Új klubja bejelentette Csoboth Kevin szerződtetését
Csoboth Kevin négy évre írt alá a St. Gallenhez.
Az Újpesttől távozó magyar válogatott labdarúgó, Csoboth Kevin a svájci élvonalbeli St. Gallenben folytatja a pályafutását.
A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő St. Gallen a hivatalos honlapján bejelentette Csoboth Kevin szerződtetését. A magyar válogatott támadó négy évre, 2028 nyaráig írt alá új csapatához. A 24 esztendős játékos klubváltása már napok óta a levegőben lógott, ezért az Újpest legutóbbi bajnokiján, a Paks elleni találkozón már nem is volt a meccskeret tagja.
Csoboth Kevin kikerült az Újpest keretéből, ez állhat a háttérben
„Kevin távozása nem pénzkérdés volt, hanem személyes döntés. Úgy érezte, váltania kell ahhoz, hogy magasabb szinten tudja folytatni a pályafutását, mi pedig a magyar labdarúgás és a magyar válogatott érdekeit szem előtt tartva úgy döntöttünk, nem gördítünk akadályt a távozása elé” – nyilatkozta Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke a klub hivatalos honlapján. Hozzátette, Csobothért már tavaly is érkezett egy komoly ajánlat, ám a futballista akkor még úgy döntött, hogy marad a liláknál.
Szeretném megköszönni az Újpest vezetőségének a korrekt hozzáállást az átigazolásom kapcsán. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, hiszen még szinte gyerekként érkeztem, most pedig válogatott játékosként távozom. Mégis nyugodt vagyok, mert kizártnak tartom, hogy olyan helyzetbe kerüljön a klub, mint amilyenben akkor volt, amikor visszautasítottam egy komoly ajánlatot, és inkább maradtam segíteni
– mondta Csoboth, aki 2022 nyara óta 65 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott az Újpestben.
„Kevin gyors, agilis és gólerős játékos, aki a támadósor több pontján is használható – mondta az új szerzeményről Roger Stilz, a St. Gallen sportigazgatója. – Huszonnégy évesen már van nemzetközi tapasztalata is, nagyon örülünk, hogy minket választott.”
Csoboth Kevin a magyar válogatottban eddig tízszer lépett pályára, és az idei Eb-n (ki ne emlékezne!?) győztes gólt lőtt a Skócia elleni csoportmérkőzésen. Új csapata, a St. Gallen a svájci bajnokság előző kiírásában az ötödik helyen végzett, így ebben a szezonban indulhatott a Konferencialigában, melynek második fordulójában kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel kiejtette a kazah Tobolt – Csoboth szerződtetése azért is lehetett sürgős a St. Gallennek, hogy a következő körre, a lengyel Slask Wroclaw elleni párharcra már be tudja nevezni a magyar játékost.
A St. Gallen a svájci bajnokság új idényét két győzelemmel és egy vereséggel kezdte – a múlt hétvégén Szalai Gábor csapatát, a Lausanne-t verte meg 4–3-ra, előtte pedig a címvédő Young Boyst ütötte ki 4–0-ra.
hírek innen, onnan
Miért hagytuk? Gigászi munkába fogtak, hogy bárki elmondhassa, mit tett vele a NER
Így éltünk itt címmel indított közösségi archívumot a NER tizenhat évéről két szociológus, Váradi Luca és Kohut Tamás. Személyes...
660 milliót vett ki bányacégéből Orbán Viktor unokaöccse, 15 hónap alatt lett valahonnan ennyi nyeresége
Orbán Dávid frissen alapított bányacége, a Timolod Kft. 15 hónap alatt 660 millió forintot fizetett ki tulajdonosának. A cég a nyereséget...
Szilárd a Győr trónja, immár tehetetlen a Ferencváros, könnyek Debrecenben
Szoros meccsen tette matematikailag is biztossá a duplázást az ETO.
Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó
A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.
Ez a világsztár nem hajlandó Harrison Ford nyomdokaiba lépni – el is mondta, miért
Karl Urban egyértelművé tette, nem kívánja átvenni Indiana Jones ikonikus szerepét Harrison Fordtól.
„Hiába próbálnak meg minket elpusztítani. Mi akkor is itt vagyunk, és itt is maradunk”
A DakhaBrakha – a világ egyik legismertebb ukrán zenekara – a háború kitörése óta nem csak muzsikál, hanem a színpadon keresztül...
Van olyan, hogy egy pár nem passzol az ágyban? – Nem csak a stressz és a fáradtság okozhat nehézségeket
Sokan stresszre, fáradtságra vagy egészségügyi okokra fogják, ha nem működik a szex egy kapcsolatban. A szakemberek szerint azonban a...
Még a GDP-re is hatással lehet a kevesebb alvás – meglepő eredmények egy kutatásból
Alaposan körüljárták a kutatók az alvás témáját, izgalmas megállapításokra jutottak.
"Ti f*szszopók... bekapjátok a f*szom." – KKevin begőzölt a Kiara Lordos csókcsata után – Videó
A héten koncertezett a botrányos rapper a Budapest Parkban. A színfalak mögött ráadásul Kiara Lorddal egymásnak estek. KKevin most kifakadt...
Megdőlt az amerikai–iráni alku terve, megszólalt a helyzetről Donald Trump
Az amerikai elnök kijelentette: a blokád marad, amíg nincs egyezség.
Nyílt levélben támadták Orbán Anitát a fideszesek
Nyílt levelet tettek közzé a korábbi Orbán Viktor-kormányok egykori tagjai Orbán Anita részére, miután a jelenlegi külügyminiszter...
„A fejét a felismerhetetlenségig széttrancsírozta” – megszólalt a rollergázolás áldozatának lánya – videó
Megrázó részleteket osztott meg édesapja állapotáról annak a 74 éves férfinak a lánya, akit egy elektromos rolleres gázolt el Óbudán,...
Sport
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben
A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.
Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott
Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.
Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben
Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.
BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.
Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított
A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.
Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt
A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.
Lewandowski góllal köszönt el a Barcelonától, de elrontották a búcsúját + videó
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 38., utolsó fordulójában a bajnok Barcelona 3-1-re kikapott a Valencia otthonában.
Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően
Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.
Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott
Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.
Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon
Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.
Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."
Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.
Bulvár
Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét
Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.
Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét
Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.
Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos
Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte
A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!
Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből
Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően
Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került
Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.
Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok
Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.
Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt
Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél
Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí
Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat
Életét vesztette egy 23 éves férfi.
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


