Ezt olvasta már?


Szili István Sopronban búcsúzik a hazai közönségtől október 6-án

Október 6-án Sopronban kerül megrendezésre a II. West Hungarian Fight elnevezésű küzdősport gála, ahol profi ökölvívó mérkőzésekre is sor kerül. Az ökölvívó mérkőzéseket a Global Sport Event Kft szervezi és Szili István is szorítóba lép.


hirdetés

A 36 esztendős, kőszegi származású bunyós évek óta Svájcban él, de időnként Magyarországon is szorítóba lép. A soproni gálán azonban búcsúzik a hazai közönségtől, a BOX TV-nek elmondta, hogy ez lesz az utolsó hazai profi mérkőzése, ahol láthatják a nézők. Kőszegiként mondhatni hazai pályán lép utoljára szorítóba. Erről kérdeztük Istvánt.

 

„Valóban ez lesz az utolsó magyarországi mérkőzésem. Az embernek tisztában kell lennie saját magával, azzal, hogy mikor érdemes abbahagyni. Ez nem egy tenisz, itt azért kapunk a fejünkre ütéseket rendesen. Lassan 37 éves leszek, úgy érzem itt az ideje befejezni. Még fitt vagyok, de vannak más irányú terveim a jövőt illetően és szeretném egészségesen befejezni aktív pályafutásomat. Már inkább arrafelé orientálódom, hogy a jövő generációinak átadjam a tudásomat. Az utóbbi években már nem voltam túl aktív, ezeket a meccseket is jótékonysági célból vállaltam, nem a pénzért bunyóztam. Egyik barátommal létrehoztunk Kőszegen egy bokszklubot, ahol hátrányos helyzetű fiataloknak is van lehetősége edzeni és az utóbbi pár meccsem meccspénzét már erre fordítottam, nekik segítettem ezzel. Lehet, hogy szorítóba lépek még egyszer-egyszer, de itthon már biztosan nem.”

 

István 10 éves profi pályafutása alatt több nagy szervezet bajnoki övéért is szorítóba lépett. 27 meccséből 23-at megnyert (13 KO), 2 vereség – 2 döntetlen a mérlege. Reményei szerint győzelemmel búcsúzhat rajongóitól, akikből még mindig szép számmal akad itthon. Október 6-án egy ukrán ellenféllel néz majd szembe. István elmondta, hogy a volt Szovjet tagállamok bunyósaival mindig vigyázni kell, az orosz iskolán nevelkedtek, jól felkészültek és bármikor okozhatnak meglepetést, de csak a győzelem az elfogadható számára.

 

István azért teljesen nem szakad el az ökölvívástól, mert Svájcban egy ideje már edzőként is tevékenykedik. Egyik barátjával közösen létrehoztak egy termet, ahol thai-box és MMA mellett ökölvívással is foglalkoznak, ezeket az edzéseket pedig ő tartja több korosztálynak is.

 

 

 

 

forrás: boxtv.hu







0

hírek innen, onnan

Szilágyi János: A betelefonálós műsorokba ma hülyeségekkel telefonálnak és hülyeségeket válaszolnak nekik

Szerintem címmel podcastot indít a 24.hu-n Szilágyi János. A 83 éves riporter elmondta, mit kell tudni az induló műsorról, és hogy van-e...

Clint Eastwoodnak nagyon nem tetszenek Trump őrjöngései

Ezért szakít a republikánusokkal, és inkább a demokraták milliárdosát látná a Fehér Házban.

Állami támogatásal épül szálloda Siófokon

A Palace Garden Hotel 4 csillagos szállodát - egyetlen ajánlattevőként - az Omnion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. építheti fel, nettó...

Nagyon úgy tűnik, hogy Sanders győzött Nevadában

Tovább nőhet az aggodalom a Demokrata Pártban.

Demeter Szilárdocska viszonya a hisztikéhez

Sok mindenre jó a kicsinyítő képző. Kedveskedő becézésre és megalázásra is. A Fidesz már régen elkezdte "ellenzéki pártocskák"...

Tiszta látást mindenkinek: ebben segíthet a multifokális lencse

Az ember tanácstalan lehet, amikor kiderül, hogy szemüvegre van szüksége. Miért előnyös a multifokális lencse?

Kiköpött Meghan hercegné - A légiutas-kísérőt mindenki Harry feleségének nézi

Meghan hercegnére kísértetiesen hasonlít ez az amerikai nő.

Olaszországban két tartományban lezártak településeket, se ki, se be nem lehet menni

Egy család megpróbált távozni, egyenruhások vitték őket haza. 50 ezer ember van tétlenségre kárhoztatva.

Elmeháborodott vagy lángelme? - Bizarr művész sztorik Salvador Dalíról

Salvador Dalí a legpopulárisabb szürrealista művész, aki mesteri szinten tudta provokálni a közönséget.

Lélektani határ felett: nagyon nem akar mérséklődni a pedagógushiány

A pedagógusok háza táján sincs szélcsend: zajlanak az Oktatási Hivatallal közbeékelt iskolaérettségi vizsgálatok, forrnak az indulatok...

Szobafestés házilag, lépésről-lépésre, bátran vágjatok bele

Ha szeretnénk újrafesteni a szobát, de nem akarunk ehhez mesterembert fogadni, akkor nem árt egy kicsit utánanézni, hogy hogyan is kell...

Sport

Gulácsi Péter a szenzációs BL-meccse után új speciális kártyát kapott FIFA 20-ban

A virtuális fociban is értékelték Gulácsi Péter Tottenham elleni teljesítményét.

Nagy verést kapott Mezőkövesden a Fradi

A Mezőkövesd nagyon dinamikus és eredményes első félidei játékkal szombaton hazai pályán legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Verekedés miatt percekig állt a játék a Fradi BL-meccsén - videó

Az Eb-győztes magyar pólós, Jansik Szilárd idézte fel az eseményeket.

Óriási szenzáció kapujában a madridiak

Ilyen még sohasem fordult elő.

Teljesen tarthatatlan a Dortmund norvég tinicsatára

Haaland a kilencedik gólját szerezte a hatodik Bundesliga-meccsén, megdöntötte ismét a Bundesliga-rekordot. Amit ő tart.

Meghalt a Diósgyőr fiatal focistája

Takács Márton még szeptemberben szenvedett autóbalesetet.

A Bayern-meccsen meghalt az egyik játékos unokahúga

A 14 hónapos kislány összeesett és nem tudták megmenteni az életét.

Elhunyt a DVTK 17 éves labdarúgója

Elhunyt a DVTK 17 éves labdarúgója, Takács Márton.

A kapus, aki benézte, hol van a kapuja

Követte a játékot, arra nem lehet panasz. De hol állt?!

Kiütéssel nyert a Barcelona, nagyszerűen mutatkozott be az új szerzemény

Messi-mesternégyes, Braithwaite-gólpassz, fölényes katalán-siker.

Messi mesternégyesével hengerelt a Barcelona

A címvédő a négy gólt szerző Lionel Messi vezérletével 5-0-ra legyőzte az Eibar csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.

Megalázó vereséget szenvedett hazai pályán a Hertha

Erling Haaland újra gólt lőtt a Dortmundban, tovább írja a rekordot.

0

Bulvár

Felnézett az orvosnál a poszterre, és nem hitt a szemének: saját magát látta viszont

Elvileg mindenkinek létezik a világban egy hasonmása, ezek az emberek meg is találták a sajátjukat.

Szigorú fizetési határidő jön az autósoknak

Egy hét van még befizetni a kötelezőt, és a határidő ráadásul hétvégére esik.

Saját autója gázolta halálra a magyar fiatalt Ausztriában

Döbbenetes tragédia történt kedden este Ausztriában, a B 54-es úton Aspangberg-St. Peter település közelében, amelynek során egy 23 éves magyar sofőr életét vesztette írja az orf.at

Nem találná ki, mik az ötöslottó számai

Ha esetleg mégis kitalálta, most örülhet.

Apa-fia párosnak hiszik őket, pedig boldog szerelmespár

Két férfi, egy eset - és 30 év korkülönbség.

Megzsarolta Vajna Timit az ordítozó stewardess

Rendőrökkel fenyegette az özvegyet az utaskísérő, nehogy kivegye a cicáját a hordozóból. Vajna Timi macskájával utazott haza Amerikába, ám a menetrendszerinti járaton a kis állatot nem lehet csak úgy az ülésre tenni. Repülés közben szigorúan csak a hordozójában tartózkodhat. Timi cicája nehezen viselte a 18 órás utat, ezért és hogy ne jelentsék fel, a mosdóban [...]

Ha ezt látja a lábán, rögtön menjen orvoshoz

Nem is hinnénk, hogy a lábfejünk állapota milyen sokat elárul a szervezetünkben zajló folyamatokról.

Nagy változás készül a bankkártyás fizetésnél - pofont kaphat a Mastercard és a Visa

Az Európai Bizottság egy egységes integrált uniós pénzforgalmi piacra vonatkozó stratégiát terjeszthet elő ősszel, melynek célja a nemzeti pénzforgalmi szolgáltatások használatának megkönnyítése Európában és a két nagy nemzetközi kártyatársaságtól, a Visa és Mastercardtól való függőség csökkentése lenne - értesült az Euractiv. Eközben az USA-ban a kriptodevizák kerültek célkeresztbe.

Hárommilliós szülinapi bulit szervezett gyerekeinek a magyar énekes

Párizsból rendelt öltönyt, az eperbort Olaszországból hozták.

blogmorzsák

Mennyibe kerül Svédországba utazni?

Mennyibe kerül, mire kell költeni és miről érdemes lemondani azért, hogy eljussunk északra.

Ízesített ínyencségek

Egy falatnyi egzotikum igazán díszes dobozokban.

Az eladó véleménye még nem bizonyíték

A doboz sértetlen, a csomagolás sértetlen, mégis mi történt a merevlemezzel és mikor?

„A monogámia nincs minden emberbe kötelezően beleépítve”

Egy poliamor (többszerelmű) ember mesél az érzéseiről.

Szegény vagyok, szegénynek születtem

"Nem tudom még egyelőre hol a kiút, hol a vége. Ráadásul nagyon szégyenlem, hogy nekem ezt kell csinálnom"

Nem árt az egyháznak az önkritika

Hodász András szerint fontos lenne jókor csendben maradnia és jókor utat mutatnia az egyházi vezetésnek.

Bűncselekmény-e a hálapénz?

Mit lehet tenni, ha visszaélést tapasztalunk?

EU a vidék jövőjéért – országjáráson az Európai Bizottság

A busóknál kezd az Európai Bizottság: vidéki tájékoztató kampány indul az uniós lehetőségekről.

Lehet-e főorvos vagy iskolaigazgató a polgár­mester?

"Tegnapi fejlemény, hogy né­hány Fidesz-politikus módo­sítaná az önkormányzati törvényt"

Hová tűnt a magyar elektro­nikai ipar a rendszerváltás után?

Magyar elektroni­kai ipar: meghalt vagy megölték?

A régi az új Dragonforce?

Van ebben a speedmetalban bármi, ami újdonságot hozhat még?

Szervkereskedelem egy felhőkarcoló tövében

Vidám esti házaspáros megcsa­lással, odaadással, hagyom­ányos szereposztásban.

0