Ezt olvasta már?


Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján

Négy embert előállított a rendőrség

Négy embert előállított a rendőrség szerdán egy fővárosi kórházból, mert ott összeverekedett két nagyobb társaság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán este az MTI-vel.

Sagyibó Melinda ismertetése szerint a két társaság szóváltásba keveredett egymással, majd ez tettlegességig, verekedésig fajult. A rendőrség előállított a helyszínről három embert a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, majd egy negyediket is kórházi ellátása után, ugyanis ő könnyebben megsebesült.

A három férfi és egy nő ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás - közölte a sajtóügyeletes.

A hvg.hu egy blogbejegyzésre hivatkozva szerda este azt írta, hogy körülbelül húsz ember összetűzésbe keveredett orvosokkal és rendőrökkel a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján. "A Mindenhonnan kiküldött tudósítónk jelenti" nevű blog szerint térelválasztó oszlopokkal verték a rendőröket, akik pajzzsal védekeztek.

A SOTE egyik neve elhallgatását kérő recepciósa az Origónak azt mondta, két család verekedett össze, de gyorsan szétválasztották őket. Egy embert a mentő vitt el, a többieket a kiérkező rendőrök – olvasható a portálon.

A Velvet egyik forrása szerint "az intenzív osztályon szabály, hogy egyszerre csak egy látogató lehet bent. Ezt sokan nehezen fogadják el, mivel ott olyan babák vannak, akiknek kritikus az állapota. Volt már olyan, hogy a biztonsági őröket kellett megkérni arra, hogy fogják vissza a hozzátartozókat."

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Új mecset nyílt Magyarországon

Az imaház csak több hónapos csúszással tudott megnyílni a szombathelyi hívek előtt, ugyanis a felújítás, átalakítás nem ment olyan...

Sürgősen lép a NATO az orosz drónok miatt - Zárt ajtók mögött döntöttek a folytatásról

A NATO-tagállamok szerdán zárt ajtók mögött tárgyaltak a drónbeszerzési programok jelentős felgyorsításáról - jelentette a Politico.

8 vármegye riasztás alatt: erre vonul ma a zivatarrendszer

Villámlás, szélerősödés és jégeső is kísérheti azt a zivatarrendszert, ami miatt citromsárga riasztást adtak ki hazánk területén....

Ez a zseniális alufóliás trükk tisztán tartja a konyha legmocskosabb részét

A konyha tisztasága sokszor nem a látványos felületeken dől el, hanem azokon a rejtett, szűk résekben megbújó szennyeződéseken,...

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy...

Tisza-kormány: érkeznek a bejelentések, rendkívüli ülést hívtak össze

A szerdai kormányülésen többek között a kórházi klímaberendezések azonnali javításáról, mintegy hatezermilliárd forintnyi uniós...

Krausz Ferenc valójában sokkal nagyobb értékű, ezermilliárdos megállapodást írt alá Hankóval

A kormány közölte, hogy felbontják a szerződést, visszakérik a pénzt, és jelenlegi formájukban beszántják a kekvákat.

Már hivatalos: Budapestnek nem kell fizetnie

Rendeletben erősítették meg, hogy idén sem a fővárosnak, sem a kerületeknek, sem a megyei jogú városoknak nem kell...

Belement a Mol: új jogokat kap a szerb állam a stratégiai olajcégben

Belgrád nagyobb befolyást szerezne a stratégiai döntésekben, ilyen mértékű befolyással nem rendelkeztek a NIS 2008-as privatizációja...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban

Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0