Ezt olvasta már?


origo.hu - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk

Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk - jelentette ki az origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter.


hirdetés

 

 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, kifejtette, a békekatonaságból, "egyenruhás munkavállalók" szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni.

Elmondta, 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Most Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - szögezte le.

Emlékeztetett arra, hogy a tavaly alakult új, ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de ki kell, és ki fogunk maradni a háborúból.

Utalva a miniszterelnök évértékelő beszédére, kijelentette: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk. Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van erre, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat.

A jövő évi költségvetésről "ami a mostani háborús időkre készül" azt mondta, hogy olyannak kell lennie, amelyben az ország biztonsága az egyik legfőbb prioritás: mindenki érti és érzi, hogy helyettünk senki nem fogja megvédeni a hazánkat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak elmondta, hogy a jövő évi költségvetés is a mostani háborús időkre készül.Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Hozzátette: ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra. "Azon dolgozom az első nap óta, hogy ez az esély sikert hozzon" - fejtette ki.

Közölte, hogy önkéntes századosként szolgálva, megismerte a haderő belső állapotát alulról, miniszterként pedig felülről. Mindkét nézőpontból egyértelmű, hogy mélyreható szervezeti-kultúra változásra van szükség: "békekatonaságból, egyenruhás munkavállalók szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük" - fejtette ki.

Közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, ezért - mint mondta -, Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt.

"A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével. A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarország a NATO keleti szárnyán, és a háborúval szomszédos országként, mindenki számára megkerülhetetlen tényező földrajzi elhelyezkedése, és a haderőfejlesztésünk üteme és mértéke okán is.

Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg - emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.

A haderő katonai és polgári vezetésének az a dolga, hogy minden eshetőségre felkészüljön annak érdekében, "hogy a magyar emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki az interjúban a honvédelmi miniszter.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Sáfrány „Aleska” Emese elárulta, hogy miért lett felnőtt filmes színésznő

Éppen csak felnőtt volt, amikor Aleska Diamond néven meghódította az egész világot.

Egykor a világ legszexibb férfijának mondták, így néz ki most

Minden idők legszexibb sztárpasijainak listája még mai szemmel nézve is igencsak erősre sikeredett minden évben.

Fenomenális nyári formában jelentkezett Szandi

Egyre többen és többen irigykednek Szandira, egyesek át is lépik a határt, holott az énekesnő formája több mint motiváló, a fiatalok...

Valter kilencedik lett vasárnap a norvég körversenyen

Valter Attila kilencedik helyen ért célba vasárnap, az összetettben pedig a negyedik helyre csúszott vissza a norvég országúti kerékpáros...

Informatikai probléma miatt nő a várakozás a határátkelőhelyeken és a repülőtéren

nformatikai rendszerprobléma merült fel vasárnap 22 óra 53 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi...

Holttestet találtak Szegeden

A helyi rendőr-főkapitányság járőrei egy holttestet találtak Szegeden – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. A holttestre az...

Elképesztő ünneplés, boldog szurkolók: így ünnepelte a Fradi a bajnoki címet - galéria

A Ferencváros játékosai és szurkolói együtt örültek a klub 34. bajnoki címének.

A szurkolókkal összekülönböző légiós sem jelent meg a Fradi bajnokavatóján

Adama Traoré, Henry Wingo, Samy Mmaee és Ryan Mmaee sem jelent meg a Ferencváros idénybeli utolsó bajokiján, illetve a csapat...

Darázs irtása a ház körül, házi módszerek darázs ellen és darázscsapda készítése

Darázs elleni szerek házilag. Darázsirtó és risztó módszerek. Hogyan lehet házilag darázscsapdát készíteni? A darazsak jelenléte...

Sport

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa

Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.

Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését

A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.

Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó

Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.

Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől

Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.

Magyar csatárt igazol a Fradi?

Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.

Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót

A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.

Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot

Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.

Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó

A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.

Több százan zokogtak Békéscsabán Suhajda Szilárdra emlékezve - videó

Gyertyagyújtással emlékeztek meg az Everesten meghalt magyar hegymászóra.

Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda

Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.

0

Bulvár

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa

Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.

Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda

Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.

Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését

A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.

Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban

Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.

Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ

A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!

Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült

Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb

Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos

Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.

Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó

Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.

Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást

Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.

Milliárdos lett a lottózás miatt, de nem mondta el a családjának: így tudta eltitkolni előlük

Nyert a lottón, mégis eltitkolta a családja elől a nyereményét, pedig milliárdos lett.

Alig akar valaki Magyarországon maradni

A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.

Új kártevő jelent meg a magyar kertekben

Hogyan védekezhetünk a fügelevélbolha ellen?

0