Vízilabda Eb - Elődöntős és olimpiai selejtezős a női csapat
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjébe, s ezzel biztosította helyét az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán, miután kedden 11-9-re legyőzte a spanyol csapatot.
A magyar csapatnak a kontinenstorna legjobb öt csapata közé kellett kerülnie ahhoz, hogy részt vehessen az áprilisi trieszti kvalifikációs tornán, s az elődöntőbe kerüléssel ezt a célját sikerült elérnie.
A fináléért csütörtökön a görögökkel küzd meg a válogatott.
Eredmény, az elődöntőbe jutásért:
Magyarország-Spanyolország 11-9 (5-2, 3-1, 2-2, 1-4)
----------------------------------------------------
a magyar góldobók: Szücs 3, Csabai, Bujka 2-2, Drávucz, Keszthelyi, Antal, Tóth 1-1
A meccs első támadásának végén Szücs Gabriella megszerezte a vezetést, méghozzá a jobb felső sarokba csapódó bombagóllal (1-0). Ugyancsak emberelőnyből gyorsan egyenlítettek az ibériaiak, ám Drávucz Rita jókor volt megfelelő helyen (2-1). Újabb fórból újabb spanyol gól jött (2-2), ám ekkor sorozatban három magyar villanás következett: előbb Keszthelyi Rita vágta a labdát a kapu bal oldalába, majd egy pompás passzt Csabai Dóra húzott a hálóba, Szücs pedig büntetőből pattintott biztos kézzel a jobb felsőbe (5-2).
Spanyol találattal indult a második nyolc perc, s bár Keszthelyi labdája kipattant a kapufáról, Szücs "ismétlése" célba ért csakúgy, mint Antal Dóra "kacsázós" lökete. És még nem volt vége: emberelőnyös figura zárásaként Bujka Barbara tüzelt, s balkezes lövését már csak a gólvonal mögül tudta kiszedni a spanyol kapus (8-3), így a félidőre komoly előnyt szorgoskodott össze a magyar válogatott.
Az előny a harmadik negyedben tovább duzzadt: Csabai védhetetlenül küldte a bal felső sarokba a labdát (9-3). Nagy nehézségek árán aztán végül fórból az ellenfél is betalált, majd büntetőből faragta tovább a hátrányát (9-5). Éledni látszottak a spanyolok, miközben tompábbá, s legfőképpen pontatlanná váltak a magyarok. A holtpontról Bujka mozdította ki a társaságot: a balkezes center hat az öt elleni támadást zárt le háríthatatlan pattintással (10-5).
Az utolsó nyolc percben már nem volt fordulat. Bár a négy spanyol gólra csak egy magyar válasz érkezett (11-9) - Tóth Ildikó centerből továbbította a kapuba a labdát -, alapvetően nagyon egyértelmű meccsen nyert a magyar csapat, amely csütörtökön, 18 órától száll medencébe a világbajnok görögökkel szemben.
"A fő cél az volt, hogy az első ötben végezzünk, ez már megvan - értékelt Merész András szövetségi kapitány az MTI tudósítójának. - Az meg külön hatalmas dolog, hogy a mai győzelemnek köszönhetően éremért játszhatunk, ráadásul úgy, hogy az elődöntő ezúttal olimpiai kvalifikációs torna-részvételt is ér."
az elődöntőbe jutásért:
Olaszország–Hollandia 17-15 (4-3, 2-2, 2-2, 3-4, 1-1, 1-1, 4-2) - büntetőkkel
----------------------------------------------------------------------------
korábban, a 7. helyért:
Nagy-Britannia–Németország 13-11 (2-2, 4-4, 3-1, 1-3 - 3-0, 0-1) - hosszabbítás után
mti
hírek innen, onnan
Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.
Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.
Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt
A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.
Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett
A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.
A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt
Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...
Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...
Előkerült Gyurcsány Ferenc, és mindenről kitálalt: mindenki csak döbbenten néz
Gyurcsány Ferenc nem akármit árult el.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...
A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...
Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról
Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


