Ezt olvasta már?


Több fiatal jelentkezik ipari képzésre

Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra.

A Perfekt Zrt. idén is megvizsgálta, hogy milyen tendenciák figyelhetők meg az ipari OKJ-s képzések területén. Szilber Erzsébet, a Perfekt Ipari Képzések Központjának vezetője elmondta, hogy 2017-ben tovább nőtt az érdeklődés az ipari képzések iránt, melynek egyik oka, hogy sok vállalat belső átképzésekkel igyekszik pótolni a hiányzó munkaerőt. Az iparban is hasznos a különböző képesítések kombinációja, hiszen a többféle szaktudással rendelkező kolléga több munkakört is betölthet, így rugalmasabban tervezhető a munkaerő beosztása.

A 2017-es ipari OKJ-s képzések toplistájának legfelső fokán továbbra is a targoncvezetői tanfolyam áll. Idén közel kétszer annyian jelentkeztek rá, mint az ezüstérmes emelőgép kezelő OKJ-ra. A tavalyi toplista bronzérmese a külszíni bányász volt, amely 2016-ban jelent meg először a legnépszerűbb képzések között, de idén már csak a 8. helyet sikerült megszereznie. Helyette ezúttal új belépőként a gázcseretelep-kezelő képzés tudott fellépni a dobogó harmadik fokára. A negyedik helyre idén is az ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő OKJ került, viszont a nyomástartóedény-gépész kiszorította az első ötből a földmunka-, rakodó-, szállítógép kezelő képzést, így utóbbinak 2017-ben csak a 9. hely jutott.

A tapasztalatok szerint a munkaerő továbbképzése jelentősen segíti egy vállalat stabil eredménytermelő képességét. Egyre nehezebb ugyanis hosszú távon megtartani a jó munkaerőt, és még nehezebb a távozó munkavállalók helyére új, jól képzett szakembereket találni. Fontos ezért, hogy a munkáltatónak legyen stratégiája a munkatársak képzésére, motiválására és így megtartására. A Perfekt szakértője szerint ehhez érdemes igénybe venni a felnőttképzők szakembereinek segítségét, akik személyre szabott tanácsadással, képzési programok összeállításával is támogatják a vállalatok emberi erőforrás területét.

Perfekt Zrt.

A Perfekt Zrt. olyan oktató és kiadó vállalkozás, mely több mint fél évszázada meghatározó szereplője a magyar felnőttképzésnek. Piacvezetők közé tartozik a pénzügyi-gazdasági képzések területén, valamint a pénzügyi-számviteli könyvek kiadásában. A Perfekt Zrt. országos hálózattal, minden megyeszékhelyen kihelyezett központtal rendelkezik és komplex képzési szolgáltatást nyújt az oktatáson át egészen a tananyagellátásig és vizsgáztatásig. Évente közel 20.000 hallgató vesz részt különféle képzéseiken.

 

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő felirat jelent meg a traffipaxon, az autósok nem hittek a szemüknek

A sofőrök hirtelen nem is tudták, hova kapják a fejüket, amikor az egyik legrettegettebb útszéli eszköz mellett elhaladva valami olyasmit...

Kihullhat a szempillád, ha így mosod le a sminked

Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon....

Tragikus tűzeset történt – három kisgyermek életét vesztette

Szörnyű tragédia rázta meg a Kentucky állambeli Jackson megyét december 23-án, alig néhány perccel éjfél előtt.

Hogyan lesz a levesedből főétel? Próbáld ki ezt az egyszerű trükköt.

Egy rostban gazdag, laktató és elképesztően egészséges szuperösszetevő az, amire szükséged van.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt...

Kertész ismerősöm elárulta: ezzel az egyszerű konyhai hozzávalóval távol tarthatod az egereket a madáretetőtől

Gyakori probléma viszont, hogy nemcsak szárnyas vendégek érkeznek: egerek, patkányok és mókusok is előszeretettel fosztogatják a...

Kevesebb fölösleges étellel és a szelektívbe dobott szalvétákkal is tehetünk ilyenkor a környezetért

A sütés-főzés közben keletkező szerves hulladékot pedig komposztálhatjuk, és mindezzel olyan mértékben védhetjük az éghajlatot,...

2025 a feltörekvő piacok éve volt kitart-e a lendület 2026-ban?

A feltörekvő piacok 2025-ben erősen teljesítettek, és a kedvező háttértényezők miatt ez 2026-ban is folytatódhat – bár a kockázatok...

Ez a két sztár összejött idén, és senki se tudta

Minden évnek megvan a maga botránya, szakítása vagy hirtelen lángra kapó love story-ja...

Ezekben a hazai községekben található a legtöbb gyógyvíz

A gyógyvízzel rendelkező községek közül két település lóg ki a sorból. Az egyik helyen négy, a másikon öt olyan termálkutat...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0