Ezt olvasta már?

Fokozzák a hajszát a pénzmosók ellen

Magyarország fokozza az állami fellépést a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen: az adóhivatal keretei között működő szakmai iroda folyamatos informati...

0

Véget ért a 2019-es Balaton Sound: Rekordnagyságú fesztiválozó volt - képgaléria

Rekord látogatószámmal zárt Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Soundon 172 ezren voltak és a szombati napon ki kellett tenni a „megtelt” táblát is.


hirdetés

„A nemzetközi fesztiválpalettán a Balaton Sound mindig is egyedi helyet foglalt el, kiemelkedő szolgáltatásaival, vízparti és vízre épült helyszíneivel és sztárfelhozatalával. Az idei Soundon azonban rádobtunk egy lapáttal, így még erősebb lett a VIP életérzés a fesztiválon”- mondta Fülöp Zoltán főszervező. Az idén négy VIP helyszín is várta a látogatókat, hol egy vintage cirkuszt, egy trópusi dzsungelt, vagy akár egy francia riviérát megidézve, nem beszélve az új Dreher Aréna VIP helyszínéről.

Nagy sikerrel debütált a fesztivál vadonatúj helyszíne a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza- folytatta az újdonságokkal kapcsolatban Lobenwein Norbert a másik alapító-főszervező. A Balaton fövenystrandján végighúzódó teraszos helyszínen naplementétől napkeltéig folyamatos volt a teltház. Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjein kicsordult a tömeg a közel 1500 fős ibizai hangulatot megidéző klubból.

Az elektronikus zenei szcéna legnagyobbjai mellett idén nagy arányban képviseltették magukat az „urban music” előadói, a látogatók nagy örömére, akik Future, Denzel Curry vagy a Designer fellépésén hatalmasat buliztak

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Az Elrow idén ismét elhozta világszínvonalú színpompás audiovizuális kavalkádját. Az óriás bábokkal, artistákkal és gólyalábasokkal színesített programban teltházzal mutatkozott be a berlini techno fenomén Paul Kalkbrenner és a belga underground ikonikus alakja, Claptone is. A tavaly megújult Nagyszínpadra speciális élő showval érkezett az amerikai The Chainsmokers duo, de a pálmát a Z generációt is a rendezvényre szólító Marshmello vitte el.

A fenntarthatóság és a környezettel való harmonikus együttélés a Balaton Sound számára alapvető célkitűzés. A környezettudatos programok részeként például az idén a fesztivál szervezői egy faültetési programot indítottak, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen - hazai sztárok mellett - Armin van Buuren is részt vett.

Egy élhetőbb bolygóért kampányolt a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Zamárdiban idén is fellépő The Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A Sound visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor állt a CauseArt Platform mellé. Tavaly az értő olvasásért kampányoltak idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A tavalyi sikerekre való tekintettel idén is folytatódott a biztonságos fesztiválozást megcélzó Safety First program. A szervezők a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, közel 80 önkéntest vontak be, akik között több külföldi is volt, ezáltal hozzájárulva a külföldi fesztiválozók biztonságérzetéhez. Az önkéntesek az összes felmerülő helyzetben – így egészségügyi vagy lelki problémák – esetén sikeresen helytálltak, ezáltal segítve a fesztiválozók biztonságát.

Az idei újítások közé tartozott továbbá a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hogy hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont. Amennyiben pedig nem tudták felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, közvetlenül is segítséget kérhettek a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben. A SoundWatch-ot sok fesztiválozó vette igénybe, akik különféle eseteket jelentettek be az applikáción keresztül, a lábsérülésektől kezdve rongálásos esetekig, amellyel nagy mértékben segítették az egészségügyi és biztonsági szolgálatok munkáját.

Még alig ért véget az idei, de a naptárba már be lehet írni, hogy 2020. július 8-tól 12-ig irány Zamárdi!

 

Fotók: Mészáros Dániel







0
0

hírek innen, onnan

Nehezebb lesz elválni Dániában

Ott válnak el legtöbben egész Európában.

Szűk pórázon fogja az adósságát az Orbán-kormány idén

Az idei év a kormányzati adósság alakulásának szempontjából meglepően kedvezően alakul: márcsak egy hajszál választja el a kormányt...

Elindult a Star market a sanghaji tőzsdén

Hétfőn megkezdődött a kereskedés a sanghaji tőzsdének az amerikai Nasdaqhoz hasonló technológiai platformján - írta az MTI a Hszinhua...

Teljesen új, világító cápafajt fedeztek fel a kutatók

A mindössze 15 centiméter hosszú zsebcápafaj egészen egyedi tulajdonságokkal bír.

A szem körüli ráncok meglepő előnye

Akár szomorúak, akár boldogok, őszintébbnek látjuk azok arckifejezését, akiknek több ránc húzódik a szemük körül - derült ki egy...

Kigyulladt egy kormányzati épület Indiában, sokan bennrekedhettek - videó

Kétszáz tűzoltó 16 tűzoltóautóval próbálja fékezni a lángokat.

Egy gyilkosságot már beismert a magyar bérgyilkos

D. Csabát szombaton tartóztatták le.

Fidesz-KDNP: a kormány tiltsa be a szennyvíziszap behozatalát!

Meg kell vizsgálni, milyen baloldali üzleti körök húznak hasznot a szennyvíziszapból - mondja a Fidesz-KDNP.

Egy gyilkosságot beismert a vajdasági bérgyilkos

Beismert egy gyilkosságot a terhére rótt cselekmények közül az a Prágában elfogott férfi, akit a bíróság előzetes letartóztatásba...

Trump szerint hamis az amerikai CIA-ügynökről szóló felvétel

Csak a propaganda részének tekinti Donald Trump azt, hogy ma napvilágra került, ahogyan amerikai kémeket fogtak el az irániak. Az amerikai...

A magyarok többsége oltáspárti

A magyarok elsöprő többsége a védőoltások mellett áll, a megkérdezettek kilencven százaléka a bárányhimlő elleni védőoltás...

Vizes vb - A vizes-vb hétfői eredményei

Hosszú Katinka világbajnok.

0

Sport

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Így rejtette el a Népsport Kocsis Sándor halálhírét

Egy ifjúsági asztalitenisz Eb-ről szóló tudósításába dugták el a hírt.

Olyan bődületes gólt lőtt Kane, hogy Ronaldo is csak tátott szájjal nézte

A Nemzetközi Bajnokok Kupája felkészülési tornán győzte le a Tottenham a Juventust.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Egyszerre dögös és szexi ez a gyönyörű szőke kosárlabdázó

Antonija Misura nem elég, hogy ügyes kosárlabdázó, még gyönyörű is.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Hihetetlen siker: Európa-bajnok a magyar junior válogatott

Elképesztően nagyot játszottak a döntőben is a lányok.

Botrányos bíráskodás, gyönyörű ezüstkard a vívó-vb-n

Dél-Korea nagyon erős volt, a magyarok mindent megpróbáltak, de most a minden is kevésnek bizonyult.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

0

Bulvár

Mikor locsoljunk? Növényeid hálásak lesznek, ha betartod ezt a pár alapszabályt

Cikkünkből kiderül, hogy mikor locsoljunk, és mire figyeljünk oda öntözés közben, hogy kertünk minél tovább szép lehessen.

Így kezdődik a testi leépülés

A százéves ember egy generációval ezelőtt még ritkaság volt. A mostanában született gyerekeknek azonban az előrejelzések szerint akár a harmada is megérheti ezt a kort. A hosszú élet ugyanakkor nem mindig áldás - csak akkor, ha vitalitás is...

Ma is hetente látogatja második feleségét Vitray Tamás

Bár a legendás tévés és a színésznő már több mint harminc éve elváltak, a kötelék nem szakadt meg közöttük...

17 éve nincs használatban ez a valuta, a maffia mégis használja

Párhuzamos pénzként használja az olasz maffia a régi lírát. 17 éve nincs használatban ez a valuta, a maffia mégis használja | FinTechRadar.

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Cukros víz, elsikkasztott arany óra, mellbimbónyomkodás, indokolatlan inkubátor - történetek az újszülöttosztá...

Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.

Ennyi ideig szeretnek szexelni a nők

A nők alapvetően a szex minőségét részesítik előnyben, az aktus hosszával szemben. De még így is jóval többre vágynak mint amennyire a férfiak átlagosan képesek.

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Az utóbbi évtized technológiai robbanása és az ezzel párhuzamosan piacképessé érett Y generáció megjelenése több megoldandó feladatot is adott a vezetőknek. A régi és az új találkozását a reverse mentoring, vagyis a fordított tanácsadás segítheti, amire már itthon is van fogadókészség.

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

A hét karikatúrája: Drágám, mindjárt kész a reggeli!

E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe: Drágám, mindjárt kész a reggeli!

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Az 5 legjobb kutyafajta idősebb emberek mellé: ők tényleg nyugodtak és ragaszkodóak

Egy aktív, állandó mozgást igénylő kutya nem túl jó választás az idősebb emberek mellé, akárcsak a nagyon makacsak sem. Ezért nem mindegy, mit választotok.

blogmorzsák

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

Holdra szállás újra, vagy Marsra szállás először?

Sokat emlegetik manapság a világsajtóban a Mars meghódításának tervét.

Készítsd el Simba Trónszirtjét percek alatt

Villámgyors házi barkács a gyerekekkel, amire Mufasa király is büszke lenne.

Botrány az Electric Castle fesztiválon

Pornó és a román mulatós miatt kitiltották Tommy Cash-t.

„Biztonsági okokból” megszűnt a Mátraháza-Kékestető túraút

A szabályok szerint turistautat megszüntetni csak kellő súllyal és részletesen megindokolt esetben lehet(ett volna).

A mesterséges intelligen­cia óriási segítség a dekarbonizációban

Ha jól hasznosítjuk, az adatok sokat segíthet­nek a megújuló energetikai megoldásokban, vagy az energia hatékony felhasználásában.

Csöpög a klíma, mit tegyek?

Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni a klímák meghibásodásáról. Néha nagyon egyszerű a megoldás.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

Turisták roha­mozzák meg a kopár szigetet

Fizetnél 600 ezer Ft-ot, hogy 20 percet tölthess egy kicsi, lakatlan szigeten? Nagyon sokan igen.

A diétás módszer amivel nem kell éhezned?

Az időszakos böjt időről időre újra felbukkan, mint csoda­módszer. De tényleg az?

Szótlan veszteség

A terhességek 25%-a vetéléssel végződik, ez a csendes veszteség mégis tabutémának számít.

0