Ezt olvasta már?


Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát

A Somogy megyei Kerekiben szerda hajnalra vörös festékkel öntötték le a vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelyet a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter korábban kilátásba helyzet.

Jelenleg leszerelték a talapzatról, és elszállították a helyszínről a szobrot, de a festéknyomok jól láthatóak a talapzaton is.

Marton Lajos, Kereki polgármestere az MTI-nek elmondta, a szoborállítók megpróbálták fokozottan őrizni az alkotást a kilátásba helyezett támadás miatt, amelynek hajnali kettőkor még nem volt semmi jele. Vélhetően ezután nem sokkal történt az akció. A helyszínen megtalálták a festékes dobozt.

A rendőrség a helyszínen rögzítette a nyomokat. Az 570 lakosú település csütörtöki testületi ülésén tárgyalja majd az ügyet, bár többet nemigen tehet, minthogy polgárőrökkel is megpróbálja óvni a közterületeit - tette hozzá a polgármester. Korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a szoborállítás, amit az önkormányzati testület támogatott, megosztotta a falut.

Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István-Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, rendőrségi feljelentést tettek, és további jogi lépéseket is terveznek, egyebek között a keletkezett kár miatt. A szobrot ők vették le a talapzatról a rendőri helyszínelést követően. A festéket higítóval leszedik róla, helyreállítják, majd hamarosan visszakerül az eredeti helyére. Mint kifejtette, elképesztőnek és egyben elkeserítőnek tartja, hogy ilyen megtörténhetett. "Rendkívül primitív cselekedet, ami minősíti az elkövetőt" - tette hozzá, hangsúlyozva, a vele egy nézetet vallók sosem tettek ilyet olyan történelmi személyiségeknek állított szobrokkal, amelyek dicsőítésével nem értenek egyet.

A klubrádio.hu közlése szerint Dániel Péter ügyvéd saját Facebook-oldalán számol be róla, hogy az éjjel vörös festékkel öntötte le Kerekiben a Horthy-szobrot, amelynek nyakába "Tömeggyilkos, háborús bűnös" feliratú táblát akasztott".

MTI Fotó: Varga György







0
0
0

hírek innen, onnan

Több hónapig tartó jólét kezdődik! Ők hatan a kínai horoszkóp kiválasztottjai

Június 13-ától, szombattól olyan szerencse és boldogság érkezik hat kínai csillagjegy számára, hogy alapjaiban változik meg az életük....

Orbán Viktor: Vitnyéddel az uniót akarták "kitaktikázni"

A kongresszus előtt reagált a miniszterelnök szavaira.

Orbán Viktor: Soha nem adom fel

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.

Orbán Viktor: A választási vereséget követően azonnal lemondtam

A Fidesz tisztújító kongresszusának napján erősítette meg Orbán Viktor, hogy a vereség miatt van szükség a tisztújításra. Azt is...

Bódis Kriszta is kormánybiztos lett

Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a...

Matt Damon mindhárom lánya csodaszép: Isabella, Stella és Gia gyönyörűek, mint édesanyjuk

Matt Damon közös fotón szerepelt lányaival, mindhármuk elképesztő szépség.

Vidéki prókátor: Amit Orbán a kárpátaljai magyarokkal művelt, virtigli nemzetárulás volt

A kegyelmi ügyet leleplező ügyvéd szerint mindig sejteni lehetett, hogy Orbán nem akarta megoldani a kárpátaljai magyarok kollektív...

Orbán Viktor elmondta, hogy miért vesztették el az áprilisi választásokat

Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.

Dolly megrendítő titkot árult el Fenyő Miklósról: erre készültek együtt az énekes halála előtt

Fenyő Miklós halála mélyen megrázta a magyar könnyűzenei életet, és különösen fájdalmas veszteséget jelent azoknak, akik évtizedeken...

Megszólalt a gyermekvédelem Boráros Gábor ügyében: ezért térhettek vissza másodszor a családhoz

Boráros Gábor otthonában a hírek szerint második alkalommal is megjelent a gyermekvédelem, miután korábban bejelentés érkezhetett a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0