Ezt olvasta már?


Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Észak-Korea és Oroszország vezetői még június 19-én írtak alá egy közös védelmi megállapodást írt alá Phenjanban, amellyel kapcsolatban már több szakértő is megszólalt, hogy rendkívül aggasztó fejlemény.


hirdetés

Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Borítókép: Profimedia/KCNA/AP

Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun szövetsége pokolban köttetett frigynek tűnik Európára nézve.

Egy értelmezési kiskaput kihasználva pedig máris életbe léphet ez a paktum, amelynek értelmében Észak-Korea katonákat küldhet Ukrajna területére.

„Abban az esetben, ha a két fél bármelyike háborús helyzetben van, amelyet egy vagy több állam fegyveres inváziója idézett elő, a másik fél katonai és egyéb segítséget köteles biztosítani, méghozzá haladéktalanul”

- áll a védelmi paktum szövegében. Itt pedig be is jön az értelmezési kiskapu: Donyeck és Luhanszk megyék, valamint a Krím-félsziget bár még mindig Ukrajna részét képezik, nemzetközileg is ukrán területként ismeri el és teljesen nyilvánvaló, hogy Oroszország szállta meg a területeket az inváziójuk keretében, Moszkva sajátjaként tekint ezekre a területekre, így úgy értelmezik az ott zajló háborús helyzetet, hogy Ukrajna (és szövetségesei) indított inváziót ezen területek ellen.

Ezzel pedig Észak-Korea oldalán egy kötelezettség keletkezik, segítséget kell biztosítaniuk az oroszoknak, akik a saját értelmezésük szerint invázió áldozatai. Phenjan pedig nem is habozott, bejelentették: már a jövő hónapban katonákat küldenek a Donyec-medence térségébe. Noha egyelőre csak egy katonai mérnökökből álló egységet küldenek, bármikor alakulhat úgy a helyzet, hogy harcoló katonák mennek.

Észak-Korea már az eddigiek folyamán is biztosított lőszereket az orosz hadseregnek, amely csak és kizárólag azért tudott eredményeket elérni az elmúlt hónapokban, mert míg az oroszok kaptak lőszert, az ukránok nem nagyon a politikai viták miatt. Észak-Korea ilyen jellegű aktív részvétele miatt viszont felmerülnek az aggodalmak, hogy ez egyértelműen a konfliktus eszkalálódásához fog vezetni.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője is reagált erre a hírre, megfogalmazása szerint ne legyen kétsége Phenjannak, az észak-koreai katonákat ágyútölteléknek küldik oda, ez pedig szerinte eszébe juthatna a phenjani katonai vezetésnek is. Ilja Ponomarev, az orosz parlament korábbi képviselője pedig a brit sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea szerepe sokkal fontosabb még ennél is:

„Észak-Korea lett Oroszország egyik legfontosabb partnere, emögött viszont az a ráció, hogy hídként szolgálnak Kína és Oroszország között. Gyakorlatilag az összes katonai felszerelés, amit Észak-Koreától kapnak, azt egy ponton Kína adta el az észak-koreaiaknak. Kína óvatos, hogy elkerüljék a másodlagos szankciókat, de Észak-Koreának nem kell ennyire gondolkodnia, szóval nem okoz problémát a kínaiaknak, hogy támogassák Észak-Koreát, majd a koreaiak ezt továbbadják az oroszoknak”.

Forrás: Kyiv Post







0

hírek innen, onnan

Kitart a hazai vállalkozások optimizmusa: mégis, miben bíznak ennyien?

Kitart a vállalkozások optimizmusa, ami a pénzügyeket illeti, továbbra is növekedést várnak az árbevételüket és a nyereségüket...

Meghan Markle túl messzire ment, ezzel kiverte a biztosítékot

II. Erzsébet valamit már előre tudott...

Sajnálhatjuk, hogy lemaradtunk erről a stílusos Peugeot kabrióról

Csak évekkel később derült ki, hogy a Peugeot egy kabrió kisautóval is meglovagolta volna a retró stílusú modellek divatját. A hatvanas...

Soros Györgyék is támogatják Kamala Harrist

Most a jelenlegi elnökjelölt tűnik a befutónak az elnökjelöltről szóló demokrata szavazáson.

Mérhető károkat okozott a magyarországi forróság

Megjelent az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának júliusi, meteorológiai és műholdas adatokra alapozott, szántóföldi...

Kiderült, mi a legfontosabb a magyar dolgozóknak

Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen. Ez a szempont...

Ekkora áremelkedésre számítanak a szlovákok a Magyarországot is érintő ukrán döntés miatt

Ha teljesen leállítják az ukránok az olajszállítást, mind Szlovákia, mind Magyarország olajfinomítójának teljesítményét vissza...

Gombabőr kárpitok és bouclé szőnyegek is vannak a Cadillac gyönyörű kabrió koncepciójában

Egészen különleges anyagokat használnak és már maga az építés sem hétköznapi, ők így képzelik el a luxusautót.

Aggasztó a helyzet – csökkentették a kukorica és a napraforgó várható hozamát

Szakértők számszerűsítették a hőség és a csapadékhiány hatásait.

Bányai Kelemen Barna: Engem a szerelem vezérelt

A színész hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög...

Véglegsítették a megállapodást, 14 napot tölt majd az űrállomáson a következő magyar űrhajós

A misszió pontos kezdetét az Axiom Space és a NASA fogja meghatározni.

0

Sport

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Itt a párizsi olimpia első botránya: mocskos, fertőző vízbe zavarják be az úszókat

Az agyatlan politikusi erőszakosságnak nincs határa, s néhány elöljáró búvárruhában történt csobbanása sem ad választ arra, miért kell a mocskos Szajnába küldeni a triatlonosokat és a hosszútávúszókat?

Fóliába tekerve találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Ha a német válogatott meze kiverte a biztosítékot, akkor a Puskáséhoz mit szólnak?

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán mutatta be új főszponzorát (MBH Bank) és négy új mezét: mélykék-arany, a fehér és az égszínkék mellett egy, a német válogatottéhoz hasonló lilás-rózs

Megszólalt a kirúgásáról a Ferrari pilótája

Még nem dőlt el, melyik F1-es csapatnál folytathatja pályafutását.

Kiszámolták, hány aranyat nyer az olimpián a magyar csapat

A statisztikákkal foglalkozó Gracenote szerint 11. helyen végez az éremtáblázaton Magyarország.

Megdöbbentő fejlemények: meggyilkolhatták a magyar kézilabdázót

Mint arról beszámoltunk, a többek között a DVSC-t is erősítő Simsik Cynthia napokkal ezelőtt eltűnt, s hétfőn virradóra megtalálták a holttestét. A legfrissebb hírek szerint az sem zárható ki, hogy a fiatal éde

Nagyon nevetünk azon, ahogy behúzták a lesvonalat egy venezuelai bajnokin

Nem volt indokolt a VAR használata, de ha már használták, akkor viccesen tették.

Hibáztam. – elmulasztott óvás miatt mond le a Kékszalagon második helyezett csapat vezetője

Lichtenberger Attila úgy érzi: döntésükkel a győzelemtől fosztotta meg csapatának tagjait.

Nem várt nehézséggel kell megküzdenie a Fradinak a keddi BL-selejtező előtt

A Ferencváros a klub honlapján számolt be arról, hogy az elmúlt héten érkezett nagy mennyiségű csapadék következtében a Groupama Aréna füve megfertőződött

Visszalépett a párizsi olimpiától az egyik legnagyobb sztár

Berágott, mert kihagyták az ötkarikás játékokon szereplő csapatból a menyasszonyát.

0

Bulvár

Akkora boltbezárási hullám söpör végig Magyarországon, amilyenhez foghatót még sosem láttunk

A KSH adatai szerint 2023 második felében több mint 4000 bolt zárt be Magyarországon, és az aggasztó tendencia egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

Figyelmeztet a katasztrófavédelem! Este csukj be minden ablakot, ha itt élsz

Tizenkét vármegye kétszázkilencvenhét települése érintett.

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Óriási bajban Kamala Harris, az alkotmány kizárja az alelnökjelöltje indulását

A népszerű kaliforniai kormányzót nem választhatja maga mellé Harris.

Most jött a hír: súlyos vonatbaleset történt Magyarországon, zajlik a mentés

Pótlóbuszos utazásra és késésekre kell számítani!

Pánik a lakosság körében; ketten már meghaltak a mérgező felvágottól

Figyelmeztetést kellett kiadni a hatóságoknak, mert mérgező felvágott terjed a lakosság körében, ketten pedig már életüket is vesztették.

Azt hitte a nő, 240 ezret nyert a lottón: amikor be akarta váltani a nyereményét, jött a sokk

Nagyon várta már a nő a lottónyereményét, amikor végre bement, hogy felvegye, jött az igazi csapás.

Rossz hír jött az állampapír tulajdonosoknak

Aki most venne állampapírt, nincs könnyű dolga, már ritkaságnak számít a 8 százalék feletti kamat.

Itt a párizsi olimpia első botránya: mocskos, fertőző vízbe zavarják be az úszókat

Az agyatlan politikusi erőszakosságnak nincs határa, s néhány elöljáró búvárruhában történt csobbanása sem ad választ arra, miért kell a mocskos Szajnába küldeni a triatlonosokat és a hosszútávúszókat?

Hét vármegyében rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat

A lezúduló csapadék miatt villámárvizek is előfordulhatnak.

blogmorzsák

Harminchét év a tudomány szolgálatában

Április elsején egy újabb fejezet zárult le a nagygépes repülés történetében. Ezen a napon teljesítette utolsó feladatát a NASA DC-8-as kutató repülőgépe.

Ordas veretés, apró csippanások

Verraco új lemezén többször eljátssza, hogy rávezet valami nagy dropra, ami helyett valami más következik.

Gyermekbántalmazás ismételve, lassítva

Vannak még problémák a nyilvánvalón túl is.

0