Ezt olvasta már?


Legjobban fizetett szakmák – KSH adatai alapján

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újból közzétette a legjobban kereső szakmákat Magyarországon. Az első helyen a korábbiakhoz képest nem történt változás.


hirdetés

A KSH ezeket a rangsort a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete alapján állította össze, és így született meg a legjobban kereső állások listája.

Elsők a légiforgalmi irányítók

A lista első helyét már nem először foglalják el a légiforgalmi irányítók, akiknek a havi bruttó keresetük közel 2,2 millió forintos. Ez az összeg megközelítőleg 1.530.000 forintos nettónak felel meg.

Ez a munka azonban a magas fizetés mellett hatalmas felelősséggel is jár. A légiforgalmi irányítók a repülőgépek földi mozgásait, illetve le- és felszállásukat irányítják. Rádión kommunikálnak a feladataik végzésekor. Az ő kezükben van az a felelősség, hogy minden repülő a megfelelő helyen és időben végezze a fel- és leszállásokat.

Bár a képzésre szinte bárki jelentkezhet, bejutni csak kevesen jutnak be. Azzal pedig számolni kell, hogy a nagy fizetés mellett a légiforgalmi irányítók munkabeosztása sokat változik, néha nappal, néha éjjel kell dolgozniuk.

Szakorvosok sem maradnak le

A lista második helyén szintén 2 millió feletti bruttó átlagkeresettel a szakorvosok vannak. Ez szintén egy olyan hivatás, amely óriási felelősséggel jár. A szakorvosoknak ugyanis bár másképpen, de egyaránt emberi életek vannak a kezükben.

A listán szintén az elsők között szerepelnek, a miniszterek, a sportolók, az IT vezetők, a bírók, HR vezetők és a brókerek is.

Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]


Légiforgalmi irányító 2 297 405

Szakorvos 2 012 676

Törvényhozó, miniszter, államtitkár 1 832 868

Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 654 757

Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője 1 513 406

Vállalati stratégiatervezési egység vezetője 1 411 387

Sportoló 1 409 403

Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője 1 403 201

Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője 1 382 215

Bíró, bírósági fogalmazó 1 356 611

Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker 1 311 910

Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője 1 306 010

Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai 1 285 835

Általános orvos 1 277 828

Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 268 835


Forrás: KSH







0

hírek innen, onnan

Nézegessen képeket dubaj legdrágább luxuslakásáról, egy kelet-európai ember vette meg

A meseszép luxusotthon rekordáron, 136 millió dollárért kelt el, ráadásul úgy, hogy még meg sem épült.

Az iskolai egyenruha bevezetését lebegtetik Franciaországban

A témáról már évek óta folyik a vita, de most úgy tűnik, Gabriel Attal oktatási miniszter eldöntené a kérdést.

Döntött a jövőjéről a férfi kosárválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Korábban nem számított arra, hogy ez fog történni vele.

Óvatos bizakodás váltja a borzalmat a női kézivébén

Nagyon nehéz helyzetben van a magyar válogatott, de még nem veszett el minden remény az olimpiai selejtezőt illetően.

Teherbe esett egy 19 éves szűz lány

Négy terhességi tesztje is pozitív lett a 19 éves lánynak.

Akár 400 kilométer is lehet a hatótávolsága, de meglepően olcsónak ígérkezik a Renault új villanyautója

Jövőre kezdik majd gyártani a Renault 5 új generációját, amelyben mindent úgy alakítottak ki, hogy sokan megengedhessék majd magunknak,...

Életet mentett a börtönmikulás

Gyakran hallunk a decemberi ünnepek kapcsán csodával határos történésekről. Mikulás előtti nap délutánján a büntetés-végrehajtás...

Már 30 centi leesett Simonfán! Térdig ér a hó Somogyban

Minden bizonnyal a zselici község kapta a legnagyobb mértékű fehér áldást szerdán.

Varratszedés után – Besenczi Árpád balesetéről és maradandó károsodásáról is beszélt

A körülményekhez képest már sokkal jobban van színész-igazgató, akinek november közepén egy előadás közben leszakadt az egyik ujja.

Trump emberei hipnotizálni igyekeznek a választókat

Elég volt a defetizmusból, mert szó sincs arról, hogy kész tény lenne Trump diktatúrája hangsúlyozta Greg Sargent, a The Washington Post...

Súlyos dolog derült ki sokak kedvenc csokimikulásairól: erről tudj, mielőtt odaadod a gyereknek

Az Auchan szakértői szerint manapság egyre inkább az ár számít, amikor édességet vásárolunk az ünnepekre.

Az Állami Számvevőszék súlyos pénzbüntetéssel befolyásolná a jövő évi választásokat

A fideszes kötődésű vezetőkkel kitapétázott Állami Számvevőszék (ÁSZ) 260 millióra óhajtja megbüntetni az ellenzéki pártokat. No...

0

Sport

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse

Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében

Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.

Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere

A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.

Eldőlt, kivel játszik a magyar válogatott a női kézilabda-világbajnokságon

A várakozásoknak megfelelően Szenegál legyőzte Kínát a női kézilabda-világbajnokságon, így az A-csoportból Svédország és Horvátország mellett a nyugat-afrikai csapat jutott be a középdöntőbe.

Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó

Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.

Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül

Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.

0

Bulvár

Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István

A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

A korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Döntöttek a jogosítványszigorításról

Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Mit ne adjunk ajándékba a menyünknek?

Nyakunkon a karácsony és szinte biztos, hogy a legtöbben már törjük a fejünket, mit s adhatnánk ajándékba a családtagoknak. Olyan nehéz mindenkinek a lehető legjobbat, az igazán neki valót megtalálni. Persze, ninc

Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül

A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.

Még több pénzünket szedné be az állam

Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut

0