Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.
Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni.
A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A megallasnelkul.hu több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.
Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10%-kal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak”.
Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő (HAC) úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ENC-vel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár több órás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kényetlen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5-10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.
Még a szezon előtt érdemes észbe kapni
A megallasnelkul.hu kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.
A horvát kapukhoz praktikus ENC-készülék személyesen kizárólag Horvátországban vásárolható meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén viszont minimum 2 hét, mire a készüléket készhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4-6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes legkésőbb május közepéig online megrendelni a készüléket”.
A felmérés hátteréről:
A megallasnelkul.hu a holtankoljak.hu felhasználói között végzett felmérést a magyarok külföldi autózási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2018. március 26. és április 4. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 17 354 magyar internetező vett részt.
hírek innen, onnan
Kubatov a Fradiváros-ügyről: Miért akarják levágni az aranytojást tojó tyúkot?
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, videóban reagált a Fradiváros-ügyben kapott állami támogatás elszámolásának teljes...
Nem jutottak dűlőre az esküdtek, újra bíróság elé kerülhet Lindsay Clancy
Több mint 37 órányi tanácskozás után sem tudtak egyhangú döntést hozni.
Trump megbízottjai Moszkvába mennek, Zelenszkij megígérte, nem lesznek közben légitámadások
Az ukrán elnök is a légicsapások mellőzését kérte Oroszországtól, amíg Steve Witkoff és Jared Kushner Ukrajnában van.
Továbbra sem csitulnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi keményen kiosztotta Dallos Bogit
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón...
Új szerződést írt alá a Nottingham Forest balhátvédje.
A korábbi megállapodása 2029 nyaráig volt érvényes!
Tiborcz István ötcsillagos hotelében szállásolták el Szijjártóék a külügy vendégeit
Az RTL Híradó szerint idén tavasszal a cseh miniszterelnöknek, Andrej Babišnak is itt foglaltak szobát, aki a jobboldali konferenciára, a...
Végvári Janka készen áll a nagy napra: ezt várja a Miss World döntőjétől a magyar szépségkirálynő
Már csak egy nap, és kiderül, kinek a fejére kerül a Miss World koronája: szeptember 5-én rendezik meg a világ egyik legrangosabb...
Olasz Nagydíj - Russell és Leclerc húzta be a két szabadedzést
A második szabadedzésen Russel mögött, a második helyen Charles Leclerc, a hazai környezetben szereplő Ferrari monacói versenyzője...
Rendkívüli döntést hozott Magyar Péter kormánya: meghosszabbítják a migrációs válsághelyzetet
A ceutai határválság miatt marad a szigor.
Kikapcsolták az amerikai katonák mobiljain a hirdetésazonosítókat, félve, hogy azok célponttá tehették őket
Attól tartanak, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható adatok az Egyesült Államok ellenségeihez jutnak, és azok alapján választanak...
A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
A miniszterelnök szerint a ceutai krízis is bizonyítja, hogy a legkisebb jogszabályi engedmény is súlyos következményekkel járhat. A...
Eurojackpot: óriási volt a tét - ezek a számok értek több mint 8 milliárd forintot
Mutatjuk az Eurojackpot szeptember 4-ei nyerőszámait!
Sport
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj
Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.
Szoboszlai reagált arra, hogy a PL legjobb játékosa elárulta, a magyar játékos a fia kedvence
Magas labda volt, le is csapta Szoboszlai Dominik.
Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t
A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.
Nagy visszatérő: 13-szoros válogatott játékossal erősödik a Ferencváros
Hajnal Tamás szerint nagy szükség van rá.
Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral
A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.
Kerethirdetés: Andoni Iraola lemondott a Liverpool két csillagáról
A legfontosabb meccseken nem játszhatnak.
A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja
Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.
José Mourinho közölte a Real Madrid sztárjával: nincs rá szükség
Ennek ellenére megharcol a helyért.
Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját
Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.
Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot
A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.
Ipswich–Liverpool: Szoboszlai és Kerkez a kezdőben, Barcola csak a kispadon kapott helyet
Több változás is történt a kezdőcsapatokban.
Bulvár
Magyar Péter ettől őrjöngeni fog: brutálisan zuhanni kezdett a támogatottsága, régóta nem volt erre példa
A pártjának a támogatottsága is beesett.
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben
Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.
Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot
Ennyi volt a különbség az árak között.
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel
Gyászol a magyar színházi világ. Meghalt a csodálatos magyar művész
Feketébe borult az ország.
67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok
Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.
Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt
A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...
Bombát találtak Galambos Lajosnál
Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő
Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú
Hűtőtáskát találtak egy török autóban a magyar vámosok: döbbenetes, mi rejtőzött benne
Meglepő dologra bukkantak a vámosok az autóban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


