Ezt olvasta már?


Új úton a Sopron

A hét végén a nők és a férfiak is elkezdik a bajnokságot. Előbbieknél van egy sztárcsapatunk, amely az utóbbi években itthon egyeduralkodó, az utóbbi öt évben megszerezte az aranyérmet, tavaly és az idén pedig az Euroligában is bejutott a négy közé.

Csoda volt ez a két esztendő. Olyan klasszisok jöttek, mint Candice Dupree, Amanda Zahui, Yvonne Turner, Queralt Casas, a kispadra érkezett a tekintélyes spanyol edző, Roberto Íniguez, a csapat pedig szárnyalt. Meg is volt az eredménye: itthon a Sopron Basket kiemelkedett a mezőnyből, a bajnokságban megszorítani sem lehetett, Európában pedig az elitbe lépett: tavaly és az idén is bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, és azt mindkétszer meg is rendezhette. A soproni közönség boldogan járt a meccsekre, a vezetők pedig pontosan tudták, ez a csoda éppen két évig tarthat. A korábbi esztendőkben sikerült annyi tartalékot felhalmozni, hogy a csarnok üzemeltetésével együtt mintegy 350 milliós éves költségvetést megfejelhették 80-90 millióval, és ebből lehetett az említett klasszisokat szerződtetni, ám ennek a szintnek a folytatásához már kölcsönöket kellett volna felvenni. Az eladósodás azonban már több klubot is összeroppantott, és a menedzsment Török Zoltán ügyvezetővel az élen nem akart ezen az úton elindulni.

 

A sztáredző és a sztárjátékosok mentek, a hosszú távú cél viszont továbbra is a kontinens élvonala, de új úton haladva, elsősorban saját nevelésű fiatalokra építve. Az itt maradt szerb trióból Jelena Brooks (korábban Milovanics néven lett ikon a klubnál) most tért vissza szülés után, ő és Alekszandra Crvendakics az itt töltő idő hossza miatt már „kosaras magyarok”, csupán Tina Jovanovics és a mára várt amerikai klasszis irányító, Briann January számít hivatalosan légiósnak. Így a korábbinál nagyobb szerepet kap majd a 208 centi magas Határ Bernadett, a válogatottban már alapember Dubei Debóra, valamint az utánpótlás világ- és Európa-bajnokságon már kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok, mint például Czukor Dalma, Weninger Virág, Varga Kamilla vagy Varga Alíz. Az építkezés szakmai irányítása pedig a mindössze 37 éves fiatal edző, Gáspár Dávid feladata, aki a ZTE kispadjáról érkezett Sopronba.

 

„Öt éve kezdtük el keresni azt a fiatal, ambiciózus, tehetséges magyar szakembert, aki tanulni akar, és hosszú távon ugyanúgy fel lehet építeni, mint korábban Székely Norbertet, a jelenlegi szövetségi kapitányt” – mondta Czukorné Hollós Anna, a Soproni Darazsak Akadémia elnöke. Két esztendeje bukkantak rá Gáspár Dávidra – addig nem találtak megfelelő embert –, aki a tervek szerint egy évig tanult volna Roberto Íniguez stábjában, ám most rögtön első emberként kell bizonyítania.

 

Arra a felvetésre, hogy ennyire sikeres időszak után különös bátorságra vall egy spanyol sztáredző nyomába lépni, a fiatal szakember ezt felelte: – Minden döntéshez kell bátorság, de az, hogy alkalmas vagyok-e ekkora kihívás teljesítésére, csak akkor derülhet ki, ha belevágok. Természetesen szeretnénk ismét megnyerni a bajnokságot, a Magyar Kupát és jól szerepelni az Euroligában, de ugyanilyen fontos az is, hogy a fiatal magyarok markáns szerepet kapjanak, és napról napra jobb játékosokká váljanak. Sopronban profi, kiválóan felépített klubmodell fogadott, itt én is rengeteget tanulhatok, remélem, a közös munka gyümölcsöző lesz.

 

Kérdés, az elkényeztetett soproni közönség hogyan reagál majd a változásra. A tizennyolcadik felnőttidényénél tartó csapatkapitánynak, Fegyverneky Zsófiának nincsenek félelmei, szerinte szó sincs arról, hogy a csapat rettenetesen meggyengült volna, a magyarságukra oly büszke soproniak pedig kimondottan szeretni fogják a csapatot – végre sok helyi fiatalnak szurkolhatnak.

 

 

 

 

forrás: magyarnemzet.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal figyelmeztetést adott ki a hivatal, kétféle aszalt gyümölcsöt is visszahívnak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy a határértéket...

„Paraszt!” – Elszabadultak az indulatok a parlamentben, a tiszás képviselő bocsánatot kért

Heves szóváltás alakult ki az Országgyűlésben kedden a gázolaj után igénybe vehető adóvisszatérítés emeléséről szóló törvény...

Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak

A miniszter szerint a várólista csökkentési program keretében nem csak gyorsan, de jól is kell dolgozniuk az intézményeknek.

Sikeres műtéten esett át XIV. Leó pápa

Még aznap, hogy kórházba vonult a katolikus egyházfő, akinek korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.

NB II: Először nem nyert a Diósgyőr Feczkó Tamással - videó

A DVTK és a Szentlőrinc 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank NB II 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A gólnélküli első...

Szörnyű tragédia: a saját autója nyomta halálra a 45 éves férfit Csépán

A családi ház udvarán kialakított műhelyben az áldozat azonnal az autó alá szorult. A mentők még mentőhelikoptert is riasztottak a...

Donald Trump: Az USA továbbra is megosztja Ukrajnával a hírszerzési adatait

Néhány napja még ennek ellenkezőjével fenyegette Ukrajnát az amerikai kormányzat.

Betelt a pohár az albán diákoknál Tiranában, könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a tömeget

Könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a magas megélhetési költségek és az oktatás állapota miatt tiltakozó diákokat Tiranában.

A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát

A miniszterelnök arra hivatkozva állt elő a javaslattal, hogy a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van", és a tesztek...

Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt

A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

Áradást okoz a valaha mért legerősebb El Niño, lezárták a világhírű turistalátványosságot

Ideiglenesen lezárták az Iguazu-vízeséshez vezető utat Argentína északkeleti részén. A szakértők szerint a globális felmelegedés...

Kórházba került XIV. Leó pápa: erre készülnek most a Vatikánban

A pápa hamarosan kórházi kezelésre szorul, ezért október 20-ig nem tart audienciákat. Egy fontos vatikáni eseményen más lép majd a...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0