Ezt olvasta már?


Vesztegzár alatt egész Olaszország

Az új koronavírus okozta járvány terjedése miatt egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket – jelentette be hétfőn este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

 

A kormányfő elmondta: a rendelkezést még az éjszaka aláírja, így az kedd reggel életbe lép. Az intézkedés – a jelenlegi tervek szerint – április 3-áig tart, addig országszerte szünetel az oktatás is.

 

Az intézkedések, amelyeket az északi Lombardia tartományban és további 15 városban már két napja bevezettek, minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását, a lakóterületet csak engedéllyel lehet majd elhagyni. Nincs többé “vörös zóna”, egész Olaszországra ugyanazok az egészségügyi óvintézkedések vonatkoznak.

 

Maradjatok otthon!”

 

– szólította fel az olaszokat Giuseppe Conte.

 

Közölte, hogy az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés továbbra is működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap. Felfüggesztették az olasz labdarúgó-bajnokságot is.

 

“Tudom, hogy nehéz megváltoztatni mindennapi életünket, de azonnal cselekedni kell, a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt nincs több idő” – tette hozzá a miniszterelnök.

 

Conte magyarázata szerint az egészségügyi óvintézkedések legmagasabb fokozatra emelését országos szinten az indokolta, hogy hiába az Észak-Olaszországban vasárnap bevezetett szigorítások, gyorsan kiderült, hogy ezeket nem mindenki tartja be. Olaszország más részén is sokan felelőtlenül viselkedtek – hangoztatta a miniszterelnök, példaként hozva fel, hogy vasárnap tele voltak az olaszországi éttermek és szórakozóhelyek az előírásokat semmibe vevő fiatalokkal és családokkal. Az első intézkedések bejelentése után az északi régiókból több ezren indultak el a déli tartományok irányába.

 

“Mindenkinek azonnal le kell mondani valamiről a legfontosabb közös jó, a közegészség védelmében. Áldozatot kell hozni, a nagyszülők, az idősek védelmében” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy a kormányrendeletek megsértése bűncselekménynek számít: legalább 200 eurós bírságot, valamint több hónapos börtönbüntetést vonhat maga után.

 

Az intézkedésekről bővebben

 

A most már egész Olaszországra érvényes rendelkezések között szerepel a múzeumok, mozik, színházak, templomok, edzőtermek, uszodák bezárása. A presszók, éttermek, sörözők este hatig tarthatnak nyitva, és a pincéreknek legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk a vendégektől.

Felfüggesztettek minden közösségi, csoportos vagy tömegeseményt, legyen szó sportról, kulturális vagy tudományos találkozóról. A római minisztériumokban bevezették a távmunkát, a parlament is szünetelteti munkáját. A 65 év felettieknek egyáltalán nem tanácsolják, hogy kimenjenek az utcára.

Az olasz gyerekorvosok felhívták a tanulók figyelmét arra, hogy az iskolai kényszerszünet nem számít vakációnak, és felszólították őket, hogy ne csődüljenek az utcákra, terekre, parkokba. Nem tilos az utcára lépés, de aki nem jár munkába, vagy nincs más sürgős tennivalója, a legjobb, ha otthon marad, minimálisra csökkentve a másokkal való találkozást.

Mindemellett bejelentették, hogy azonnali hatállyal lezárják az összes olaszországi sípályát, mivel sokan vakációként értelmezték a fertőzés miatt elrendelt munka- és oktatási szünetet.

 

A 16 milliós észak-olaszországi területek bevezető országútjain hétfő délután megjelentek a katonák, a rendőrség és a csendőrség ellenőrzési pontjai. A térségből ki- és belépni – a külföldieknek is – kizárólag engedéllyel szabad: az ehhez szükséges formanyomtatvány már fent van a belügyminisztérium honlapján. Hasonlóképpen, csak ezzel az engedéllyel hagyható el a térség a vasútállomásokról és a repülőterekről is. Aki megsérti az előírásokat, tehát elhagyja a kijelölt területet, vagy engedély nélkül lép be, bírságot és több hónap börtönt kockáztat.

 

Az országos intézkedések ezt a modellt követik: a belügyminisztérium még nem közölte, hogy az Olaszországban tartózkodó külföldiek maradhatnak-e, és miként ellenőrzik majd a városok, tartományok közti közlekedést. Az áruszállításra nem vonatkoznak a korlátozások.

 

Giuseppe Conte kedden egyeztet az ellenzéki pártok vezetőivel. Elemzők a két hete tartó egészségügyi óvintézkedések okozta gazdasági veszteséget már több mint 10 milliárd euróra becsülik.

 

A polgári védelmi hatóság hétfő esti tájékoztatója szerint Olaszországban kilencvenhéttel emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak és több mint ezerötszázzal a diagnosztizált fertőzötteknek a száma. A halottak száma így elérte a 463-at, a diagnosztizált fertőzötteké pedig a 9172-t; jelenleg több mint négyezer beteget kezelnek kórházban. Az elhunytak több mint nyolcvan százaléka hetven év feletti.

 

További friss hírek a nagyvilágból

 

Szlovéniában huszonháromra, Horvátországban tizenháromra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma – közölte a helyi sajtó hétfőn. Mindkét ország kormánya kiterjeszti a fertőzés megfékezésének terjedését célzó intézkedéseit.

 

Szlovákiában is nőtt a vírusfertőzéssel diagnosztizált emberek száma, az egészségügyi tárca válságstábjának hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint már hét embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzést.

 

A brit kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy jelenleg nincs szükség az új típusú koronavírus terjedése elleni eddigi intézkedések jelentős kiterjesztésére. Chris Whitty angliai tisztifőorvos azonban hétfő esti sajtótájékoztatóján közölte: a hivatalos ajánlás a következő 10-14 napban változhat, és ebben az esetben még enyhe légúti panaszok esetén is arra kérhetik a betegeket, hogy különítsék el magukat környezetüktől.

 

Szerdától március 22-ig valamennyi romániai óvodában és iskolában felfüggesztik a tanítást, hogy megelőzzék a koronavírus terjedését – jelentette be hétfőn délután a bukaresti operatív törzs ülése után Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök.

 

Ötvenhat új esettel 322-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Hollandiában – olvasható a holland közegészségügyi hivatal hétfői közleményében. Az új fertőzések száma ugyan kevesebb, mint a hétvégén volt, de több mint 4000 gyermek nem mehetett iskolába, miután az észak-brabanti régió oktatási intézményeiben több oktató megbetegedett. Mark Rutte holland miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a holland gazdaság képes ellenállni a káros hatásoknak.

 

Belgiumban a közegészségügyi hivatal szerint – a hétfőn bejelentett 39 új esettel – 239-re emelkedett a fertőzöttek száma, miközben egy előzőleg fertőzéssel kezelt páciens meggyógyult. A közlemény szerint a vírus terjedésnek mértéke “még mindig csak korlátozott”, azonban a belga sajtó hírei szerint megerősített kockázatkezelési intézkedéseket rendeltek el az országban.

 

Ugyancsak hétfőn a NATO és az Európai Bizottság két munkatársát is fertőzéssel diagnosztizálták. A nemzetközi szervezetek bejelentették, hogy “megtették a szükséges óvintézkedéseket az ott dolgozók érdekében”.

 

Kamatmentes kölcsönt vehetnek fel áprilistól a koronavírus-járvány következtében keletkezett pénzügyi problémáik áthidalására a cseh vállalkozók. A cseh kormány erre a célja egyelőre 600 millió koronát (8 milliárd forint) különített el – közölte Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter a kormány hétfői ülése után Prágában. Csehországban hétfő délután már 35 fertőzöttet tartottak nyilván, a karanténban lévők száma pedig meghaladta az 1200-at.

 

A francia jegybank hétfői előrejelzése szerint az új koronavírus miatti intézkedések következményeként a gazdasági növekedés 2020 első negyedévében nem fogja meghaladni a 0,1 százalékot Franciaországban, ahol hat újabb elhalálozással a megbetegedés halálos áldozatainak száma 25-re emelkedett, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig meghaladta az 1200-at.

 

 

Hétfő estétől két hétre házi karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki belép Izraelbe – jelentette az izraeli 13-as kereskedelmi televízió esti híradója. A rendelkezés értelmében csak azokat a külföldieket engedik belépni az ország területére, akiknek van olyan izraeli tartózkodási helyük, ahol meg tudják oldani a kéthetes házi karantént. A tévé szakértői szerint az új döntés nyomán hamarosan mintegy háromszázezer izraeli nem hagyhatja el otthonát, ami súlyos hatással lehet az izraeli gazdaságra.

 

Az amerikai tőzsdéken hétfőn rövid időre felfüggesztették a kereskedést, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pedig hétfői sajtókonferenciáján élelmiszer-és gyógyszervásárlásra bíztatta az időskorúakat.

 

Forrás: MTI / Kitekintő







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese

Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...

Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve

Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...

Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk

Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...

Lemondott Tótth András energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...

Kinevezték a MEKH új elnökét

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...

Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája

Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.

Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most

A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...

Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot

Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0