Ezt olvasta már?


Egészségvédő tejtermékeket fejlesztettek

Egészségvédő tejtermékeket fejlesztett ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampusza, valamint a Fino Food Kft.


hirdetés

A felsőoktatási intézmény és a tejipari cég napokban zárult, 1,8 milliárd forintos projektjének eredményeként készülő élelmiszerek jövőre az üzletek polcaira kerülhetnek - tájékoztatta a MATE közleményben az MTI-t.

 

Szommerné Egyed Lindát, a Fino-Food Kft. ügyvezetőjét idézve azt írták: "a magyarok által leginkább kedvelt tejtermékeket fejlesztették tovább" a három évig tartó, döntő részben európai uniós pályázati forrásból megvalósult programban.

Az együttműködésnek köszönhetően trappistasajtot D-vitaminnal, lizinnel és süngombával dúsítottak, emellett készítettek natúr és gyümölcsjoghurtokat, valamint sajtkrémet is - jelezte a cégvezető, hozzátéve, hogy az új tejtermékek "igazi energia- és immunerősítő bombaként" szolgálják az egészséget.

Mint írták, a robottechnológián és a precíziós gazdálkodáson alapuló kaposvári fejlesztés az élelmiszerbiztonság szempontjából is kiemelt jelentőségű, továbbá "a szántóföldtől az asztalig szemléletnek" megfelelően a takarmány előállításától a tehénfejési technológián át a tej feldolgozásáig a teljes termékláncot érinti.

A projekt részeként a kaposvári kampuszon fejőrobotos istállót alakítottak ki, takarmányozási kísérleteket folytattak, a beruházások lehetővé tették, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg az állattenyésztésben használt legmodernebb technológiákat.

Gyuricza Csaba, a MATE rektora szerint a projekt szimbolizálja az egyetem legfontosabb célkitűzését, azt, hogy az oktatás piaci és társadalmi igényekhez igazítása érdekében a vállalati partnerekkel szoros együttműködésben fejlesszenek - tájékoztat a közleményben. "Ennek köszönhetően dupláztunk, 20 milliárdról 40 milliárd forintra emeltük a kutatás-fejlesztési programokra fordított források mértékét" - közölte a rektor.







0

hírek innen, onnan

Az Apple feladta a legújabb tervét

Régóta keringenek hírek arról, hogy az Apple saját fejlesztésű önvezető autóval akarja bővíteni termékkínálatát, ám most úgy...

Magyar Pétert beidézte az Integritás Hatóság

Az interjúiban tett állítások miatt.

Nem üres kézzel ment Párizsba a katari emír

Tamim bin Hamad asz-Száni sejk, katari emír franciaországi állami látogatásának első napján aláírt egy megállapodást, amelyben...

Ombudsmani vizsgálatot kezdeményez Donáth Anna a gyermekvédelmi rendszer működéséről

– Az összes intézményt át kell világítani, tiszta képet kell kapnunk arról, hogy mi történik a falakon belül, a kormányzati...

Elképesztően szexi formák: lehetetlen ellenállni az egzotikus szépségű sztársportolónőnek

A dögös szépség vegyes harcművész, színésznő, kaszkadőrnő és egykori modell.

Dobj el mindent! Nyáron jön a várva várt ValóVilág 12!

Már jelentkezni is lehet a valóságshow új évadába. A nyertes több évi bérét viheti haza – ígérik.

Singh Viki megnyílt: „Volt, aki négy évig folyamatosan vert”

Nehéz gyerekkoráról, bántalmazó kapcsolatairól és az életét jelentő zenéről is beszélt Singh Viki az interjúban.

Meghalt egy egyéves porcsalmai kisfiú, a szülők szerint az orvos hibázott

Vasárnap Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Porcsalmán meghalt egy egyéves kisfiú azt követően, hogy szülei orvoshoz vitték, mert...

Jó-e a migráns a munkaerőhiány enyhítésére, erről készült elemzés

Hosszabb távon a migráció nem tudja megoldani Hollandiában a munkaerőhiányt - olvasható a holland gazdaságpolitikai elemző intézet (CPB)...

Vészhelyzet: atombombagyárat fenyeget az erdőtűz

Óriási a baj és nagyon kevés az idő, már elkezdődött az evakuálás.

0

Sport

Botrány. Kislánynak írt üzenete miatt rúgták ki Hosszú Katinka nevelőedzőjét

Megdöbbentő eset, amely az elmúlt hetek történései, botránya után még inkább felkavaró... Azért váltak meg egy évtizedek óta elismert úszóedzőtől a Bajai Spartacusnál, mert olyan üzenetet küldött egy fiatal

Az NB II-es csapat játékosai összeverekedtek egymással az öltözőben

A Vas vármegyei hírportál információi szerint a vasárnapi Szombathelyi Haladás-Tiszakécskei (2-1) NB II-es bajnoki szünetében két vendégjátékos ölre ment egymással.

A Diósgyőr egy félidő alatt elintézte a címvédőt a Magyar Kupában

A DVTK 4-2-re legyőzte hazai pályán a Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupa keddi mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

Szögletből lőtt gólt, de súlyos vereséget szenvedett a magyar válogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott a hazai pályán elszenvedett 5-1-es vereség után idegenben ugyanilyen különbséggel kapott ki Belgiumtól a Nemzetek Ligája osztályozóján, így 10-2-es összesítéssel alulmaradt a p

Olyan kínokat élt át a nyakába eső piro miatt, amit senkinek nem kívánok - kifakadt a megégett újpesti szurkol...

Felkavaró, botrányos történet látott napvilágot az internetes szurkolói fórumokon a vasárnapi Újpest-Ferencváros (0-5) NB I-es futballderbit követően. Egy 16 esztendős hazai drukker borzalmas égési sérüléseket s

Az Arena4 és a magyar kommentátor is elnézést kért a Liverpool szurkolóitól

A Chelsea-Liverpool angol Ligakupa-döntőről a helyszínről tudósító Monoki Lehel a Facebook-oldalán kért bocsánatot azért a videóért, amelyet a vörösök meccs utáni ünnepléséről töltött fel a közösségi mé

Lélegeztetőgépen a 28 esztendős korábbi Arsenal-játékos

Akut agyproblémák miatt lélegeztetőgépen van Kristoffer Olsson 47-szeres svéd válogatott labdarúgó.

Az Arena4 belső vizsgálatot rendelt el, a magyar kommentátor elnézést kért a Liverpool szurkolóitól

A Chelsea-Liverpool angol Ligakupa-döntőről a Wembleyből tudósító Monoki Lehel a Facebook-oldalán kért bocsánatot azért a videóért, amelyet a vörösök meccs utáni ünnepléséről töltött fel a közösségi médi

Gyászol a magyar sport, 35 évesen meghalt Tóth Bence Gyula

A korábbi junior válogatott és korosztályos Grand Slam-résztvevő elveszítette utolsó csatáját.

A Ferencváros kupakudarca az egész magyar bajnokságot beárazta

A magyar rekordbajnok agyonnyert Újpest elleni mérkőzése sem feledteti a jelentős sebeket.

Hatalmas bejelentést tett Zinedine Zidane

Az 51 esztendős francia szakember szerint bármi megtörténhet.

Kirúgták Hosszú Katinka volt edzőjét egy kislánynak írt üzenet miatt

Pass Ferenc azt mondta, nem volt semmilyen hátsó szándéka.

0

Bulvár

Ha ezek a tüneteid, van esély arra, hogy cukorbetegség alakul ki nálad

A cukorbetegség manapság már nem ritka betegség, de sajnos a legtöbben vagy nem kezelik megfelelően vagy nem is tudnak róla. Mint minden betegségnek, a cukorbetegségnek is vannak olyan intő jelei, amelyek egyértelműen

DK: Itt a bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor döntött V. János kitüntetéséről

Kálmán Olgáék egy 2016-os Magyar Közlönyt lapoztak fel.

Megrázó hírek érkeztek Katalin hercegnéről

Sokakat aggaszt az állapota.

Botrány. Kislánynak írt üzenete miatt rúgták ki Hosszú Katinka nevelőedzőjét

Megdöbbentő eset, amely az elmúlt hetek történései, botránya után még inkább felkavaró... Azért váltak meg egy évtizedek óta elismert úszóedzőtől a Bajai Spartacusnál, mert olyan üzenetet küldött egy fiatal

Van 7 Magyarországon kedvelt élelmiszer, ami más országokban tiltólistás

Furcsa belegondolni, de bizonyos élelmiszerek, amelyeket idehaza bármelyik élelmiszerbolt polcán megtalálunk, vagy legalábbis az interneten recepteket böngészve, a hozzávalók beszerzése után könnyen elkészíthetőek,

Megetette a disznót a bikinis lány, hátulról jött a meglepetés - videó

A Bahamák egyik strandja az ott úszó disznókról híres.

Házkutatást tartottak Márki-Zay Péteréknél

A Néppárt kampányfőnöke kizártnak tartja, hogy fekete pénzeket kaptak volna.

Emlékszik melyik karjában kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet

Új kutatások szerint a Covid-19 vakcina adagjainak különböző karokba történő beadása erősítheti az immunitást és növelheti a vakcina hatékonyságát.

Odalépett hozzám egy férfi a vidéki élelmiszerboltban és a fülembe súgott valamit: kétségbeesve kerestem az el...

Ízléstelen tréfának hittem a történteket, de aztán kezdtem megijedni: az eladók pedig csak kinevettek.

Gyémánt gyermeked van, ha ez a 10 képesség jellemző rá

Kíváncsi vagy arra, milyen rendkívüli képességekkel bírhatnak és mik azok a jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy te a lurkód is más?

Putyin meglépte, amitől tartott Európa: kőkemény lehet az előttünk álló időszak

A kulcsfontosságú gazdasági szektorban úgy tűnik, az orosz ellentámadás lesz hatékonyabb.

Az MTI nem hajlandó közölni, hogy a Magyar Közlöny tanúsága szerint Orbán döntött a pedofil igazgató, Vásárhel...

Az MTI személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hajlandó kiadni a Demokratikus Koalíció (DK) közleményét, miszerint személyesen Orbán Viktor döntött Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon egykori pedofil i

blogmorzsák

A hidrogénbomba első áldozata

A japán halászhajó rádiósa, aki rosszkor volt rossz helyen.

Ordenáré Ordinary úszott a Temzén

Nem biztos, hogy az elszabadult kreatívok jót tesznek Londonnak

0