Ezt olvasta már?


Szerethető játékok versenyeznek az Ország Játéka címért

Hét kategóriában 50 játékot jelöltek a hazai gyártók és forgalmazók az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Ország Játéka versenyre, a kedvencekre november 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon.

A szervező JátékNet webáruház szerint a 2020-as mezőnyben felismerhetők a pandémia

hatásai: tovább nőtt a közös családi programot kínáló korábban is kedvelt

társasjátékok népszerűsége – a nevezett játékok 45 százaléka ebben a kategóriában

indult. Ugyancsak előtérbe kerültek a feszültség levezetésére alkalmas beltéri játékok,

illetve a beszűkült személyes érintkezés miatt fontosabb szerep juthat a szeretgethető

plüssöknek és a gondozást igénylő interaktív házikedvenceknek. Az Ország Játéka

minősítés megítéléséről a közönségszavazatok alapján egy hétfős szakmai zsűri dönt

– a csomagolásokra is felkerülő minősítés évek óta fontos kiválasztási szempontja a

tudatos játékvásárlóknak. A szavazás során értékes nyereményre jelölhető a kedvenc

óvoda és bölcsőde is, és a szavazók között egyéni díjakat is kisorsolnak.


Az idei Ország Játéka versenyben a gyártók és forgalmazók összesen 50 játékok jelöltek,

hét kategóriában: családi társasjáték, bébi játék, egyéb lány, egyéb fiú, építőjáték,

társasjáték kicsiknek és készségfejlesztő. A nevezett társasjátékok száma kiemelkedik a

többi közül, az összes jelölt játék 45 százaléka valamilyen társasjáték. A társasjátékok adta

együttjátszás öröme vitathatatlan, és a mostani helyzetben különösen erős szerepe

van a családok életében. A home office, és esetenként újra a digitális oktatásba

kényszerülés miatt a család kénytelen a megszokottnál több időt tölteni otthon. Ilyen

helyzetben természetesen fokozódik a gyermekben az új ingereket nyújtó játékok iránti

igény is, és nem mindegy, milyen játékkal játszik.

A szakmai zsűri (gyermekpszichológus, pedagógus, védőnő, játékfejlesztő, lapkiadó,

média képviselő, influenszer) szempontrendszere komoly mélységekben vizsgálja és

értékeli a nevezett játékokat. Figyelembe veszik a készségfejlesztés mértékét, hogy

hozzájárul-e a játék a gyermek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez, a szociális

kapcsolat fejlesztéséhez, együttjátszásra alkalmas-e, milyen a kivitelezés minősége,

mennyire kreatív és innovatív, illetve biztosít-e örömforrást. Ezen szempontok szerint

választott játékok – a szervezők és a pályázók szerint is – rangos és értékes elismerés

birtokosai lesznek, valamint ez a minőségi megkülönböztetés az ajándékvásárlás

során segíthet a szülőknek a választásban.

Mindenféle játéknak lehet fontos szerepe a gyermek életében, még ha nem is kifejezetten

készségfejlesztő játékról van szó. A felgyűlt feszültséget kijátszhatja magából pl. egy lufifejű

bokszolóval, a leszűkült személyes érintkezés miatt fontosak lehetnek a becézgethető

plüssök, vagy a gondozást igénylő interaktív házikedvencek, ahol pl. etetni, itatni, tisztán

tartani kell egy játék állatot.

„Az elmúlt időszak bizonytalanságai, a karantén bezártságának feszültsége

felértékelte a közös játék feszültségoldó, közösségteremtő hatását és erejét. A

családok számára a karanténban vagy a nyári szünetben együtt töltött idők nemcsak


nehézségeket, de több közös, minőségi időtöltés lehetőségét hordozták magukban, és

hordozzák a jövőben is. A közös játék ugyanis nemcsak segít oldani a feszültséget, hanem

feltölti a gyerekeket, megélhető kapcsolódást nyújt a szülőkkel, testvérekkel, a lelki

ellenállóképességet és a frusztrációtűrést növeli, illetve az alkalmazkodást is segíti. A

játék élményfeldolgozás, a világ megismerése és a fejlődés legfontosabb terepe.

Szánjunk időt a gyerekeinkkel közös játékra, engedjük meg magunknak is a saját

feszültségeink oldását, beleereszkedést az élménybe.” – véli a zsűri tagjaként résztvevő

Labancz Dániel gyermekpszichológus.

Bár idén elmarad a Játszónap – ahol az elmúlt években többek között a versenyre nevezett

játékokat is ki lehetett próbálni –, helyette a versenyt indító JátékNet webáruház

rajzversenyt indít a Facebookon óvodák számára. Minden óvoda egy rajzzal nevezhet,

amin lerajzolják, hogy elképzelésük szerint, hogy néz ki a JátékNet raktára, és a legtöbb

reakciót gyűjtő egy értékes ajándékcsomagot nyer.

Az Ország Játéka versenyen szavazni is érdemes, mert amellett, hogy a szavazók közül

100 db 2 000 Ft értékű kupont is sorsolnak, a verseny jótékony célokat is szolgál: a

szavazat leadásakor megjelölhető, mely bölcsőde és óvoda nyerjen 50 000 Ft értékű

ajándékcsomagot.

November 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon, az eredményhirdetés

november 10-én lesz.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

Magyar Péter: Emmanuel Macron itt lesz az október 23-i ünnepségen

A miniszterelnök elképesztőnek nevezte, amit a „Mészáros Lőrinc-frakció”, vagyis a Fidesz és a KDNP tett kedden a parlamentben.

Magyar Péter új gyermekvédelmi törvényt ígért

Magyar Péter miniszterelnök szerint a Tisza még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új legfőbbügyész-jelöltet, de a Polt Péter...

Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben

Keddtől a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten...

Továbbra is pont nélkül áll az újonc Venezia, ami az edző állásába került.

Az Atalanta elleni vereség után fogyott el a vezetőség türelme!

Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás, visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa

Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a...

Beszólt Kapitány István távozó államtitkárának a tiszás Tárkányi Zsolt

Tárkányi a frissített Facebook-posztban azt írta, élesítés után percekkel tudta meg, hogy Tótth András lemondott.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0