Varga: több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok
Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok, mintegy kétmillió ember életét könnyíti meg Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje - erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőivel folytatott budapesti tárgyaláson.
Varga Mihály - a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - a találkozón azt mondta: a magyar gazdaság teljesítménye tette lehetővé, hogy a Modern városok program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje.
A tárcavezető kiemelte: 2019-re a megyei jogú városok és az egyéb projekt-gazdák számára kifizetett fejlesztési támogatások összege meghaladhatja az 1000 milliárd forintot, amelynek kétharmadát a hazai költségvetés biztosítja.
Varga Mihály elmondta, a gazdaság 4 és 5 százalék körüli növekedése jó alapot biztosít a magyar városok fejlődéséhez is: jelenleg 60 közútfejlesztési, gyorsforgalmi és kerékpárút-építési, illetve ipari park fejlesztési projekt zajlik Magyarországon.
A program eddigi eredményeiről szólva kiemelte: mintegy 400 kilométer út már megépült és folyamatban van további több száz kilométer hosszúságú közút megépítése, emellett 15 városban épül ipari park, ami a helyi gazdaságok erősítését szolgálja.
Varga Mihály közölte: a 23 megyei jogú város 200 lokális projektjének 80 százaléka már vagy tervezési, vagy kivitelezési szakaszban van, csak 2019-ben 135 milliárd forint érkezik a megyei jogú városokhoz. A támogatás nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sportcélú, a helyi lakosság komfortérzetét javító, oktatási, gazdaságélénkítő, egészségügyi-, és turisztikai beruházásokra - mutatott rá a tárcavezető.
Varga Mihály a PM közleménye szerint kitért arra is, hogy a program életre hívásánál kiemelten fontos volt, hogy maguk a városok javasolhatták a saját fejlődési irányaikat, ami a helyi adottságokat a lehetőségekkel párosítja, így a lehető legcélzottabb fejlesztések valósulhatnak meg.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a nagyobb lélekszámú városok fejlesztése az ország fejlődésének, a magyar vidék népességmegtartó képességének, ezáltal a területi különbségek csökkentésének a kulcsa.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az ülésen tájékoztatást adott a városokban folyó beruházásokról. Kiemelte, hogy a fejlesztések egy része már érezteti a hatását: erősödnek a helyi gazdaságok, a következő években emelkedő iparűzési adóbevételekkel számolnak, mindezt növekvő foglalkoztatás és csökkenő munkanélküliség kíséri, ugyanakkor az építőipari kapacitások telítettsége kihívást jelent a beruházások kivitelezése során - olvasható a közleményben, amely szerint Varga Mihály Palkovics László innovációs és technológiai miniszter részvételével folytatott tárgyalást a szövetség képviselőivel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


