US Open - Babos Tímea döntős párosban
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába.
A második kiemelt magyar, francia kettős a közép-európai idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott. A verseny honlapja szerint az első szettben egy gyors brékváltás után úgy jutottak el 4:4-ig a felek, hogy mindenki simán hozta a maga adogatását. A felvonás hajrájában Babosék a legjobbkor vették el ismét ellenfelük szerváját, s ezt követően egy könnyed adogatójátékkal nyerték meg a 33 percig tartó játszmát.
A második játékrészben a tavaly a cseh Andrea Hlavackovával világbajnok magyar játékos és francia társa megint egyből brékelt, és 5:4-nél a győzelemért adogathatott. Ekkor kicsit elbizonytalanodott a második kiemelt duó, így Stosurék kiegyenlítettek. A rövidítésbe torkolló szettet végül mégis Babosék nyerték: a harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva jutottak be a US Open fináléjába.
"Nehéz mérkőzés volt, szerintem most nem játszottuk a legjobb teniszünket. Kifejezetten rosszul szerváltunk, talán ezt valamilyen szinten befolyásolta, hogy fedett pályán volt az elődöntő" - mondta a találkozót követően honlapján a 25 éves Babos.
"A lényeg, hogy az ilyen nehéz meccseken, amikor nem megy annyira, akkor is küzdünk, harcolunk, megpróbálunk megoldást találni. Ez most is sikerült" - tette hozzá a párosban világelső magyar teniszező.
Az elődöntő 1 óra 33 percig tartott.
Babos Tímea győzelmével történelmet írt, ugyanis ő az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.
Az Australian Open-bajnok magyar, francia páros a 13. kiemelt Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel vívja majd a finálét magyar idő szerint vasárnap este hétkor.
Eredmény:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Samantha Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai) 6:4, 7:6 (7-4)

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


