Ezt olvasta már?

Hosszú várólista: Egyre több a rákbeteg és egyre később kapnak időpontot

Magyarországon 2021-ben összesen 30 593 rákos beteg hunyt el a KSH adatai szerint, ez azt jelenti, hogy 100 000 magyarból 315 rosszindulatú daganatos betegség miatt veszte...


Ismét a NAV-val kell hadakoznia Dzsudzsák Balázsnak

Bő másfél év után ismét kellemetlen helyzetbe került a Debrecen középpályása - csak épp nem a pályán, hanem az üzleti életben.


hirdetés

Valahogy nincs mostanság túl nagy szerencséje a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal Dzsudzsák Balázsnakó. Az nem derül ki a nyilvánosan elérhető adatokból és dokumentumokból, hogy a történtek időzítése puszta szerencsétlen véletlen, vagy várható esemény volt. Mindenesetre a helyzet így is, úgy is kellemetlen.

Történt ugyanis, hogy két bajnokság között a felkészülési időszakban nem tétlenkedett a focista, hiszen - ahogy arról lapunk elsőként beszámolt - miután több érdekeltségétől is megvált rövid időn belül, nem volt rest egy újabbal újra gyarapítani kisebb céghálóját. Július közepén ugyanis többségi tulajdonosként beszállt a puspökladányi, főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-be. Az addigi egyedüli tulajdonos, Karacs Péter megbontotta üzletrészét:

magának megtartott egy 600 ezer forint értékű részt,

testvére Karacs Ádámnak névértéknek megfelelő vételáron eladott egy másik 600 ezres részt,

míg a többségi hányadot, 1,8 millió forint névértékű üzletrészt szintén névértéknek megfelelő áron, vagyis 1,8 millió forintért Dzsudzsák vette meg.

Nem töltötte tétlenül a nyári felkészülési időszakot a DVSC csapatkapitánya, volt ideje a cégeinek gyarapítására is.

Ezzel a debreceni focista 60 százalékban lett tulajdonosa az egyébként 2018-ban alapított cégnek. Mindez július 13-án történt, amit július 26-án jegyezett be a cégbíróság. Majdnem egy hónappal később azonban újabb feladata volt a cégbíróságnak a focista újdonsült szerzeményével.

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ugyanis végrehajtást indított el a céggel szemben augusztus 23-án, aminek lezárultát a cégbírósági dokumentumok szerint a mai napig nem kezdeményezték. Magyarán az eljárást kiváltó helyzetet feltételezhetően még nem sikerült rendezniük.

 

A társaság egyébként működése első 2,5 évében lényegében alvócégként funkciónált, hiszen nem volt árbevétele, mindössze pár százezres alapkiadást számoltak el. 2021 azonban meghozta a fordulatot a 2,6 milliós árbevétellel és a 2,3 milliós profittal, ami igencsak szép jövedelmezőségi rátára utal. A tavalyi év kicsit még ennél is jobb lett 2,77 milliós árbevétellel és 2,4 milliós nyereséggel.

Dzsudzsák Balázsnak - nem mint játékos, hanem, mint üzletember - nem ez az első végrehajtás az életében. Másfél évvel ezelőtt, 2022 februárjában ugyanis ugyanez történt a résztulajdonában lévő Első Magyar Léghajógyár Kft.-nél is. Az az eset azonban annyiban mindenképp más, hogy a folyamat nem húzódott ennyire el: a február 9-én elindított végrehajtást február 28-án lezárta a NAV. A cég rendezte elmaradásait, így tovább működhet. A mostani eljárás azonban már 2,5 hónapja tart.







0

hírek innen, onnan

Merényletet követtek el egy volt ukrán ellenzéki képviselő ellen Oroszországban

Holtan találták Ilja Kiva volt ukrán ellenzéki parlamenti képviselőt a moszkvai régióban lévő Ogyincovo közelében szerda délután.

Harry herceg már megint sokkolt mindenkit: mindent megtesz, hogy ne kelljen találkoznia Vilmossal és Katalinnal

Harry herceg és felesége, Meghan Markle állítólag elutasították a meghívást Hugh Grosnevor esküvőjére, csak azért, hogy elkerüljék...

Megható történet Harry Potter kaszkadőréről, aki egy életre lebénult a forgatáson történt balesetben

Az HBO Max David Holmes a túlélő c. dokumentumfilmjében egy olyan fiút ismerhetünk meg, aki súlyos szerencsétlenségen ment keresztül,...

Endrei Judit: „Találkoztam a Jézuskával”

A legszebb karácsonyi élményeit osztotta meg a legendás bemondónő.

Mikulás mentett életet Zalában

December ötödikén egy Zala megyei mikulás baleset szemtanúja volt, majd megmentette az autós életét.

Irán állatokat juttatott földkörüli pályára egy űrkapszulában

A kísérlet a jövőbeli emberes iráni űrmissziókhoz kapcsolódik.

„Biztos befér a kéményen a miniszterelnök úr?” – így reagáltak a kommentelők Orbán Viktor üzenetére, miszerint éjjel érkezik

Nem kímélték a kormányfőt a hozzászólók a szakállas kép alatt. Igaz, voltak olyanok is, akik szerint kifejezetten humoros lett a poszt.

Újabb részletek a több ezer feltört Simple-fiók ügyéről

Az is kiderült, hogyan szerezhették meg a csalók az adatokat.

Új, AdvenTippek elnevezésű sorozattal segít az eligazodásban az NMHH

A digitális térben való eligazodáshoz kapunk tippeket.

Magyarországon is váltható bérlet a Szeged-Szabadka vasútvonalra

A közlemény szerint a kedvező árral népszerűbbé válhat az új összeköttetés, és elősegítheti az utasszám növekedését. A...

A többszörös Év Honlapja-díjas oktatási oldal ingyenes felvételi felkészítőt indít

A középiskolai felvételi hajrájában sokaknak nagy segítség lehet a vizsgafeladatok költségmentes begyakorlása.

0

Sport

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse

Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.

Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere

A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.

Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében

Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.

Eldőlt, kivel játszik a magyar válogatott a női kézilabda-világbajnokságon

A várakozásoknak megfelelően Szenegál legyőzte Kínát a női kézilabda-világbajnokságon, így az A-csoportból Svédország és Horvátország mellett a nyugat-afrikai csapat jutott be a középdöntőbe.

Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó

Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.

Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül

Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.

0

Bulvár

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István

A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

A korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából.

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Döntöttek a jogosítványszigorításról

Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.

Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg

Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül

A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.

Még több pénzünket szedné be az állam

Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut

0