Ezt olvasta már?


Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje

Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert hozzátette, az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják - tette hozzá.

Példaként említette, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő.

Hozzátette, 2021 nyarára lesz kész a dél-balatoni vasútvonal átalakítása, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.

Kiemelte, az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén. A 24 órás jegy ára 990 forint, 26 éven aluliak számára 660 forint, a 72 órás jegyért 2490 forintot, a 26 éven aluliaknak 1650 forintot kell fizetni. Ezek a jegyek a balatonfenyvesi kisvasútra és a Tapolca Sümeg közti vasúti közlekedésben is érvényesek.

A helyszínen kiadott közlemény szerint idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító Vakáció bérleteket, amelyek 15, 30, 60 vagy 90 napra is érvényesek lehetnek. Ezek a bérletek a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán felhasználhatók.

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap. Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is lesznek az IC+ kocsik - olvasható a vasúttársaság közleményében.

Kerékgyártó József szólt arról is, hogy az utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Jól sikerült XIV. Leó pápa műtétje

A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.

Több nagybanknál is leállás jön Magyarországon: ezekre a napokra érdemes felkészülni

Egyes időszakokban akadozhatnak az átutalások, leállhatnak a mobilbanki szolgáltatások, sőt, a bankkártyás fizetések és az ATM-ek...

Szabadulni akart a börtönből a volt miniszter, de a Kecskeméti Törvényszék döntése elutasította Hankó Balázs fellebbezését

Helybenhagyta a kényszerintézkedést a másodfokú bíróság A korábbi miniszter és védője az elsőfokú kényszerintézkedés elrendelése...

Schmidt Mária kiakadt a könyveik hirtelen bolti betiltásán: a minisztérium most elárulta a valódi indokot

Eltűntek a kötetek a könyvesboltok polcairól A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány...

Máris megérkezett a hír XIV. Leó pápáról a műtét után

„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon...

Liverpool: Iraola kiállt a nem jól teljesítő Wirtz és Barcola mellett

Szoboszlaiék hiányában Wirtzre és Barcolára még nagyobb teher hárul a Liverpoolnál

Eurojackpot: több mint 43 milliárd forintot értek ezek a számok, új milliárdosa lett Magyarországnak?

Október 13-án, kedden is kisorsolták az Eurojackpot nyerőszámait.

Magyarországról nyilatkozott az uniós biztos: "jelentős és kézzelfogható előrelépések történtek"

Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a...

Megműtötték XIV. Leó pápát

Pozitív eredménnyel véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak...

A Szent Grál őrzője vagy Jeruzsálem keresztény királya? Ő volt a titokzatos Hattyúlovag

A középkori európai lovagi kultúra egyik legragyogóbb, mégis legrejtélyesebb alakja a Hattyúlovag, aki egy hattyú által vontatott...

Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint meg akarta merényelni Donald Tuskot

Házilag készült robbanóanyagok voltak nála. Az üggyel összefüggésben még egy embert letartóztattak.

Egyeznek az álláspontok: a Fidesz is támogatja Magyar Péter javaslatát a kötelező parlamenti drogtesztet

Az ellenzéki frakció jelezte, hogy egyetért a képviselők előre be nem jelentett ellenőrzésével. A szigorítást a miniszterelnök vetette...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0