Ezt olvasta már?

0

Összesen 11 párt gyűjtötte össze az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásszámot

Az EP-választásra tizenegy listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.


hirdetés

 

Összesen 13 párt vagy pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, de az Új Alternatíva Párt és a Jakab Péter által vezetett Nép Pártján pártoknak nem lett meg nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az Összefogás a Civilekért Párt, a Szociáldemokraták Pártja és a Magyar Munkáspárt végül nem állított listát.

Az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, ezeket a pártoknak április 20-a és május 3-a között kellett összegyűjteniük. Az ajánláson a választó nevének, személyi azonosítójának, magyarországi lakcímének és aláírásának kellett szerepelnie.

A hiányos, hibásan felvett, elírt és emiatt érvénytelen ajánlások miatt körülbelül 23 ezer ajánlás összegyűjtése javasolt ahhoz, hogy tényleg összegyűljön a szükséges 20 ezer érvényes ajánlás.

Jó példa erre a Nép Pártján esete: ők összesen 20 300 aláírást gyűjtöttek, de az általuk leadott ajánlóívek első felében 400 érvénytelen aláírás szerepelt. Az ajánlóívekre csak adott mennyiségű aláírás vezethető fel, az NVI pedig ebből számolta ki, hogy még ha a leadott ívek másik fele tele is lett volna érvényes aláírásokkal, akkor se lett volna elég ajánlása a pártnak.

Az NVI az ajánlás-ellenőrzés eredményéről tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot, amely minden, a törvényes feltételeknek megfelelő listát – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vett, illetve vesz.







0

hírek innen, onnan

Bejelentést tett a király, az egész világ őt figyelte

Uralkodásának tizedik évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból mondott beszédet.

4 könyv, amit ha elolvasol, garantáltan sokkal okosabb leszel

Minden könyv, amit elolvasunk, hozzánk tesz valamit, de vannak olyanok, amelyek még az általános műveltséged növelését is elősegítik.

Órák kérdése, és itt a nyári napforduló

Csütörtökön kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 22 óra 50 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.

Július 7-től minden autóba kötelező lesz beszerelni az alkoholszonda előkészítést.

2024 júliusától kezdve Európában csak olyan új járműveket lehet forgalomba helyezni, amelyek megfelelnek az előírt, fejlett biztonsági...

Aki a nyáron diákmunkát vállal, erre a fontos szabályra figyeljen.

A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan...

Újabb rejtélyes tárgy tűnt fel a sivatagban - megszólalt a rendőrség

Újabb titokzatos monolitot észleltek, ezúttal a Las Vegas-i túraútvonalon, Nevadában.

Fantasztikus dolgot fedeztek fel az Akropolisz környékén, ez átírhatja a görög történelmet

Olyan lélegzetelállító jelet fedezhettek fel a régészek, amely akár átírhatja az ősi görög történelmet.

400 kilométer választja el hazánk két legmagasabb jódtartalmú gyógyvizét

Ezek a gyógyfürdők nem tekinthetők egymás versenytársainak, mivel az ország két ellentétes végében találhatók. Viszont közös...

A legjobb kétfős játékok, amiket párod is imádni fog

Abbahagyhatatlan címek, amik garantáltan függőséget okoznak!

A NATO főtitkára már az atomháborúról beszél – Több nukleáris fegyvert helyeznének készenlétbe

A legfrissebb hírek szerint már atomfegyverek telepítéséről beszél Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár. Ennyit ért volna a svájci...

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az...

Minden az enyészeté lett: így néz ki most a kegyetlenül meggyilkolt Szilágyi István horrorháza – fotók.

Az ország Lópici Gáspárjával a saját fia végzett négy évvel ezelőtt, anyák napján. Szilágyi István otthona azóta is szörnyű...

0

Sport

Itt nézheti meg a magyar szurkolók hátborzongató, fantasztikus vonulását Stuttgartban

Egy kicsit most mindenki Németországban érezheti magát.

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

Ilyen nincs. Hollandiában szidják a gyalázatos holland bírót, aki szabálytalan gólt ítélt a németeknek

Danny Makkelie a hollandok szerint szégyenteljes teljesítményt nyújt.

Kirúgta a pilótáját a Red Bull

Már a hétvégi Spanyol Nagydíjra is hatása van a döntésnek.

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

Ilkay Gündogan: Meglepődtem, hogy Orbán és a magyar csapat ennyire mérges volt

Németország két kör után továbbjutott, nem csoda, hogy a Magyarország elleni 2-0-s győzelem után Julian Nagelsmann nem győzte fogadni a gratulációkat. A góllal és gólpasszal záró Ilkay Gündogan pedig odaszúrt eg

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Ahogyan azt korábban jeleztük, szerda délben Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A sorsolásban érdekelt volt a magyar […] A Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Drámai döntetlen Hamburgban

Horvátország fordított, de az albánok ezúttal pontot tudtak menteni

Libabőr: ellepték a magyar szurkolók Stuttgartot – videó.

Elindultak a drukkerek a stadion felé.

Marco Rossi: Ahogy a németek nyertek, az tisztességtelen

A magyar válogatott szövetségi kapitánya nagyon dühös volt a botrányos bírói ítéletek miatt.

A játékvezető és a német válogatott túl nagy falat volt Marco Rossi együttesének - ám a továbbjutásra még van esély

A magyar válogatott önmagára talált a Svájc elleni vereség után, sokkal jobban futballozott, mint az első Eb-meccsén, a helyzetei is megvoltak Németország ellen, ám egy véleményes gól, valamint Ilkay Gündogan talá

0

Bulvár

A fanszőrzetnek szerepe van. 10 megdöbbentő szex különlegesség

Az emberek többsége 17 éves korában csinálja először, élete során átlagosan 4-6 emberrel és a házasság után körülbelül heti egyszer.

Poénból csináltatott DNS-tesztet a lány, majdnem elájult, amikor meglátta a végeredményt

Rég eltemetett családi titokra derített fényt, ráadásul teljesen véletlenül.

Meglepő határozatot hozott Orbán Viktor: indoklás nincs, júliustól lép életbe

Július elsejével felmentette dr. Bene Ildikót, az országos kórházfőigazgató-helyettest Orbán Viktor.

Házépítés közben bukkant aranykincsekre egy nógrádmegyeri család, nem tartották meg

A kincset az első megdöbbenés után átadták a rendőrségnek.

Óriási leállás jön Magyarország egyik legnagyobb bankjánál, a számláidat se fogod tudni befizetni

Figyelmeztetett Magyarország egyik legnagyobb bankja, hogy hamarosan karbantartást fognak végezni náluk. Résen kell lenned, mert rengeteg szolgáltatás nem lesz elérhető.

Újabb bomba robban? Az ügyészség holnap rendkívüli tájékoztatót tart Magyar Péter hangfelvételéről

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.

Évekig is hánykolódnak az óceánon a fizetés nélkül magukra hagyott tengerészek

Abban az álomban ringatják magukat, hogy egyszer majd megjön a bérük.

Jön a 39 fok: eszedbe ne jusson ilyen színű ruhát felvenni a forróságban

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére. Mutatunk néhány trükköt,

Ilyen nincs! Végleg megadóztatják a magyar családok megtakarításait: ennyit kell fizetni augusztustól

Változik a kamatjövedelmek szocho fizetési kötelezettsége, nem csak veszélyhelyzetben, de állandóan be kell majd fizetni.

Terjed a húsevő baktérium-járvány – 2 nap alatt végezhet az emberrel

Japánban nagy a baj, de igazából bárhol előfordulhat.

0