Tényleg léteznek lakásturisták?
Ha valaki komoly ingatlanvásárlási szándékkal nézelődik a piacon, akkor jellemzően 10-12 lakás megtekintése után megtalálja az igazit, de az sem ritka, hogy már a harmadik lakás után döntés születik.
Az ingatlanvásárlás életünk egyik meghatározó döntése, de nincs értelme 10-12 lakásnál többet szemügyre venni.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta: ha ügyfelük időszűkében van vagy szeretné megkönnyítené az életét azzal, hogy mielőbb letudja a vásárlást, akkor a cég szakértői összegyűjtik és két nap alatt láncban bemutatják neki azokat az ingatlanokat, melyek megfelelnek elvárásainak. Egy nap alatt viszont négy-öt lakásnál többet nem érdemes megnézni, mert már a harmadik ingatlan után sem emlékszünk pontosan, mit is láttunk az elsőben.
„Az első két-három lakás után letisztul a vevőben, hogy pontosan mire vágyik. Akinek ezzel kapcsolatban sokkal több időre van szüksége, az általában nem is nagyon tud dönteni, így egy családtag vagy egy szakértő szavára érdemes hallgatnia” – nyilatkozott a szakember.
Példaként említette, hogy ha a csillagjegy szerint mérlegel valaki, akkor általában addig elemzi az ingatlanok előnyeit és hátrányait, amíg teljesen össze nem zavarodik. Emiatt nem tud tárgyilagos döntést hozni és külső segítségre lesz szüksége.
Gadanecz Zoltán tapasztalatai szerint a fiatalok és a nyugdíjasok körében sokan vannak, akik előnézik a lakásokat „majd a szülők eldöntik” vagy „az unokának keresek” alapon. Ezek az emberek ráérősek, csak a véleményük számít, és csak tanácsadói szerepet töltenek be az adott családnál vagy személynél, akinek segíteni szeretnének.
„Ők nem döntésképesek, kibicek a történetben és nem a saját bőrüket viszik a vásárra. Nem élik át az élethelyzetet, nem ők laknak majd benne, nem ők fogják később kiadni. Bennük az a veszélyes, hogy időben sokkal rugalmasabbak, mint egy átlagos vásárló. Könnyebb velük dolgozni, viszont nem mindig lesz eredménye” – tette hozzá a szakértő.
Tényleg léteznek lakásturisták?
„Lakásturistákkal” manapság keveset találkozni, de jártak már úgy családdal, hogy vételi ajánlatot tettek az ingatlanjukra, mégsem adták. Egy nagypolgári, kétszobás házból költöztek volna egy újszerűbe két gyerekkel és lelkesen jártak ingatlanról ingatlanra. Végül úgy döntöttek, hogy a saját lakásukat próbálják meg átformálni úgy, hogy kényelmes legyen a számukra. Hasonló helyzetekkel rendszeresen lehet találkozni.
Arra a kérdésre, mikor érdemes valakit vevőként kezelni, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonos azt mondja, akkor, ha az érdeklődőnek komoly oka van a vásárlásra.
„Ilyen, ha például lefoglalózták már a lakását, komoly előleget tettek le neki és mielőbb el kell költöznie. Ez már egy sürgető tényező, ami valós akaratot mutat. A másik, ha valakinek konkrét célja van az ingatlannal, ami meghatározza a jövőjét” – magyarázta Gadanecz Zoltán.
hírek innen, onnan
0 az alja, 19 a teteje, mi az? – Időjárás
Eseménytelenségbe fordul az időjárás megint, hosszú napokra.
Hankó börtönben marad, Magyar alkohol- és drogtesztet akar a parlamentbe, átment a gyermekvédelmi törvény módosítása – Newscast
Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást...
Bámulatos hatással van az agyra: egyre többen építik be a diót az étkezésbe
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.
Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek
A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a...
Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a...
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
BL: Szoboszlai egészen biztosan nem lép pályára a Liverpoolban, de így is lesznek kiváló meccsek a mai programban
Ezek a meccsek jönnek ma este a Bajnokok Ligája alapszakaszában.
3 csillagjegy, akit képtelenség meggyőzni, ha egyszer eldöntött valamit
Van, akivel lehet vitatkozni, és van, akivel felesleges.
A mosógép működik, de a ruhák rossz szagúak? A probléma egy olyan helyen lehet, amit szinte senki sem takarít
Kivesszük a ruhákat a mosógépből, friss, tiszta illatra számítunk, ám helyette dohos szag csapja meg az orrunkat. Több öblítőt...
Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások...
Fact-check: Tényleg kevesebb fizetést kaptak egyes tanárok, ahogy Takács Péter állítja?
A fideszes képviselő szerint a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével csökkent bizonyos pedagógusok fizetése. Utánajártunk, mi...
Dömper a Balatonban – fotók
Kevés a víz a Balatonban? Ennek előnyei is vannak.
Sport
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


