Ezt olvasta már?

Hosszú várólista: Egyre több a rákbeteg és egyre később kapnak időpontot

Magyarországon 2021-ben összesen 30 593 rákos beteg hunyt el a KSH adatai szerint, ez azt jelenti, hogy 100 000 magyarból 315 rosszindulatú daganatos betegség miatt veszte...


Labdarúgó NB I - Ferencváros-Újpest derbivel zárul a forduló - ELŐZETES

A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.


hirdetés

 

A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.

Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A Ferencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.

A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.

Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. Az előző idényben ezüstérmes, most öt találkozó óta nyeretlen és kilencedik Kecskemét a Magyar Kupában címvédő, a tabellán jelenleg 10. Zalaegerszeget fogadja.

A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

szombat:

Kecskeméti TE-Zalaegerszeg 12.30

Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 14.45

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00

vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 13.15

Paksi FC-Kisvárda Master Good 15.30

Ferencvárosi TC-Újpest FC 18.00

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 9 7 1 1 30-12 22 pont

2. Paksi FC 10 6 3 1 20-12 21

3. Újpest FC 10 6 2 2 20-17 20

4. Puskás Akadémia FC 10 5 3 2 19-14 18

5. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 18-13 16

6. Debreceni VSC 10 5 1 4 18-15 16

7. MTK Budapest 10 4 2 4 11-19 14

8. Fehérvár FC 10 3 2 5 18-19 11

9. Kecskeméti TE 10 3 1 6 13-17 10

10. ZTE FC 10 2 2 6 14-25 8

11. Kisvárda Master Good 10 2 1 7 9-18 7

12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 1 7 10-19 4

 

MTI







0

hírek innen, onnan

MNB: a biztosítóknak fel kell készülniük a környezeti kockázatokra

Az ajánlás összhangban van az MNB Zöld Programjával és a tavaly megújított felügyeleti stratégiájával is.

Elhunyt Andresz Kati – A szinkron nagyszerűsége 68 éves volt

Elhunyt Andresz Kati. A színésznő, akit a hangja tett feledhetetlenné.

Ezeknek a csillagjegyeknek munkahelyi előrelépést hoz a december

Belefér még egy kis év végi hajtás, ha a karrierről van szó, ugyanis a bolygók kedveznek néhány csillagjegynek.

Az EU négymillió euróval segíti az ukrán menekültek tagországi egészségügyi ellátását

Az Európai Bizottság négymillió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) finanszírozású programot indított tíz országban, köztük...

A pánikbetegségéről vallott Trokán Nóra: „Nem mertem egyedül buszra szállni” – videó

Trokán Nóra soha nem hallott családi titkot osztott meg a gyermekkorából. A színésznő ugyanis olyan nehezen viselte a szülei válását,...

Közösen vagy külön? Lukács Miki elárulta, hogyan töltik a karácsonyt Peller Annával, miután bejelentették, vége a házasságuknak

Idén tavasszal jelentette be Peller Anna és Lukács Miki, hogy 13 év után elválnak útjaik, ám a gyermeküket, Annabellát továbbra is...

Kizuhant az ablakán és meghalt egy idős nő Kispesten

A híradó értesülései szerint a nyugdíjas nő feltehetően öngyilkos lett.

Bizarr hajsza: mozgó házat üldöztek a rendőrök

Múltkor traktor, most pedig ház: mozgalmas hetekkel hangolódnak a karácsonyi időszakra az amerikai rendőrök, már ami a közúti...

Rejtélyes körülmények között kizuhant egy idős nő budapesti lakása ablakából

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, hogy pontosan mi történt.

Késely Ajna bronzérmes 800 méter gyorson a rövidpályás úszó-Eb-n

A 22 éves úszó nagyon boldog, hogy Mikulásra tudott hozni a magyar csapatnak egy érmet.

A világ negyedik legnagyobb tőzsdéje lett az indiai

India úgy tűnik, teljesen átvette a leggyorsabban fejlődő nagy gazdaság szerepét Kínától: a gyors GDP-növekedés mellett az ország...

Tatabányán fogadja a németeket a magyar válogatott

Tatabányán fogadja a németeket a magyar férfi teniszválogatott a Davis Kupa februári selejtezőjében.

0

Sport

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse

Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.

Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere

A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.

Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében

Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.

Eldőlt, kivel játszik a magyar válogatott a női kézilabda-világbajnokságon

A várakozásoknak megfelelően Szenegál legyőzte Kínát a női kézilabda-világbajnokságon, így az A-csoportból Svédország és Horvátország mellett a nyugat-afrikai csapat jutott be a középdöntőbe.

Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó

Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.

Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül

Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.

0

Bulvár

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István

A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

A korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából.

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Döntöttek a jogosítványszigorításról

Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.

Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg

Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül

A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.

Még több pénzünket szedné be az állam

Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut

0