Ezt olvasta már?


Szudáni válság - Nagy-Britannia megkezdte állampolgárainak kimenekítését

Nagy-Britannia megkezdte állampolgárainak kimenekítését a harcok dúlta Szudánból - jelentette be kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök.

 

Sunak tájékoztatása szerint nagyszabású, összetett evakuálási műveletről van szó, amelyet a brit királyi légierő (RAF) hajt végre.

Elsőbbséget kapnak a legveszélyeztetettebbek, köztük a gyermekes családok és az idős emberek - áll a brit kormányfő hétfő délelőtt közzétett Twitter-bejegyzésében.

A brit külügyminisztérium ugyancsak kedden közzétett tájékoztatása szerint az RAF repülőgépei a szudáni főváros, Kartúm közeléből, egy légitámaszpontról szállnak majd fel.

A tárca szerint a járatokra azok jelentkezhetnek, akiknek brit útlevelük van. Jogosultak emellett a brit állampolgárok nem brit állampolgárságú közvetlen hozzátartozói is, ha van érvényes nagy-britanniai beutazási engedélyük.

A keddi külügyi tájékoztatás szerint London dolgozik azon, hogy a brit állampolgárok "más kilépési pontokon" is elhagyhassák Szudánt, de a minisztérium erről egyelőre részleteket nem közölt.

Andrew Mitchell külügyi államtitkár szerint jelenleg hozzávetőleg négyezer brit tartózkodik Szudánban, közülük eddig kétezren kértek segítséget a távozáshoz.

A brit fegyveres erők a hétvégén már evakuálták a brit diplomáciai személyzetet az afrikai országból. A műveletben a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett alakulatai is részt vettek.

Ben Wallace brit védelmi miniszter vasárnap közzétett írásos tájékoztatásában közölte, hogy a brit diplomatákat és hozzátartozóikat is a Kartúm közelében lévő egyik repülőtérről szállították el.

Wallace beszámolója szerint katonai műveletről volt szó, amelyet a brit fegyveres erők az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és más szövetségesekkel vállvetve hajtott végre.

A védelmi miniszter szerint a diplomaták evakuálásában a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt.

Ben Wallace egyenes utalást tett tájékoztatásában arra, hogy a diplomatákat kimenekítő brit kontingens Ciprusról indult Szudánba. A miniszter úgy fogalmazott, hogy szeretné kifejezni háláját minden partnernek, "beleértve Ciprust".

Nagy-Britannia két hatalmas támaszpontövezetet tart fenn Ciprus déli partvidékén, mindkét terület szuverén brit térségnek számít.

James Cleverly brit külügyminiszter a kartúmi diplomáciai közösséget ért közvetlen fenyegetésekkel indokolta a brit diplomaták kimenekítésére indított katonai műveletet. Közölte, hogy Nagy-Britannia átmenetileg bezárta szudáni nagykövetségét és máshova telepíti a képviselet személyzetét.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyit számít valójában a csúcstelefon a mindennapokban

2026-ban a középkategóriás mobilok is prémium élményt kínálnak, így a legtöbb felhasználónak felesleges a csúcsmodell.

Végre szállítják a Trump-telefont — de nem az, amit ígértek, és nem ott készül, ahol mondták

Egy éve várnak rá az előrendelők, 100 dolláros letétet fizettek, és néhány napja a cég weboldala még azt írta, hogy a szállítás...

A természet visszahódította Csernobilt, ritka állatok menedéke lett a tiltott zóna

Negyven év telt el a csernobili atomkatasztrófa óta, a világ egyik legismertebb tiltott zónája pedig ma egészen más arcát mutatja, mint...

Heidi Klum dekoltázsa minden mást felülírt

A szupermodell újabb szexi szerelésben jelent meg.

Index: Kubatov Gáborék Magyar Péterhez fordultak a Fradi jövője miatt – a kormányfő szerint ez hazugság

A Ferencváros vezetése a klub bizonytalan pénzügyi helyzete miatt kereste meg a lap szerint Magyar Péter miniszterelnököt. Magyar: „Az...

Így lehet olcsóbban megúszni az idei nyaralást

A kormányváltás után erősödni kezdett a forint, ami első ránézésre jó hír lehet a nyaralni vágyóknak, a szakértő szerint azonban...

Mérő László: 2010-ben Orbán két út közül választhatott: szabadrablás vagy újjáépítés

Mi történne, ha Orbán Viktort lecsuknák? Mit gondol a miniszterelnöki ciklusok számának korlátozásáról? Nézze meg Ön is a Kompországot!

Jó szégyenkezést – üzentek Orbán Anitának, nem is akárkik

Orbán Anitának írtak nyílt levelet az Orbán-kormány tagjai, amiért az új külügyminiszter korrupcióval vádolja őket.

Nyílt levélben üzentek a volt kormánytagok Orbán Anitának: „szégyelld magad.”

Orbán Anitának írtak nyílt levelet az Orbán-kormány tagjai, amiért az új külügyminiszter korrupcióval vádolja őket.

Bezuhant a magyar tőzsde: nagyot estek a blue chipek, egy részvény maradt csak talpon

Nagyobb forgalom mellett gyengült a magyar tőzsde a héten, miközben az OTP-re célárcsökkentés is érkezett.

Nehezen alszik el? Egyre többen esküsznek a "csótánygyakorlatra"

Egy kicsit furcsán fog festeni közben, de sokak szerint megéri.

0

Sport

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott

Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.

Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben

Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

Lewandowski góllal köszönt el a Barcelonától, de elrontották a búcsúját + videó

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 38., utolsó fordulójában a bajnok Barcelona 3-1-re kikapott a Valencia otthonában.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok

Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

0