azt gondolják, egy szívrohamot nem lehet nem észrevenni. Holott éppen ezért nevezik csendes szívrohamnak azt a jelenséget, amely bárkivel előfordulhat, de a cukorbetegeknél nagyobb a rizikó.

Büntetik a teslásokat Németországban

Országszerte mintegy 800 Tesla Model S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság.

blogmorzsák

Sissi nyomában Ausztriában és Bajorországban

Lássuk, hol és hogyan élt a kultikus császárné valójában!

Politikust zaklatni csúnya dolog! Mondta a miniszterelnök is!

Csak ő zaklathat minket! Plakáttengerrel, konzultációval, törvényekkel...

Egy család, négy nyelv

Hány nyelvet tud egy gyerek egyidőben meg­ta­nulni? Egy fantasztikus példa Franciaországból.

Lehet Más a Pusztulás

„Az április 8-ai Nemzeti Tragédia után az LMP lebukott, ez az igazság.“

Kegyetlenül megkínoztak egy rabot egy oroszországi telepen

A kínzásról videót is készítettek, amely most nyilvánosságra került.

Magyarország kormánya kezd a leg­pitiánerebb diktatúrák szintjére süllyedni

A közmédia nem akar összezavarni bennünket, ezért bölcsen hallgat bizonyos eseményekről.

Térkövezés használt téglából! Valóban jóval olcsóbb a térkőnél?

Egyes helyeken használhatatlan, máshol a legjobb ötlet az udvar képének feldobására.

Melyik pártot kedvelik a legtöbben facebookon?

Ki nyerné a választást, ha a facebook kedvelések számítanának?

Aranyrúd-emelgetés a Kansas City Központi Bankban

Nem is olyan könnyű megemelni egy aranyrudat, mint azt hiszed!

Multimilliárdos igehirdetők

Magyar szemmel nézve elég fura szembesülni olyan listákkal, amelyek a világ leggazdagabb "pásztorait" rangsorolják.

A fekvenyomás biomechanikája

Hajlamosak vagyunk túlbonyolítani a fekvenyomást, annyi okosság kering a neten és a termekben.

Így kerülheted el az impulzusvásárlást

Néhány tipp, ami segíthet, hogy ne vásárolj felesleges dolgokat.

0