Ezt olvasta már?


Tábornokok vesztegetési pere - Újabb vádlottakat hallgatott meg a bíróság

Újabb vádlottak meghallgatásával folytatódott a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere kedden a Kaposvári Törvényszéken.

A bíróság délelőtt a tizenhatból négy vádlott meghallgatását tervezte, ám a tizedrendű vádlott, Takács István rendkívül részletes vallomása több mint két órán át tartott, így a délutánra beidézett, az ügy kirobbantójának és kulcsszereplőjének tartott Oláh János dandártábornok előtt még három másik vádlottat hallgattak meg.

A dandártábornok és két másik vádlott, Rétfalvi Attila és Szabó Attila László nyugállományú ezredes a bíróságon nem tett vallomást, a nyomozati szakban tett vallomásukat Ifkovics Béla tanácsvezető bíró olvasta fel.

Takács István, aki 2002 és 2005 között ellátó tiszt volt Brüsszelben, majd a Honvédelmi Minisztérium (HM) fejlesztési és logisztikai részlegén dolgozott, azt mondta: olyan bűncselekménnyel vádolják, amelyről "beigazolódott, hogy nem áll fenn". Azt állította: az előzetes letartóztatása során jóhiszeműen elmondottakat az ügyészség később ellene fordította. Közölte: a visszaosztásokról nem tudott, a felettesétől, Oláh Jánostól három-négy alkalommal borítékban átvett pénzről azt gondolta, az a munkájáért kapott jutalom, az értékes ajándékokról - például karóra, robogó - pedig azt hitte, születésnapi ajándékok a munkatársaktól.

Rétfalvi Attila tizenharmadrendű vádlott korábbi vallomása szerint a HM protokollfőnökeként került kapcsolatba Oláh Jánossal, akitől 2003-ban és 2004-ben alkalmanként 100 ezer, illetve két-háromhavonta 200-300 ezer forintot kapott. Arról, hogy tudta-e, honnan és miért kapott pénzt, azt mondta: "nem kérdeztem, ő pedig nem mondta".

Szabó Attila László tizennegyedrendű vádlott, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóságának korábbi általános igazgatóhelyettese nem tett vallomást. Annyit mondott: a bűnösségét elismeri, de nem a vádiratban megfogalmazott pontokban. A 2010-es kihallgatásakor tett vallomásában elismerte, hogy többször borítékban átadott pénzt fogadott el Oláh Jánostól, aki azt mondta neki, az „visszaosztásból” származik. Közölte: "a beosztásom megtartását veszélyeztette volna, ha nem fogadom el a borítékot".

Toma László nyugállományú alezredes, tizenötödrendű vádlott részletes vallomást tett, és ártatlannak mondta magát. A HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság korábbi osztályvezetője azt állította: a "visszaosztott pénz" kifejezést az ügyészségi kihallgatásakor hallotta először. Szerinte a vád megalapozatlan. Azt elismerte, hogy fogadott el pénzt Oláh Jánostól, amit azzal magyarázott, hogy "tényleg sokat és jól dolgoztam".

Mielőtt a bíró elkezdte volna felolvasni Oláh János korábbi vallomását, a tizenhatodrendű vádlott ügyvédje indítványozta, hogy védence gyanúsítottkénti vallomásait a bíróság "rekessze ki a bizonyítékok köréből". Horváth Z. Péter ezt azzal indokolta, hogy ezeket egy a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéret nyomán vették fel. Azt mondta: a 2010. április 22-én eljáró katonai ügyész arról tájékoztatta a gyanúsítottat, hogy büntetőfelelőssége nem állapítható meg annak, aki olyan vesztegetési cselekményt tár fel, amelyről a hatóság nem tud. Ilyet nem ígérhetett volna - hangsúlyozta az ügyvéd, hozzátéve: Oláh János abban a hiszemben tette meg vallomását, hogy ezzel büntetlenséget élvez. Az ügyvéd átadott a bírónak egy elmeorvosi szakvéleményt, amelyet elmondása szerint "a vallomás felvételeinek a körülményeire" való tekintettel kértek. A szakértő "jelentős tudatszűkítő hatást állapított meg" - mondta az ügyvéd, aki ezért zárt tárgyalást kért.

A tanácsvezető bíró közölte: át fogják tanulmányozni a beadványt, az indítványt azonban elutasítja, a bíróság ugyanis csak a vádlott gyanúsítotti vallomásának ismeretében dönthet arról, az felhasználható-e és milyen mértékben.

A bíró ezek után elkezdte Oláh János 70 oldalas gyanúsítotti vallomásának felolvasását, de - az egyik ülnök elfoglaltsága miatt – csak a 32. oldalig jutott.

A korábbi vallomásban a dandártábornok beszámol a HM-től megrendeléseket kapó cégektől átvett és továbbosztott pénzekről, név szerint említve az Eli Zrt.-t, az Escort Kft.-t és a Kipszer Rt.-t, amelyek ügyvezetőitől több tízmillió forintot vett át 2002 és 2009 között. A pénzen osztozók között említette Lévai István Attila dandártábornokot, akit a visszaosztás kezdeményezőjeként nevezett meg, Fapál László államtitkárt, akiről azt mondta, hogy a pénz felét kérte, Huszti András dandártábornokot és Takács István ezredest.

Oláh János korábban elmondta azt is, hogy például a Kipszer Rt.-től 2002 és 2009 között 64-70 millió forintot kaptak és osztottak vissza. Beszélt arról is, hogy Koltai Gábor (ötödrendű vádlott) kérésére Fapál László 2006 elején 12 millió vitt borítékban. "Előttem kivett négymillió forintot, azt egy piros színű fém italos dobozba tette, lehet, hogy egy viszkis dobozba rakta be. Azt mondta nekem ekkor (...), várjak öt percet, át kell ugrani a főnökhöz, már nagyon várja" - olvasta a vallomást a bíró.

A tárgyalás szerdán a dandártábornok által korábban elmondottak ismertetésével folytatódik.

A Központi Nyomozó Főügyészség három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt. A vád szerint a vádlottak a HM általuk vezetett részlegének szolgáltatást nyújtó vállalkozásoktól a megrendelések fejében kifizetett összegek egy részét visszakérték.

A megvádolt tábornokok - Lévai István Attila elsőrendű, Huszti András negyedrendű vádlott és Oláh János - a HM intézményeiben vezető beosztást töltöttek be, Fapál László pedig 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb Exek csatája-párost jelentett be az RTL: új építésű lakás ára lapul az influenszer gardróbjában – fotó, videó

Az RTL népszerű valóságshow-ja, az Exek csatája újabb fordulatos évaddal tér vissza, amelyben ismét expárok mérik össze erejüket és...

Ilyen Harsányi Gábor állapota a sztrókja után: „Félelmetes volt, meg akart ölni”

Harsányi Gábor sztrókot kapott pár hónappal ezelőtt. Bár végig az eszméleténél maradt, a külvilágot torzult formában érzékelte....

Durva időjárás jön: 17 fokból 31 is lehet ma, mutatjuk a számokat

Kedden még igazi nyári arcát mutatja az idő: sok napsütéssel indul a nap, délutánra azonban nyugat felől fátyolfelhők és gomolyfelhők...

Felfüggesztették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét

Karim Khan tagadja az ellene felhozott vádakat.

Megtörte a csendet Lovász László: Ezért szakított meg minden kapcsolatot Bochkor Gáborral

Lovász László hónapokkal a távozása után is úgy érzi, helyes döntést hozott, amikor elhagyta a Retro Rádió reggeli műsorát. A...

Így szállt le Budapesten az óriási repülőgép, amelyben egy vonatvagon is elfér

Kisebb tömeg gyűlt össze a leszállás előtt a repülőtér környékén.

Magyar-kazah: Olvasóink megmondták, mire számítanak az esti mérkőzésen

A Csakfoci-olvasók szerint így alakul a ma esti, Magyarország-Kazahsztán felkészülési mérkőzés a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Vb-főpróbák: Magaslati spanyol siker, csak büntetőkkel nyertek a hollandok, simáztak a franciák - videók

A világbajnokságra készülő spanyolok magabiztosan nyertek Peru csapata ellen Mexikóban, míg a hollandok az utolsó utáni percekben hozta a...

Szigorítás jön a nyugdíjaknál júliustól

Az érintetteknek érdemes még a változások életbe lépése előtt áttekinteniük saját helyzetüket és a jogosultságukat érintő...

Vádemelés lett abból, hogy nem küldtek időben mentőt Gálvölgyi Jánosért

Négy embert állítana bíróság elé az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0